2016. december 17., szombat

40. Fejezet: "Ennyit szerettél volna?"

Sziasztok Tündérek!
Jöttem is a folytatással, amihez kellemes olvasást kívánok! Puszi BR <3

Dühösen drótoztam az égők zsinórját, miközben arra lettem figyelmes, hogy a fehér zsinóron vöröses foltok jeletek meg. A vér vasas illata terjengett a levegőben. Megijedtem, hogy az orrom kezdett vérezni, de, amikor oda akartam kapni a kezem láttam, hogy az ujjaimat vágta el a fémhuzal. Nem fájt, csupán egy kicsi lüktetést éreztem a seb körül. Gyorsan elővettem egy papír zsebkendőt a kabátom zsebéből, és óvatosan végigtörölgettem a sebes részeket. Ekkor tudatosult bennem, hogy már elég rég kinn tartózkodom, alig éreztem „fagyott” végtagjaimat.
Összekapkodtam a barkácsoláshoz szükséges dolgokat és vissza vonultam a házba, majd a radiátorra helyeztem kezeimet és fújtam meg azokat. Miután kellőképpen felmelegítettem dermedt kacsóimat, a konyhába sétáltam és melegítettem magamnak egy csésze teát, hogy belülről is átmelegedjek. Még mielőtt leültem volna és elkezdtem volna szürcsölgetni a finom nedűt, kikerestem a magam által összeállított mézeskalács receptet, ami olyan, hogy még három nap múlva is finom, omlós tőle a sütemény és ezzel együtt foglaltam helyet kicsi asztalunknál. 10 perce tanulmányoztam a kávéfoltoktól, kakaóportól szennyezett lapot, de nem jutottam az első sornál tovább. Amint elkezdtem olvasni, egyből elkalandoztak gondolataim. Ki másról is elmélkedhettem volna, mint Niall? Mi máson is járhatott az agyam? Csak azok a képek villództak a fejemben és mindig ugyan azt a kérdőszót tettem fel magamnak, hogy miért.
A teám elfogyasztása után, előkészítettem a sütéshez szükséges kellékeket és alapanyagokat, majd nekiálltam összegyúrni a mézeskalács tésztáját. Volt, hogy meg-meg kellett állnom pihenni és kifújni magamat.
8 óra tájékában halk kopogás ütötte meg füleimet a bejárati ajtótól. Nem volt időm megmosakodni, ezért a kötényemben és lisztes kezekkel mentem ajtót nyitni. Kitárva azt pedig mosolyra húzódott a szám.
-  Anyu? Szia! Hát te, hogy kerülsz ide? – a pillanatnyi sokktól hirtelen nem is tudtam mit is mondhatnék neki.
-  Szervusz, Kincsem! – lábadtak könnybe szemei, ahogy végignézett rajtam. – Tudod, egy ideje gyakran elhajtok itt a házatok előtt, még ha nincs is errefelé dolgom, de eddig még nem volt merszem bekopogtatni hozzátok. Féltem, hogy nem látnál szívesen. Megölelhetlek? – ez a kérdés a szívemig hatolt. Az idejét sem tudtam volna megmondani, hogy utoljára mikor karolt át anyukám.
-  Persze, Anyu! – kezdeményeztem én az ölelést. Ahogy karjai átfontak újra kisgyermeknek éreztem magam, mint, amikor esti mesét olvasott nekünk és mind a ketten mellkasán pihentünk.
-  Olyan gyönyörű vagy és olyan büszke vagyok rád. – szorított jobban magához. Azok után, amiken az elmúlt időszakban keresztülmentem nem is eshetett más jobban, mint édesanyámhoz bújnom. Ekkor összeszorult a mellkasom, hiszen a szüleim még nem is tudják, hogy beteg vagyok.
-  Bejössz? Örülnék neki. Apu, hogy van?
-  Jó reggelt! Elnézést a zavarásért! Maddie, lassan indulnunk kellene a reptérre. – állt meg mellettem Amy.
-  Jaj, teljesen kiment a fejemből! – csaptam homlokomra. – Anyu, ő itt egy kedves munkatársam és barátom, Amy. Amy, bemutatom neked az anyukámat, Jenna Willows-t.
-  Örvendek! Már értem, hogy Maddie kitől örökölte a szépségét. – anyukám csak megmosolyogta Am kijelentését.
-  Látom, hogy dolgod van. Megígérem, hogy karácsonykor eljövünk apával.
-  Biztos?
-  Itt leszünk! – adott két puszit orcáimra, majd beszállt a leparkolt autójába, beindította a motort, és tovább is állt.
-  Sajnálom, ha megzavartam valamit! – kért elnézést Am. – Nagyon aranyos mamád van.
-  Igen… - válaszoltam csalódottan, mert elég rég volt már az, hogy ilyen közel érezhettem magamhoz anyát. Most először láttam rajta, hogy nem szomorú, amióta eljöttem otthonról. Rövid, vállig érő, barna haja megint fényes volt, arca bőre sima volt, és barna szemei szinte ragyogtak.
-  Szóval, ezt oda szerettem volna neked adni, mielőtt elmegyek. Nem nagy dolog, de gondoltam örülnél neki. Boldog karácsonyt! – adott kezembe egy kisebb dobozt, ami precízen be volt csomagolva.
-  Amy, köszönöm, de nem kellett volna! Itt füstölgök, mert én még neked nem vettem semmit. – pirultam előtte.
-  Nem is kell semmi! Te már ideadtad nekem az ajándékomat. A barátságoddal és azzal, hogy megtanítottad azt, hogy hogyan kell küzdeni.
-  Am…
-  Semmi, Am!
-  Köszönöm! – boldogan forgattam kezemben a kis csomagot.
-  Én, köszönöm! Megyek, még összeszedem magam. – sietett be a szobámba, még én felébresztettem Patricket. Amíg ők készülődtek, volt időm megkukkantani mit is kaptam skót barátnőmtől. Finoman szedegettem le a csomagolót és bontottam fel tárolóját meglepetésemnek. A dobozból egy csészét húztam elő, amelyet közös képek díszítettek Amy-vel és Iannel, valamint egy mondat is díszelgett rajta: „Hogy akkor is veled legyek, amikor távol vagyok.”
Először csak méregettem a kezemben lévő tárgyat, majd a szívem felé szorítottam. Nagyon kedves ajándék volt ez Amtől, ami mindig velem lesz. Izt valahogy még ki kell engesztelnem, jutott eszembe, ahogy a fotókat nézegettem. Épp, hogy átsiklott ezen az agyam, matatást hallottam a háttérből, ahogy pedig megfordultam Izzie-t véltem felfedezni a konyhapultnál, ahogy a kávéfőzővel babrált.
-  Jó reggelt! – köszöntem félénken, de nem jött válasz. – Képzeld, Anya itt járt néhány perccel ezelőtt. – meséltem neki boldogan, de ő levegőnek nézett, mintha ott sem lettem volna. – Ne haragudj! – bukott ki belőlem.
-  Ezzel el van intézve? A barátnőd vagyok, vagy mifene, aggódok érted. Látom, hogy valami nem stimmel, de ígérem, hogy többé sosem kérdezlek meg arról, hogy mi van veled.
-  Iz, ne csináld!
-  Nem, nekem csak elegem van. – idegesen dobta ki a kávézaccot a kukába.
-  Mehetünk? – akasztotta le Pat a slusszkulcsot a kulcstartóról.
-  Igen, kész vagyok! – jelent meg Amy is. – Köszönöm a vendéglátást, remélem még találkozunk! – hálálkodott Iznek, még átölelte.
-  Örülök, hogy megismerhettelek! – hallottam Iz feleletét, még magamra húztam kabátomat és csizmámat.
Az autóban még egyszer megköszöntem Amnek a szívhez szóló ajándékot, de egészen a repülőtérig másról nem esett szó. Poulter kisasszony szomorúan vett búcsút tőlem, és én sem akartam őt elengedni, de karácsonykor mindenkinek a szerettei mellett van a helye, és bőven tudunk még találkozni az ünnepek után is.
Hazafelé a kocsi ablakán keresztül figyeltem a városban kifüggesztett izzókat és díszeket, és azt kívántam, hogy Niall mellettem legyen és együtt élhessük át  a karácsony varázsát, de annak tekintetében, amit mutattak a képek, kevés esélyt láttam rá egyelőre. Fogalmam sem volt, hogy mi van vele, hiszen nem keresett, igaz én sem őt, de már nagyon hiányzik, így próbálok továbblépni a felvételeken és felhívni, hogy legalább a hangját halljam.
Hirtelen megláttam egy bódét, amelyben egy néni édességeket árult. Szóltam Patricknek, hogy álljon meg, ő pedig teljesítette is kérésemet. Odaérve a standhoz magamhoz is vettem, amire szükségem volt. Egy nagy korsóban a forrócsokoládéhoz való hozzávalók voltak összeállítva, pillecukorral és karácsonyi cukorrúddal díszítve. Izzie-re gondoltam egyből, hogy ő is mennyire szereti az édességeket és a fűszeres forrócsokoládét. Biztosra vettem, hogy ezzel meg fogom enyhíteni a szívét.
Reményekkel telve indultam vissza a járműhöz és örömmel tartottam ölemben Izzie meglepetését, ahogy Patrick gázt adott.
-  Megint fasírtban vagytok? – törte meg Pat a csöndet.
-  Mondhatni… - döntöttem a fejem a fejtámlának.
-  Nagyon boldog volt, amikor szóltál, hogy jössz. Alig bírt a fenekén megülni.
-  Elrontottam, mint mindig. – szomorúan bámultam a barna hajú fiúra.
-  Ki fogtok békülni, mert egymás nélkül nem tudok meglenni, erre már rájöttem. Hamarébb mondd el neked dolgokat, mint nekem. Olyan, mintha te vennéd el feleségül és nem én.
-  Őszintén? Én nem venném el. Szeretem, de néha ki tud hozni a sodromból.
-  Nyugi, engem is, de ez szerintem maradjon köztünk. – nevetett.
-  Rendben! – már ekkor én is kuncogtam. Beszélgetésünket azonban a telefonom hangos csengése szakította félbe. Sebtében a táskámba nyúltam és kikerestem a készüléket. Ahogy a kijelzőre pillantottam, a gyomrom összeszorult és levert a víz. Niall csengetett kitartóan. Nem tudtam, hogy felvegyem vagy mitévő is legyek.
-  Nem veszed fel? – nézett Patrick a telefonomra, majd rám.
-  Nem olyan fontos. – egy egyszerű mozdulattal nyomtam meg a hívást megszakító gombot. 
A házba lépve, már korántsem voltam olyan magabiztos, mint a hívás előtt. Bocsánatot akartam kérni Iztől és utána foglalkozni csak Niallel, hogy ne hogy sokadjára is abba a csapdába essek, mint már oly sokszor. Niallel összeveszünk, én sírok, Iz észreveszi, és rajta töltöm ki azt a dühöt, amit az ír fiún kellene.
-  Isabelle? – szóltam neki a teljes keresztnevén, mert tudom, hogy utálja így használva.
-  Konyha!
-  Nem förmedsz rám, amiért Isabelle-nek szólítalak? – álltam meg a főzőhelység ajtajában és figyeltem a ténykedő barátnőmet, aki az én félbehagyott sütésemet igyekezett befejezni.
-  Már csak díszíteni kell őket. – vette ki a sütőből az utolsó adag mézeskalácsot is.
-  Iz, nagyon sajnálom! Csúnyán beszéltem és viselkedtem veled, pedig te csak segíteni szerettél volna. Hoztam neked egy kis vásárfiát. A néni azt mondta ez a legfinomabb összeállítás. – helyeztem elé a korsót.
-  Fahéjas? – vette magához a csuprot.
-  Ühüm!
-  Aj, miért nem tudok rád haragudni? – sétált mellém és font magához.
-  Bocsáss meg! – néztem rá nagy szemekkel.
-  Persze, hogy megbocsátok! Tudom, néha elég idegesítő tudok lenni, de hát ez a legjobb barát legfőbb szerepe, hogy az agyadra menjen.
-  Lepakolok és jövök segíteni, jó?
-  Siess, mert a végén magamban fogom meginni ezt a finomságot!


Felszabadultan és vidáman vonultam szobámba, hogy ledobjam táskámat és sálamat, ám ekkor újra felcsendült a mobilom csengőhangja. Ismét Niall keresett. Nem akartam fölvenni és elrontani a pillanatot, de hajtott a kíváncsiság.
-  Halló! – szóltam a készülékbe önbizalommal telten.
-  Szia, Angyalkám! – csiripelte rekedtes hangján, az én magabiztosságom pedig egy szempillantás alatt odalett.
-  Most nem érek rá, szóval mondd gyorsan, hogy mit szeretnél. – igyekeztem kimért lenni.
-  Ööö, csak meg akartam kérdezni, hogy hogy vagy és elmondani, hogy nagyon hiányzol. Már alig várom, hogy Londonba érjünk és megcsókoljalak. – ecsetelte szíve vágyait. Én sem vágytam másra, de ezt nem sugallhattam felé.
-  Igen, persze, én se vágyok másra.
-  Valami baj van? Olyan furcsa vagy. Ugye, nem történt semmi és nem vagy kórházban?
-  Nem, de jó, hogy mondod a kórházat, fel kell hívnom az orvosomat. Ennyit szerettél volna? Láttam, hogy remekül szórakozol, szóval te csak folytasd, én pedig megleszek.  – a szívem hasadt meg a hangnemért, ahogy beszéltem vele, de megbántva éreztem magam. Rosszat akar nekünk az a valaki, aki a fotókat küldte és szét akar minket szakítani egymástól.

5 megjegyzés:

  1. Imádoom❤
    Alig várom a következő részt💝
    Akármennyire is imádom a manónkat, adhatod volna életjeket magáról...
    Siess💝💝

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy Judit vagyok, csak megváltoztattam a neveem😂😂😂

      Törlés
  2. Annyira sajnálom, hogy nem tudok folyamatosan hangot adni véleményemnek. Mire odajutok, már több részt tettél közzé, ami persze szuper hír.
    Időhiány ellenére követlek izgatottan, s mindig igyekszem felzárkózni a részekkel.
    Ami a jelenlegi részt illeti. Wow. Nagyon boldog vagyok, hogy Maddie és Izzie kibékültek! Tény, ami tény mindketten forrófejűek. Aztán ott van a hirtelen felbukkant anyuka. Azta, hát erre tényleg nem számítottam. Meglepett, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a találkának a folytatása. Na és ott van a mi drága Niallünk. Komolyan nem tudok elmenni rajta. Nem tudom, hogy most az üzenetnek higyjek vagy a zafír íriszű lovagnak. Minden esetre érdekes szituáció, az egyszer biztos. Hatalmas izgalommal várom a folytatást! ❤

    VálaszTörlés
  3. Drága Vivim!
    Ne szabadkozz, teljesen megértelek! Nagyon boldog vagyok, hogy tudok még meglepetéseket okozni egy olyan régi olvasómnak, mint te. Hatalmas örömmel fogom megírni a folytatást! Köszönöm, hogy szakítottál időt és írtál nekem. Puszi <3

    VálaszTörlés