2016. november 12., szombat

35. Fejezet: Szeretem, de mégis fájdalmat okoztam neki...

Sziasztok Tündérek!
Hoztam is a folytatást, amihez kellemes olvasást kívánok, ezen az esős szombat délutánon! Puszi BR! <3

Ki kell tartanom! Még annyi minden vár rám, még annyi mindent át akartam volna élni az életben. Túl későn kezdtem csak élni? Vagy túl hamar fordult súlyosra a betegségem? Annyira szerettem volna egy kisbabát, kimondani a boldogító igent, eljutni a görög tengerpartra, látni azt, hogy a szüleim kibékülnek, újra átölelni a testvéremet, gyönyörködni a naplementében, ugrándozni ősszel a hulló falevelek között, télen csodálni a hóesést, és megvakarni az orrom hegyét, amikor egy hópihe „megcsiklandozza.” Boldogságot kívántam, amit, ha nem is hosszú időre, de megkaptam. Nem lehetek hálátlan, hiszen teljesült a kívánságom, mert szeretett valaki. Nem volt harmonikus a kapcsolatunk, hol veszekedtünk, hol csókolóztunk, de minden percét élveztem, azért, mert vele lehettem.
A mentőautó erős belső fényét, egyre halványabban láttam, a külvilágból, amit hallottam az egy erős sípoló hang volt, majd egy pillanat alatt megszűntem létezni.
„ A hideg fuvallat helyett, amit ez idáig éreztem, jól eső meleg érzés járt át. Sokkal jobban voltam, szinte semmi bajom sem volt, ezért is néztem furcsán Am-re, aki sírva kiabált mellettem. Hozzá akartam érni, és megnyugtatni, hogy már jól vagyok, de nem érzett és nem is látott engem. Ahogy felültem, és lassan megfordultam, viszont láttam magam élettelen testét. A mentősök igyekeztek újraéleszteni, kiütöttek, talán háromszor is, mire újra jelzett az EKG készülék, hogy beindult a szívem. Nem értettem mi történik, csak álltam magam felett, és bámultam Amy-t.
A kórházba érkezve kivették hordágyamat a kocsiból, már egy orvos csapat várt érkezésünkre, akiknek azonnal át is adtak a mentősök egy gyors beszámoló után. Amy-t nem engedték be velem a vizsgálóba, ám annál több doktor és nővér vett körül. Fogalmam sem volt, hogy miről hablatyoltak felettem. Valami hideg zselét nyomtak mellkasomra, ebből tudtam, hogy szívultrahangoznak, még egy nővér branült szúrt a karomba, amin keresztül el is kezdték adagolni az első infúziómat. Furcsa mód mindent érzékeltem, éreztem a fájdalmat is, minden érintést, de mégsem tudtam ura lenni testemnek. A kézfejemből vért vettek, majd egy gyors mellkasröntgent is készítettek. A levegőt egyre nehezebben vettem, ekkor az orvosok úgy döntöttek, hogy intubálnak, hogy könnyítsék légzésemet. El akarták kerülni az oxigén hiány miatt kialakuló szívizom károsodást, valamint a vesefunkciók romlását. Nagyon kapkodtak körülöttem, még akkor is, amikor már stabilnak volt mondható az állapotom.
Fél órán át csak vizsgáltak, és mindent megtettek annak érdekében, hogy túl éljem az éjszakát. A sürgősségiről egyenest az intenzív osztályra kerültem, ahol a manuális lélegeztetést, már gép végezte.
Magam mellett üldögélve világosan láttam, hogy anno, miért is zártam ki mindenkit az életemből, miért nem akartam, hogy szeressenek, mert ránézve a mozdulatlan lányra, aki előttem feküdt hirtelen rájöttem, hogy mennyi szív fog összetörni, ha meglátnak. Pedig megfogadtam, hogy ezzel senkinek sem fogok fájdalmat okozni, csak szép csöndben eltávozok, így senki nem fog utánam űrt érezni, de ez a tervem köddé vált, mert sok csodálatos embernek igen csak hiányoznék. Iz most biztosan mondaná a magáét mellettem, ha így látna, de közben megszakadna a szíve is. Izről jutott eszembe, hogy Amy-t azóta nem is láttam, amióta felhoztak ide, így kikukucskáltam az ajtón, ami előtt megláttam őt, ahogy egy papír zsebkendőt szorongat. Kimentem hozzá, és letelepedtem mellé.”
" -  Nem is fájt! – mondtam neki halkan, de ráébredtem, hogy nem hall engem.”
-  Ian, végre! – sietve érkezett meg Ian, aki egyből Am-hez lépett és átkarolta. Ianen látszott, hogy nemrég ébredt, a haja kócos volt, még a szemei össze voltak szűkülve.
-  Am, mi történt? Jöttem, ahogy szóltál. – Ian teljesen meg volt rémülve, ahogy Amy arcát figyelte.
-  Nem tudtom! A földön feküdt, utána jöttek a mentők, megállt a szíve és borzalmas volt! – beszélt barátnőm össze-vissza, még a sokk hatása alatt volt.
-  Jézusom! Most hogy van? – vakarta meg fiú munkatársam a tarkóját.
-  Nem engedtek be hozzá, csak azt mondták el, hogy sikerült stabilizálni.
-  De, hát mi történt? A barátunk és mégsem tudunk róla semmit. – önvádaskodott Ian. – Te, hogy vagy?
-  Még élek nem fogom elfelejteni a hamuszürke arcát és lila ajkait. – bújt Amy, Ian mellkasához.
-  Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – nyugtatta Ian, bár ő sem hitte el azt, amit mondott. 
-  Sarah? Így biztosan nem tudok reggel munkába állni.
-  Kiment a fejemből, hogy szóljak neki. – csapott Ian a homlokára.
-  Felhívom! Maradj itt, hátha szólnak! – Am elvonult telefonálni főnökünknek, még Ian az ajtóm előtt maradt, és idegesen dobolt a lábaival.
" -  Itt vagyok! – érintettem meg arcát, de semmi reakció.”
-  Nem vette fel. – jött vissza Amy idegesen.
-  Majd próbálkozol egy kicsit később.
„ Ekkor magukra hagytam őket, mert valami arra késztetett, hogy visszamenjek a szobába. Ugyan abban a pozícióban feküdtem, és ugyan úgy pityegett a gép mellettem, mint, amikor eljöttem magam mellől. Álmos voltam és fáradt, így fogtam magam, leültem az ágy mellé helyezett székre, a matracra hajtottam a fejem, és behunytam szemeimet.
***
Reggel, mikor felébredtem el sem akartam hinni, hogy Niall virraszt felettem, zöld köpenyben. Nem változott semmi sem, mint Csipkerózsika aludtam az igazak álmát, és vártam, hogy a hercegem csókja visszarepít a valóságba. A Manómnak könnyes volt mind két szeme, és szomorúan simogatta hajamat.”
-  Úgy rohantam hozzád, mintha az életem múlott volna rajta, de miket is beszélek, hiszen az múlik. Edzésről jöttünk Lou-val, amikor Amy nem figyelt és belénk ütközött. Kérdeztük, hogy hová rohan ennyire, azt mondta, hogy rakott be neked néhány holmit a kórházba. Akkor nem kímélve szegényt vallatni kezdtük, hogy mégis mi történt, csak könnyek között tudta elmesélni, hogy éjszaka az életedért küzdöttek. Milyen barát vagyok én, még te haldokolsz, addig én jóízűen alszok? Undorodom magamtól, főleg, hogy tudom, ismét miattam kerültél ide.
" -  Nem, Niall! Nem tudhattad… - tudtára akartam adni, hogy nem haragszom, hogy nem miatta történt ez az egész, ne okolja magát, de nem tudtam.”
-  Ami az estét illeti, egy barom voltam. Nem kellett volna így viselkednem, sajnálom! Nem tudom, hogy egyáltalán hallasz-e vagy, hogy merre jársz, ha a Mennyben félek, hogy az angyalok megismertek és vissza sem akarnak engedni hozzám. Nagyon szeretlek, és csak annyit kérek a Jóistentől Karácsonyra, hogy újra a karjaimban tudjalak tartani. – lehelt csókot homlokomra.
" -  Szeretlek, és ígérem, hogy visszatérek hozzád! – néztem fel rá, és érintettem meg a kezét."
-  Megyek Százszorszépem, hagylak pihenni! Tudd, hogy sokan aggódnak érted. Itt vannak a srácok, a munkatársaid, akik alig várják, hogy kinyisd a szemeidet. Ma este koncert lenne, nem akarok színpadra állni, úgy, hogy te itt vagy, sőt egyikünknek sincs kedve nagyon énekelni, de a rajongók miatt, na meg érted, Harry meggyőzött minket arról, hogy neked énekeljünk. Amint vége a fellépésnek jövök hozzád! – puszilta meg arcomat, és elhagyta a szobát.
„ Niall távozása után Liam és Harry jöttek be hozzám. Mind a kettőjüket láthatólag megviselte, hogy így látnak engem.
-  Sziasztok, fiúk! – intettem feléjük, bár ezt már csak megszokásból tettem.”
-  Szia, Cukorfalat! – lépett közelebb ágyamhoz Liam, majd fogta meg kezem. – Hogy vagy? Jó, ez hülye kérdés, és azt sem tudom, hogy hallasz-e minket.
-  Hol van a szép mosolyod, amivel szoktál minket várni? – Harry megtörten nézett rám. - Gyógyulj meg hamar, kérlek! Már most elvonási tüneteim vannak, mert nem ehetek a süteményeidből, és fogyni is kezdtem, szóval… - a zöld szemű még ilyenkor is meg tud nevettetni. Nem hallhatták, de jót kuncogtam.
-  Siess vissza hozzánk! – simított végig Li karom szárán, majd ők is távoztak. Pár perc elteltével Louis bágyadt arca jelent meg előttem, őt pedig Amy követte.
-  Istenem! Azt hittem, hogy kibírom, de nem… - Am vissza is lépett, ahogy meglátott. Nem hibáztathatom, hiszen ő volt ott velem, amikor rosszul lettem.  
" -  Semmi baj, Amy! Már a fiúkat is meg akartam dicsérni, hogy milyen jól áll nektek ez a köpeny. Szia, Lou!”
-  Mit is mondhatnék? Talán azt, hogy sokkal jobban tetszettél, mikor próbáltál arról meggyőzni, hogy nem szereted Niallt. A dokik csak hallgatnak, nem árulnak el semmit veled kapcsolatban, csak, hogy túl vagy a nehezén. Oké, de kérdem én, hogy minek is? Kérem vissza azt a lányt, aki a legfinomabb brownie-t készíti a világon! Hagylak is! Elég szúrósan nézett ránk a főnővér odakint, lassan ki leszünk innen tiltva, ha még valaki be mer hozzád jönni. Szerintem csak azért imádkozik, hogy hagyjunk már téged pihenni. Gyógyulgass! – puszilta meg fejem búbját, majd elhalkult a szoba, egyedül maradtam.
„ Jó lett volna már felébredni, hogy véget vessek ennek a szörnyű rémálomnak. A beteg szívem újra és újra meghasadt, látván a barátaimat, hogy milyen nehéz is engem így látniuk. Bíztam abban, hogy az esetem nem fogja beárnyékolni a srácok koncertjét, és önfeledten tudnak majd énekelni a színpadon.
A napom jóformán csak bolyongással telt. Körbejártam a kórházat, néha leültem az intenzíven várakozó ismerősökhöz, akik találgattak, hogy vajon mi történhetett velem, és vártak, hogy mikor látogathatnak meg. Természetesen a konyhában és a sütödében sem állhatott meg az élet miattam, Amy-t és Iant nem lehetett helyükről elmozdítani, így Sarah kénytelen volt más munkatársakat befogni.
***
Az ápolók folyamatosan jártak hozzám. Cserélték az infúziómat, valamint egy orvos ellenőrizte minden két órában az EKG-mat. Louis jóslata bevált, miszerint nem engedtek be hozzám csupán két embert a délután folyamán.
Hiányzott Ni és hittem a szavaimban, hogy vissza fog jönni hozzám az este. Nehezen peregtek az órák, még én csak vártam, és vártam. Talán el is bóbiskolhattam egy kicsikét. Amikor magamhoz tértem, már-már az az idegesítő pityegés töltötte meg füleimet. Az ajtó felé nézve pedig elkeseredtem, mert Niall még sehol sem volt, ám néhány pillanat múlva nyílt a bejárat és ott állt ő. Mit sem törődve azzal, hogy csak árnyéka vagyok magamnak szaladtam elé, és öleltem át, amire megtorpant, majd folytatta útját felém.”
-  Édesem, szia! – húzott egy széket ágyam mellé, és puszilta meg kezemet. – Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott még ideértem, de kissé elhúzódott minden, sőt még a főnővérrel is volt egy kemény szóharcom az előbb, de én nyertem. A fiúkkal egyetértettünk abban, hogy itt a helyünk melletted, ezért ők is velem tartottak. Csak egyesével engedélyezték, hogy láthassunk, amit gondolhatod, hogy egyáltalán nem bánok. A koncert jól sikerült, csodás rajongóink vannak itt is, de szerintem látszott rajtunk, hogy valami nincs rendben. Végig neked énekeltem, és alig vártam, hogy itt legyek veled. Őszintén, még nem is igazán fogtam fel, hogy mi is történik. – húzta végig kezét arcán, amely beesett volt. Nem tündökölt édes pozsgásban manó pofija. Szeretem, de mégis fájdalmat okoztam neki, úgy, hogy hagytam, hogy belém szeressen, én pedig belé. 


" -  Nem akarom, hogy miattam szenvedj! Pláne azt nem, hogy ezek után minden másodpercben csak arra gondolj, hogy mi történik velem. Szeretlek, szívem egészével, de önző lennék, ha veled maradnék.”
-  Meséljek neked, mint tegnap este? Olyan jó sztorijaim vannak a srácokról, Theóról. Látod, még választhatsz is! Ébredj fel! Hallod? velem kell, hogy maradj! Mit tegyek, hogy kinyisd a szemed? – fektette fejét oldalamhoz.
" -  Csak légy velem! Légy itt mellettem, és én küzdök, bár még nem tudom, hogy hogyan, de nem fogom feladni. – suttogtam fülébe, mire megrándult a bal kezem, amit Ni látott. Még életemben nem láttam nagyobb mosolyt senki arcán.”
-  Maddie? Kicsim? Hallasz? – bújt arcomhoz.
" -  Igen, Manóm! – csalt nekem is vigyort arcomra, ahogy megörült egy csöpp kis rezdülésemnek is. - Nem foglak itt hagyni, és most már tudom, hogy szükségünk van a másikra, mert egymás nélkül csak két fél ember léteztünk a világban, de teljessé váltunk, ahogy szíveink egymásra találtak.”

8 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett, Isteneem! 💞💞

    VálaszTörlés
  2. Na jó, végem van, mint a botnak.
    Nos, nem vagyok egy nagy elérzékenyülős ember, a Titanicot és a Csillagainkban a hibát is teljesen "szárazon" végignéztem, de most itt bőgök a szobámban.
    Nagyon jól adtad át a hangulatot és az érzelmeket, ami felébresztette a bennem már jó régen elásott kórházi "élményeimet", és talán ezért hatott/viselt meg ennyire ez a rész, mivel nekem is volt részem benne rendesen. De félre ne értsd, ez pozitívum, minden elismerésem, látszik, hogy van benned írói véna rendesen. :)
    Gyakorlatilag nem látok a könnyeimtől, szóval ha helyesírási hibák vannak, akkor bocsi. :D
    Köszönjük a részt! ❤️
    Swarovski

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Külön megtiszteltetésnek veszem, hogy ezen kis irományomon elpityeredtél, ellenben azokkal a filmekkel, amelyeken bevallom én rengeteget bőgtem :D Kórházi tapasztalatom nekem is van bőven, így nem volt nehéz megírnom ezt a részt, volt sajnos honnan ihletet merítenem.
      Én köszönöm, hogy elolvastad! <3

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Kingám!
      Én meg téged, ha ezt még nem írtam volna neked! <3

      Törlés
  4. Sírok, bőgök, hát lehet ezt még ragozni? Annyira szomorú volt ez a rész. De mégis sugallt belőle némi boldogság is. Hiszen annyira csodálatos volt látni, hogy Niall mennyire is szereti Maddiet. Olyan szépeket mondott, ígért neki. Nem lehet szavakba önteni mennyire is imádom a történetet. Minden egyes résszel közelebb érzem magamhoz. Folyamatosan belebolondulok a Naddie párosba. Hatalmas izgalommal várom Maddie ébredését, és a pár kiteljesülendő boldogságát! ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim!
      Én pedig azt nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire is elérzékenyültem a hozzászólásodtól. Minden részt igyekszem a legjobb tudásom és tapasztalatom szerint megírni, talán ezért érzed magadhoz ennyire közel ezt a történetet. Már olvasható a következő fejezet! Puszillak <3

      Törlés