2016. október 23., vasárnap

32. Fejezet: "Bízol bennem?"

Sziasztok Tündérek!
Íme, megérkeztem a folytatással, amihez kellemes olvasást kívánok! Puszi <3

Legszívesebben nyakába csimpaszkodtam volna, és nem eresztettem volna el többé soha, de a helyzet nem engedte, hogy ily módon fejezzem ki érzelmeimet iránta. Csak néhány mosoly volt az, amelyet tudtunk váltani az nélkül, hogy valakinek is szembetűnő lett volna, hogy mi valójában oda vagyunk egymásért. Egy idő után Louis és Liam is bőszen nyújtogatták nyakukat az ülések mögül, hogy jobban lássák mi folyik kettőnk között, akit ez egyedül békén hagyott az Harry volt. Nem akartam egyelőre Lou-nak megadni az örömet, hogy lássa, hogy igaza volt azzal kapcsolatban, hogy szerelmes vagyok Niall-be, mert akkor hallgathattam volna még egy ideig, hogy bezzeg én megmondtam.
-  Most mire gondolsz? – Ni, ragyogó arccal nézett rám, és várta reakciómat.
-  Először is arra, hogy nagyon szeretnélek megölelni, másodszor pedig arra, hogy mi lesz ezek után. Remélem nem veszed zokon, ha azt mondom, hogy némi félelem van bennem a történtek után.
-  Bízol bennem?
-  Ni, ez nem ilyen egyszerű. – csóváltam meg a fejem.
-  Dehogyis nem egyszerű! Csak te kerítesz ennek ilyen nagy feneket. Tudtommal már megbeszéltük, hogy mit miért tettem. Szóval, igen vagy nem? – szavaira néma hallgatással válaszoltam, amiből ő már következtetett is. Akár mennyire is szerettem volna azt mondani, hogy igen, de még minden annyira friss volt, hogy hirtelen nem is tudtam, hogy mit is válaszolhatnék. - A hallgatás is valamiféle válasz… - közölte hűvösen.
-  Nem akartalak megbántani, és azt sem szeretném, hogy újra ne álljunk egymással szóba, mert valljuk be, mind a ketten elég makacsak tudunk lenni. Én csak egy kis időt kérek, csak még helyre teszem ami a napokban történt, én csak ennyit kérek. – próbáltam győzködni, hogy ez az egész nem ellene szól, nem azért van, hogy bármiért is bosszút álljak, vagy fájdalmat okozzak neki.
-  Ne hidd, hogy nem olyan egyszerű volt tettetni, hogy utállak, színlelni  a közömbösséget, megbántani azzal a sok baromsággal, és elhiheted, hogy nem jó kedvemből tettem.
-  Szerintem ezt nem itt, és nem így kellene megbeszélnünk. – adtam tudtára gondolatomat, amint végignéztem az utasokon, és a kíváncsiskodó szempárokon.
-  Akkor, további kellemes utazást kívánok! – húzta el előttem a függönyt, én pedig nem tehettem mást, mint ott hagytam őt. Szomorún és feszülten ülhettem végig azt a pár órát, ami még hátra volt a repülésből. Igyekeztem pihenni valamicskét, mielőtt újabb rohamok törtek volna rám, azonban panaszkodásra nem volt okom, mert az új gyógyszerek, amiket kaptam, remekül szinten tartják a vizesedést, és a vérnyomásomat is. Ez alatt a néhány óra alatt volt alkalmam Izzie és Patrick tortáját megtervezni, amely fantasztikus lesz, ha kész lesz. A legjobb barátnőmnek a legfenségesebb tortát akarom elkészíteni, az ő nagy napjára, ami valljuk be, egy nő életében az egyik legfontosabb esemény. Egy ideje már nem készítettem tortát, a csupa sütemény között elvesztem, ami a mostani munkámmal jár. Alvás helyett felvázoltam az elkövetkezendő időkben készítendő édességek listáját, és fejben összeraktam néhány új receptet is, amelyeket mindenképp ki szeretnék próbálni, ha már a konyhában leszek.
-  Jó reggelt! – ült fel mellettem Ian, aki eddig békésen szunyókált, és húzta le szemeiről a fekete szemvédőjét.
-  Lassacskán estefelé jár az idő, de nem is foglalkozz vele. – kuncogtam kócos haján, és hitetlenkedő arcán.
-  Mindegy. – rántotta meg vállait. – Nem mondod, hogy most is dolgozol. – kacsintott át a fehér papírra, ami előttem hevert.
-  Hát, valahogy muszáj elütni az időt.
-  Már megint haragban vagytok? – intett fejével Amy felé.
-  Mondhatni…
-  Csak jót akar, aggódik, ahogy én is. Titkolózol, pedig jóban vagyunk, segítenénk, de te nem hagyod.
-  A dolgok elrontása és én, kéz a kézben járunk. – fújtattam lemondóan.
-  Nem is a baj, hogy hibázol, hanem az, hogy bizalmatlan vagy.
-  Miért kéne bíznom, amikor eddig bárkiben is megbíztam megbántott? – utaltam itt Niallre is gondolatban. – Nem az emberekkel van baj, hanem velem. bőven van rá okom, amiért ennyire nehezen nyitok mások felé, és nem is engedem őket közel magamhoz.
-  A csalódás mindenkinek fáj, de, ha soha nem nyílsz meg, ha csak azt várod, hogy mikor csap be megint valaki, akkor mi értelme van az éltnek. – nyitotta fel szemem munkatársam, aki rávilágított arra, hogy eddig csukott szemmel jártam és másokban kerestem a hibát, nem pedig magamban.
-  Talán igazad van. – gördült le egy könnycsepp arcomon.
-  Gyere ide! – húzott mellkasára és puszilta meg fejem búbját. – Leszállhatnánk már, mert úgy érzem, hogy szögeken kezdek ülni.
-  Ezen nevetnem kellett volna? – törölgettem meg szemeimet, ahogy újra elhelyezkedtem az ülésben.
-  Ez lett volna a cél. Na, megyek, járok egyet, mielőtt teljesen elgémberednének az izmaim. Ha kellek sikíts! – mászott ki mellőlünk.
***
Nyolc kínszenvedéssel telt óra után, végre landolt a gépünk Kuala Lampur nemzetközi repterén. Monumentális építmény telis tele üvegablakokkal és bárokkal. Ennyi idő is elég volt, hogy érezzem Niall hiányát, sajnos még egy darabig be kell érnem a reggeli emlékképekkel. A bőröndök magunkhoz vétele után egy mikrobusz várt bennünket az épület előtt. Rövid utunk során láthattam a Petronas tornyokat, amelyek lenyűgöztek égig érő magasságukkal, mintha egy kisebb New Yorkba csöppentem volna. Az újabb hotelünk, amelybe a napokban fogunk lakni lélegzetelállító. Nemcsak a pazar külső és belső megjelenését tekintve, hanem azt a csillogást, ami körülveszi ezt.  Pálmafákkal övezett medencék, kiszolgáló személyzet minden feladatra. Természetesen mi csak egy kisebb dupla ágyas szobát kaptunk, de a kilátás elfeledtette velünk ezt. Az ablakunkból a panoráma egyenest a kivilágított ikertornyokra esik, mintha csak két nagy űrrakéta állna a nyílászáró előtt. Az ablakok a plafontól a padlóig érnek, vajkrémszínű sötétítők lógnak az ablakok oldalain, ha zavarna a napfény bennünket. Egy fehér sarokülő, és egy kisebb dohányzóasztal foglal helyet a bal sarokban, még a másik oldalon kapott helyet a televízió. A falon egy színes festmény lóg, még az ágyakon aranyszínű takaró várt bennünket. A fürdőben a sötétbarna és a bézs színek kombinációit elegyítették. Két nagy fürdőkabint, két mosdókagylót és egy hatalmas kádat helyeztek el a fürdőben, ami csalogatja a vendégeket, hogy lehűtsék magukat.
-  Ugye milyen csodás? – kérdeztem Amy-től, aki a történtek ellenére is ragaszkodott a közös szobához velem.
-  Ühüm. – hümmögött csak, még a csomagjaiban rámolt.
-  Am!
-  Mondd!
-  Sajnálom, amiket neked mondtam, és azt is, ahogy mondtam!
-  Ugyan, nem számít…
-  De számít! Mert haragszol rám, vagy inkább dühös vagy, és én nem akarom ezt. A barátomnak tartalak, aki fontos nekem, mert neked köszönhetem azt, hogy be tudtam ide illeszkedni, hogy tartottad a hátad miattam, amikor eltűntem és még sorolhatnám. Nem becsülöm meg azokat, akik körül vesznek, és ez az én szegénységi bizonyítványom. Tinédzser korom óta egyedül vagyok, ha csak idézőjelesen is.
-  Maddie, nekem sem kellett volna úgy reagálnom, ahogy tettem. – hagyta abba a pakkok matatását. – Csak hát, rosszul esik, hogy ennyire nem bízol meg bennem, hogy már el sem árulod azt, hogy hová mész, legalább csak annyit. - szégyelltem magam, mert igaza volt.
-  Meg tudsz nekem bocsájtani?
-  Felejtsük el, egy feltétellel!
-  Mi lenne az?
-  Csak annyi, hogy bízz meg bennem. – jött közelebb és ölelt át.
-  Úgy lesz! – viszonoztam ölelését.
-  Lefürdök és alszok, mert hulla fáradt vagyok. – hátrált tőlem, és bevonult a fürdőbe. Most, hogy megbeszéltem Amy-vel a dolgokat, beláttam, hogy talán a Manómmal is ránk férne némi kommunikálás, mert már nagyon szeretném őt átkarolni. Már épp léptem volna ki az ajtón, amikor észbe kaptam, hogy az előbb ígértem Amy-nek valamit.
-  Am! Mindjárt jövök, van egy kis dolgom! – szóltam be neki a helységbe, amire csak egy oké volt a felelet. Nem messze kellett mennem, hogy megtudakoljam hol is találom a fiúkat, ugyanis a női személyzet tagjai között is elég gyorsan elterjedtek a hírek, miszerint a srácok ebben a szállodában szálltak meg. Csupán két emelet választott el minket egymástól. Megköszöntem a segítségüket némi borravalóval, és be is szálltam a folyosó végén található liftbe. Reménykedtem, hogy még ébren találom, mert szörnyű lett volna úgy álomra hajtani a fejem, hogy azt hiszi, hogy már nem is szeretem. Megérkezve a megadott szobához, félénken kopogtam annak ajtaján. Némi várakozás után mocorgás szűrődött ki bentről, és hallottam pár léptet is.  
-  Ki az? – szólt ki egy női hang. Kicsit csodálkozóan  mondtam meg a nevemet.
-  Madelaine Willows!
-  Szobaszerviz?
-  Nem, hölgyem! Én az itt lakó férfit keresem.
-  Mit akar maga a férjemtől? – hirtelen kinyílt a bejárat, ahol egy dühös, fiatal, szőke nő álldogált.
-  Férj? – hökkentem meg, és újra ránéztem az ajtón lévő számra, hogy biztosan jó helyen járok e.
-  Igen! – tette csípőre kezeit.
-  Bocsánat! – szeppentem meg, és sietősen szaladtam el. Ismét a legrosszabbakat feltételeztem Ni-ről, amikor szembe jött velem. Meglepődve néztünk a másikra, le szerettem volna támadni azzal, hogy ki volt ez a nő, de inkább alaposan körbenéztem és, amikor láttam, hogy tiszta a terep, szorosan a nyaka köré fontam karjaimat. Először hezitált, hogy hogyan cselekedjen, ám végül nagy tenyereit érezhettem derekamon. -Válaszolhatok még? – puszilgattam nyakát.
-  Mire is?
-  Tudod te azt nagyon jól. – néztem szemeibe. – És a válaszom az, hogy igen. Igaz, hogy az előbb egy nő nyitott nálad ajtót, aki azt állította, hogy ő a feleséged.
-  Hogy mi? – ráncolta össze homlokát. - Először is kapsz egy csókot, utána pedig megnézzük ezt a titkos feleséget, jó? – meg is kaptam a hőn áhított csókomat, majd elsétáltunk a szobáig, ahol már jártam.
-  Édesem, nem tudom ki mondta, hogy ez az én szobám, nem tévedett csupán sokat, csak egyetlen számot. Mivel az az én szobám. – mutatott a szemközti hálóra.
-  Ez most komoly? Jézusom ez nagyon ciki. Remélem azért, hogy nem miattam fog tönkremenni a házasságuk, és a férj túléli az estét.
-  Minden rendben lesz! – épp ezt kimondta, nyílt a szemközti bejárat, ahonnét kilépett a házaspár. Sűrű elnézések közepette ecseteltem el a feleségnek, hogy nem vetettem szemet élete szerelmére, és hogy félreértés történt, így az én lelkiismeretem is megnyugodott, és a pár is boldog maradt.
-  Erről többet nem szeretnék hallani! – temettem arcom kezeim közé, ahogy magunkra maradtunk. – És el ne meséld valakinek, mert…
-  Mert? – puszilgatta ajkaimat.
-  Ne csináld ezt, mert nem tudok gondolkodni, és semmi jó kínzás nem jut az eszembe.
-  Aludj velem.
-  Nem lehet. Mit mondanának, ha reggel látnák, hogy tőled osonok ki?
-  Csak Tommo van a szomszédban.
-  Viccelsz? Ő a legpletykásabb. – nevetett ki.
-  Csak egy fél órára…
-  Jól van. – adtam be a derekam. A hálóba érve csókok tömkelegével árasztott el, és én csak arra gondoltam, hogy minden szenvedést megért ez a pillanat. Borostája finoman csiklandozta arcomat, leheletét éreztem bőrömön, ajkai égették ajkaimat, kezei gyengéden cirógattak. 


8 megjegyzés:

  1. ANNYIRA IMÀDOM,HOGY AZT SZAVAKKAL KIFEJEZNI NEM LEHET!💝❣

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom!
      Annyira köszönöm, hogy azt elmondani nem tudom! <3

      Törlés
  2. Imádom imádom imádom.Hamar kovit <3<3<3<3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám!
      Én meg már téged imádlak, de nagyon! <3

      Törlés
  3. Imádom őket. Hihetetlen, hogy rövid idő alatt mennyit változott a kapcsolatuk. Viharból hirtelen napsütés. Izgatott vagyok a folytatást illetően. Remélem minden rendben lesz köztük. Bár van egy olyan sejtésem, hogy mint minden jót ezt is el fogja valami rontani. Hatalmas izgalommal várom a folytatást! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim!
      Hát, mint eddig ismeretes minden happy :) DE persze nem árulhatom el a folytatást :) <3

      Törlés
  4. Szuper lett nagyon várom a folytatást siess a Kövi résszel :)

    VálaszTörlés