2016. október 13., csütörtök

31. Fejezet: "Dér Jankó"

Sziasztok Tündérek!
Sajnálom, hogy ennyit késtem a folytatással, de remélem megértitek, hogy nekem is szükségem van néha pihenésre és szabad időre. Most azonban meg is hoztam a folytatást, amihez kellemes olvasást kívánok! <3

Kicsikét megszeppenve, és megilletődve álldogáltam a szálloda folyosóján, ahogy Louis magamra hagyott. Bele sem gondoltam abba, hogy Niall mit érezhet, min mehet keresztül, hogy titokban tartsa magánéletét. Ni szemével látván a dolgokat teljesen egyértelművé vált számomra, hogy minden szava igaz volt, amit arról mondott, hogy meg szeretne óvni engem a média világától, sőt mi több, a barátai elől is. Így már megértem a zord viselkedését, amivel az őrületbe tud kergetni, hogy a felszínen Dér Jankót játssza, ám mögé látva előbújik az én melegszívű, kedves Manóm, és, ha megismered az érme másik oldalát, akkor többé el sem tudnád képzelni, hogy ne legyen melletted, hogy ne halld többé édesen, rekedt hangját.
Eltökéltem, hogy bocsánatot fogok tőle kérni, nem csak az autóban történtekért, hanem az egész dráma miatt, amit produkáltam mostanság. Ám belegondolva az én helyzetem sem volt, és nem is lesz egy leányálom. Minden nap meg kell küzdenünk a szerelmünkért, és bíznunk kell a másikban. Az időm véges, ezért ki kell használnom azokat a perceket, amelyek boldogsággal vannak fűszerezve, és ezeket a perceket jelenleg Niall tudja nekem megadni.
Lehetnék akár Iannel, vagy egy másik fiúval is, de mindig hiányozna valami mellettük, ami nem más, mint a tűz.
Ni képes bennem lángot lobbantani, amelynek van, hogy halványodik a fénye, sőt van, hogy a lobogó tűz parázzsá formálódik, de minden egyes érintés, csók, simogatás szítja bennem a szeretet tüzét.
Megfirtatva és letisztázva ezeket magamban, rögvest beszélni szerettem volna Nivel, hogy minden haragom, szitkom, és pofonom ellenére nagyon szeretem őt.
Remegő léptekkel vettem célba szobáját, ám, mikor a célomhoz értem megtorpantam, és elbizonytalanodtam. Tudtam, hogy mit kell tennem, hogy kopognom kell azon a nyavalyás ajtón, de a testem egyszerűen nem cselekedett úgy, ahogy azt az agyam gondolta.
-  Kit keres? Az a szoba már üres! – szólt hozzám egy, a folyosó másik végében lévő takarító nő.
-  Üres? Biztos benne?
-  Igen, hölgyem! – válaszolt, majd folytatta a padlólap törlését. Minden bátorságom elszállt, hogy Ni ég kék szemeibe tudjak nézni, és megosszam vele, ami a szívemben van.
-  Köszönöm szépen! – intettem a hölgynek, és kissé szomorkásan meneteltem a konyhai részlegbe.
-  Minden rendben? Nagyon nyúzott vagy. Oh, és hová tűntél el már megint? – meg sem érkeztem, Amy már jött is az anyáskodásával.
-  Ugye, tudod, hogy semmilyen elszámolással nem tartozom neked?
-  Igaz, tényleg semmi közöm a dolgaidhoz. – haragosan kapta fel a dobozt, ami előtte volt letéve a pultra.
-  Amy! – bocsánatkérően szóltam utána, és követtem, amerre ment. - Ne haragudj! Nem vagyok valami jó passzban.   
-  Már egy ideje nem vagy jó passzban. Ha kommunikálnánk, mint a barátok szoktak, akkor lehet, hogy egyszerűbb lenne a helyzet.
-  Amy…
-  Most kérlek, hagyj békén! – tette fel a kezeit, jelezvén, hogy nem akar velem többet beszélni.  
Miután minden fonal szakadt körülöttem, gyávaságból, vagy szégyenből a legközelebbi mosdóba siettem, és egy WC csésze tetején ülve, fejemet a térdemre hajtva sírtam ki bánatom. Jól esett volna egy ölelés, egy biztató szó, ami mindegy lett volna, hogy kitől jön.
A sírástól fokozódott ütemes szívverésem, ami miatt rosszullét tört rám. Émelyegtem, és szédültem, a füleimben, mintha egy méhkas fészkelt volna be. Mély lélegzeteket vettem, hogy nyugtassam magam, amikor is a mobilom csengése térített vissza a valóságba.
Izzie, mintha csak megérezte volna, hogy szükségem van rá.
-  Halló! – igyekeztem vidáman beleszólni a készülékbe, elhitetni, hogy minden rendben van, és épp nem egy mosdóban ülök egyedül.
-  Maddie! Minden rendben? Hogy vagy kicsi lány? Szeded a gyógyszereket rendesen?Megígérted, hogy minden nap fogsz telefonálni…
-  Tudom, és borzasztóan sajnálom, hogy nem tartottam be, amit ígértem, és most kereshetném a kifogásokat, de nem akarok neked hazudni.
-  Jó téged hallani! Nagyon hiányzol! Mikor jössz már haza? Anyukád is keresett, de mondtam neki, hogy telefonon próbáljon elérni.
-  Anyu? Ez érdekes. Hidd el, most azonnal indulnék, ha tudnék.
-  Egyik részről azért hívtalak, mert tudni szerettem volna, hogy hogy vagy, a másik részről pedig nagy hírem van…
-  Jézusom! Terhes vagy? Lehetek a keresztanyukája? – villanyozódtam föl egyből.
-  Madd! Nyugi! Nem vagyok terhes, én nem, ellenben Lucy-val.
-  Babája lesz? Jaj, add át neki, hogy szívből gratulálok! Én pedig remekül vagyok! Már alig várom, hogy láthassam a picit, és babázhassunk egy kicsit.
-  Arra még egy kicsit várni kell. – kuncogott a vonal túlsó oldalán. Behunyva szemeimet félelem lett rajtam úrrá, mégpedig a magánytól való félelem. Itt vagyok 23 évesen pénz nélkül, céltalanul, se veled, se nélküled kapcsolattal, még Iz az esküvőjére készül, és családot alapítani, Lucy az egyik kedves volt cukrásztársam is hamarosan anyuka lesz. Nyomasztóan hat rám ez a helyzet, hogy elvárom saját magamtól, hogy kövessem a barátaim példáját, holott, még nem érzem magam késznek arra, hogy feleség legyek, az pedig, hogy anyuka, teljesen elképzelhetetlen. – Feltartalak?
-  Nem, nemsokára indulunk a reptérre és utazunk tovább Malajziába.
-  Malajziába? Hová el nem jutsz. Érezd jól és ne erőltesd meg magad! Ne felejts el hívni!
-  Hiányzol! – suttogtam.
-  Te is nekünk! – érzékenyült el a hangja.
-  Puszillak! Ne aggódj, a lánybúcsúdon ott leszek!
-  Ajánlom is neked!
***
A poggyászok leadása és több, mint 3 óra várakozás után, paprikás hangulatban szállhattunk fel a repülőgépre, és foglalhattuk el helyeinket. Természetesen a fiúk az első, mi pedig a turista osztályon utaztunk, így még esélyem sem volt arra, hogy találkozzak velük, legfőképpen Niallel, pedig égetően szerettem volna vele beszélni.
Amy mozdulatlanul, és rezzenéstelen arccal ült mellettem, még Ian becsukott szemekkel, a fején fejhallgatóval hallgatott valamilyen zenét. Megpróbáltam kinyitni a számat, hogy valahogy rábírjam Amy-t a társalgásra, ám akár hányszor felé fordultam, nem tudtam mit is mondhatnék. Még fel sem szálltunk, de nekem már most elegem volt az egész utazásból, és fogalmam sem volt róla, hogy mit fogok magammal kezdeni 8 órán keresztül. Nem nyugtatott a tudat, hogy nálam volt a telefonom és a tabletem, sőt, hogy végre kipihenhetem magam.
A kapitány köszöntése, és a stewardess hölgy figyelmeztetései után nem volt más hátra, mint a fellegek közé emelkedni. A gép teste vontatottan gördült végig a kifutópályán, még nem erős rázkódás vette kezdetét, ami nem tartott tovább néhány pillanatnál, ekkor már az irányítótorony apró épületnek tűnt a földön.
Fél óránként meglátogattam a toalettet na, nem azért, mert rosszul lettem volna, vagy fel lettem volna fázva, csupán járkálnom kellett egy kicsikét a bevizesedett bokám miatt, hogy elkerüljem a mélyvénás trombózist.
Épp az ülésbe beépített monitort vizslattam, amikor a mobilom rezegni kezdett az ölemben. Feloldva a készüléket üzenetem érkezett, méghozzá Nialltől. Izgatottan nyitottam meg a tartalmat, amelyben egy aggódó sor állt.
Édesem, mi a baj? – összeráncoltam homlokom, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem is nekem akart írni.
Ezt most nem értem, Jankó. – pötyögtem vissza gyorsan.
Jankó?Miért mászkálsz fel-alá 10 percenként?
Titok…
Maddie, ne csináld!
Várj! Honnan tudod, hogy fel-alá mászkálok?
Titok…
Nem szeretném, ha egy vérrögöcske fickándozna a vénáimban.
Melletted szeretnék lenni!
Ezek szerint nem haragszol rám?Beszélni szerettem volna veled, de már nem találtalak a szobában.
NEM HARAGSZOM! – érkezett a válasz csupa nagybetűvel, ami csöppnyi megnyugvással töltött el. Randiznál velem?
Szívesen!
Légy 1 perc múlva az első osztály függönye mögött!
Mi?
Csináld!
Némi habozás után, felálltam, majd a zsebembe helyeztem telefonomat, és elindultam a repülőgép elülső része felé. Néhány utaskísérő beszélgetett a sötétkék függöny előtt, és kérdően tekintettek rám, amikor át akartam rajtuk jutni.
-  Elnézést, hölgyem! Ez itt az üzleti osztály utasainak fenntartott szekció, kérem, fáradjon vissza a helyére! – kedvesen, de mégis lenézően beszélt hozzám az egyik stewardess. Tengerészkék egyenruháján egyetlen egy ráncot sem véltem felfedezni, haját pedig erős kontyba kötötte.
-  Tudom, én csak beszélni szeretnék valakivel…
-  Itt fontos emberek is utaznak, ha nem ül vissza a helyére…
-  Madd! – kukucskált ki Niall a sötétítő mögül.
-  Ni? Mi ez az egész? – csípőre tett kézzel vontam kérdőre a fiút.
-  Bocsánat, én hívtam ide a kisasszonyt. – kiskutya szemekkel kért bocsánatot az engem feltartó nőszemélyektől, így rövidesen betekintést nyerhettem, hogy milyen is a gazdagok világa. Nem kell szorongani, és a másik parfümjét szagolnod egész úton, nem csak egy kispárna az, amelyet a fejed alá tehetsz, ha elálmosodsz, és nem konzervételt szolgálnak fel. Az utasok kényelmét hatalmas, fekete bőrülések teszik élvezetessé, amelyek hátradönthetőek, egye-egy fotelfülkéhez fejhallgató, mini tévé, telefon tartozik, és minimum hét féle étel közül lehet választani, a méregdrága pezsgőket meg sem említve.
-  Bájos. – néztem körbe.
-  Jól vagy? – pupillái ki voltak tágulva, ahogy szemeibe néztem.
-  Igen, persze! – haraptam idegesen alsó ajkamba. – Ne haragudj rám…
-  Sh! Mesélj csak! Mi is ez a Jankós dolog?
-  Megígéred, hogy nem nevetsz ki?
-  Begyszó.
-  Valójában hasonlítasz rá. Titokzatos vagy, mókás, nem minden esetben érdekelnek a kötelezettségek, a felszínen fagyos vagy, de egyből megolvadsz, ha a barátaidról, a családodról, a golfról van szó. Törődsz másokkal, a rajongókkal, fontos számodra, hogy körülötted boldogok legyenek az emberek… és sajnálom, hogy előbb nem láttam ezt. Folyton csak magamra koncentráltam, hogy nekem, hogy lenne jó, de abba nem gondoltam bele, hogy te neked min kell keresztülmenned nap, mint nap azért, hogy megóvj engem. Nem is te, hanem én bántottalak egyfolytában azzal, hogy elutasítottalak, megpofoztalak, holott most már megértettem, hogy miért nem szóltál rólam. És mondhatsz, vagy tehetsz akár mit, nem fogok belőled kiszeretni, mert képtelen vagyok rá. – még ezeket mondtam, szemeim ajkival játszadoztak, pillantásai pedig perzseltek belülről.


-  Akkor most én jövök M.K. – vigyorgott.
-  M.K. ?
-  Mary Katherine. Remélem láttad A zöld urai című filmet. Néha hitetlenkedsz, bizonytalan vagy, de ezek mellett mindig kiállsz magadért, a barátaid számíthatnak rád. Te is álmodozó vagy, és a legfontosabb, hogy szerelmes, ami pedig nekem fontos, az az, hogy belém. Most már nem is akarom, hogy valaha is kiszeress belőlem.
-  Soha! – hajoltam hozzá közelebb, és súgtam oda neki.
-  Meg akarlak csókolni! – vágyakozóan mért végig.
-  Nemsokára… - idegtépő volt, hogy nem érhettem még hozzá sem, hiszen nem voltunk egyedül.
-  Szeretlek!
-  Akár csak én-akár csak én.
Dübörgött a szívem, a külvilág, mintha nem is létezett volna körülöttünk. Minden porcikám arra vágyott, hogy a karjaiban tartson, hogy átöleljen, lágy csókjaival hintse be nyakam minden szegletét, de el kellett fojtanom magamban az érzést, mielőtt meggondolatlanságot cselekedtem volna.


4 megjegyzés:

  1. Waaaa imádom.Siess a kövivel. <3<3<3<3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
  2. Annyira aranyosak. Végre igazán megláthattam a bájos és törődő Niallt. Abszolút bejött. Kimaxolták a cukiság faktort ezzel a becézgetéssel. Imádom őket. Naddie❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim!
      Tudom, hogy te eddig erre a Niallre vágytál, és most meg is kaptad őt tőlem. <3

      Törlés