2016. október 2., vasárnap

30. Fejezet: "Legyünk csak barátok..."

Sziasztok Tündérek!
Meg is hoztam a folytatást, amihez kellemes olvasást kívánok! <3

Szorosan magához rántott, én pedig nem vágytam másra, minthogy megízlelhessem csábító ajkait. Közelebb hajolt arcomhoz.
-  Szeretlek! – mondta mosolyogva az ajkaimra. A szívem heves ütemben kezdett el dobogni a mellkasomban, mire rá emeltem tekintetem.
-  Hm, hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem… - mintha csak meg lett volna írva csapott le számra. Nyelveink vad táncot jártak, miközben próbáltuk kitapintani a másik érzékeny pontjait. Hihetetlen és felemelő érzés volt, azt az embert ölelni és csókolni, aki a világot jelenti számodra, még akkor is, amikor tudod, hogy megbántott. Lassan, és ösztönösen elkezdtünk hátrálni az ágy felé. Nem érdekelt, hogy milyen űrtempóra kapcsolt a szívem, hogy úgy éreztem, mintha egy présbe lennék szorítva, csak azt akartam, hogy végre az övé legyek. Az ágy szélénél finoman hátradöntött, majd fölém hajolva folytatta ajkaim ostromát. Egy-egy kósza nyöszörgés elhangzott mind a kettőnk szájából. Ez a csók nem volt hazugság, éreztem benne, hogy szíve minden szeretetével csókol.
Szorosan simultam testéhez, mire ő oldalamon végighúzva újait bontotta szét ruhámat. Hátát simogatva szabadítottam meg pólójától, amit egy laza mozdulattal a földre dobtam. Lehúzva rólam a selyem anyagot, barangolta be testem puszijaival, amire a reakcióm egy-egy halk kacaj volt, vagy pedig egy kéjes nyögés. Csókjai mély, és égő „sebeket” hagytak bőrömön. Egyszerre éreztem forróságot, és hidegrázást bensőmben. A melleim felfedése után, nadrágja mérete szűkössé vált számára. Gyorsabban kezdtük kapkodni a levegőt, ahogy róla is lekerült nadrágja. Próbáltam leplezni szégyenlősségemet, ahogy férfiassága combjaimhoz ért, ám érezvén azt, hogy betakart minket paplanjával, lelepleződtem.
-  Így már jobb? – simogatta hajamat.
-  Igen! Köszönöm! – hálásan nyomtam arcára egy puszit.
-  Nyugalom! Semmi baj! – nyugtatóan súgta ezeket a fülembe, miközben az utolsó fehérnemű darabjaink is lekerültek rólunk. A kondom felhelyezése után, az ágyékát az enyémnek nyomta, jelezvén, hogy élvezem a dolgot egy halk sikoly tört elő torkomból. Óráknak tűnt az a néhány másodperc, amíg megérezhettem magamban férfiasságát. Kisebb sóhajok törtek rám, ahogy ütemszerűen felvett egy tempót, hogy ringassa csípőjét. A tempón gyorsítva mind kettőnk levegővétele zihálttá vált, ahogy a lökések gyorsultak nem bírtam magamban tartani érzéseimet. Hangos nyögésekkel adtam tudtára, hogy a gyönyör kapujába tévedtem, bőszen csikartam hátába, és harapdostam ajkába. Pár perccel később ő is felért a csúcsra, csókoltam, ahogy csak tudtam. Teste veszített feszességéből, ahogy fedett kebleim felé hajolt, és végigcsókolgatta melleimet. Légzésünk lassult, és úgy helyezkedett, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
-  Úgy érzem, hogy most az egész világ az enyém. – vigyorogtam boldogan, ő pedig szeretetteljesen mosolygott rám.
-  Jól vagy, Édesem? – öröme mellett nem felejtett el gondolni rám.
-  Soha jobban!
-  Nem érzed magad rosszul? – pihent el mellettem.
-  Jól vagyok! – nyugtáztam egy puszival, amit mellkasára adtam, ám, ha valóban őszinte akartam volna lenni, a szívem fel akart robbanni.  
-  Hozzám jössz feleségül? – szólalt meg percek múlva, mire hirtelen felkönyököltem, és szemöldökeimet összeráncolva vizslattam, olyan „Mi a fene bajod van?” nézéssel.
-  Igen! – menetem bele a játékba.
-  Én, komolyan gondolom. – támaszkodott ő is könyékre.
-  Hiszen, most szeretkeztünk először. – nevettem ki.
-  Az nem baj. Érzem, hogy így lesz, hogy te a feleségem leszel. – cirógatta meg kézfejem.


-  Nem lehetsz benne biztos.
-  Csak figyeld meg! Majd ezt mondd az esküvőnk napján is.
-  Úgy legyen!
-  Fogadjunk? – húzta föl szemöldökeit.
-  Fogadjunk!
-  Azt mondom, hogy el foglak venni feleségül, te pedig azt, hogy nem. Ha én nyerek, ha igent mondasz, akkor… 
-  Ugye, nem tudsz mit javasolni? - villantottam rá fogsorom.
-  Már meg is van! – csillantak föl szemei. – Ha nem tartom be az ígéretem, miszerint az oltár elé foglak kísérni, és neked lesz igazad, akkor neked meg kell tanulnod írül, ha pedig mégis Mrs. Horan leszel, ígérem, hogy boldoggá foglak tenni minden nap, minden percében.
-  Ez mégis milyen fogadás?
-  Olyan, hogy biztosan Madelaine Willows Horan leszel.
-  Na, ne mondd! – túrtam bele izzad fürtjeibe.
-  Lassan indulnunk kellene! Már biztosan hiányolnak minket. – ült fel mellettem, és szorgosan öltözni kezdett. Újra érezni kezdtem azt a ridegséget, ami az elmúlt időszakban körülölelt minket.
-  Manóm! – szóltam félénken.
-  Igen? – már semmi „kincsem, édesem” nem volt a kérdésben.
-  Most, hogy már lefeküdtem veled, megkaptad azt, amire vágytál, úgy lesz mintha nem is szeretkeztünk volna? Vagy megpróbálsz emberszámba venni? Azt mondtad, hogy szeretsz… bedőltem neked? Mindegy is. Boldoggá tettél engem, olyan boldoggá, mint már nagyon rég voltam, amiért hálával tartozom neked. – beszéltem lehajtott fejjel, és gyűrtem a takaró szélét. – Nem akarok többé miattad sírni, így most mondd meg, ha csak arra kellettem… - komótosan süppedt be mellettem a matrac, és egy nagy puha, meleg tenyér ölelte át derekam, vállamra pedig egy nedves puszit kaptam.
-  Elég fájdalmat okoztam, és nem akarok többet.
-  Ez mit jelent?
-  Legyünk csak barátok…
-  Mi? – löktem arrébb magamtól. – Szóval igazam volt? Mi volt ez a feleségem leszel szöveg? – keltem ki magamból. – Megvoltam, és ennyi? Barátok? Hát, mondhatom rém vicces vagy! - kapkodtam fel cuccaimat a földről. - Nem akarsz több fájdalmat okozni? Akkor most mit csinálsz? Felöltözök, és szeretném, ha minél hamarébb a szállodába érnénk.
-  Maddie… én csak meg szeretnélek óvni magamtól. Nézz rám! Folyamatos utazás az életem, a fotósok és rajongók árgus szemekkel figyelik minden lépésemet, ha már a családom nem tudtam megvédeni, legalább azt védjem meg, akit szeretek.
-  Ez neked szeretet? Lefekszünk, majd közlöd, hogy így nem jó, legyünk csak barátok? Úgy látom, hogy nem én voltam az, aki eddig el volt zárva a külvilágtól, hanem te, abban a buborékban, amit köréd emelt a média világa, és az, amivel ez együtt jár. Nem vagyok én porcelán baba, hogy vigyázni keljen rám! Megvédem én magam, ha kell!
-  Amikor azt mondtad, hogy nem akarsz többé miattam sírni, valamit mondanom kellett, hogy újból kiszeress belőlem, mert nem tudok neked arra megesküdni, hogy nem fogsz miattam többé sírni. Szeretlek téged, szeretem minden egyes kitörésed, amikor szívből a fejemhez szereted vágni, hogy egy semmirekellő vagyok, amikor hajnalban meglepsz egy bögre kakaóval, amikor úgy csókolsz, hogy elhiszem nincs semmi betegséged… igazából csak magamtól akarlak megvédeni.
-  Akkor, miért nem ezt mondod? Légy szíves induljunk vissza! – hagytam magára még felöltöztem, ám addigra ő már előállt egy fekete terepjáróval.
-  Indulhatunk? – várt rám az ajtóban.
-  Igen! – szálltam be az autóba, és idegesen csaptam be annak ajtóját, még Niall is hasonlóan cselekedett. Az utunk csöndesnek volt mondható. A zavartalan csendet csak a rádióban szóló zene törte meg. Csak arra tudtam gondolni, hogy kegyetlen, és hihetetlen ez a pasi. Megszerzi azt, amit akar, de abban a pillanatban, amint megszerezte el is dobja magától.  Regina nem számolt be róla, hogy vele történt volna hasonló eset együttlétük alatt. Lehet, hogy csak velem ilyen. Minden áron csak azt hajtogatja, hogy így szeret, meg úgy szeret, de nem tudok neki hinni, ha 10 perc múlva pedig azt közli, hogy jobb lenne, ha nem lennénk együtt. Eddig úgy gondoltam, hogy nálam döntésképtelenebb embert nem hordott a hátán a Föld, de Niall túl tesz rajtam. Összezavar kedvességével, majd hideg viselkedésével velem szemben. Nem is tudom őt kihez, vagy mihez hasonlítani. Egyik pillanatban még karjaiban fekszem, és „forró” öleléseit élvezem, a másikban pedig legszívesebben megverném. Jelen estben mind a kettőnk arra várt, hogy majd a másik szólal meg hamarabb, de én eldöntöttem magamban, hogy azt várhatja, hogy én nyitok felé.
-  Meddig szándékozol némasággal büntetni? – nézett felém egy pillanatra napszemüvegén keresztül.
-  Még elvárod, hogy beszélgessek veled?
-  Jó, akkor ne beszélj! – csapott mérgesen a kormányra, ahogy megálltunk egy dugóban. Szerencsére már közel jártunk a szállodához, így már nem kellett sokáig élveznem a társaságát.
-  Még te vagy felháborodva?
-  Baj, hogy őszinte voltam?
-  Az előtt is lehettél volna őszinte, hogy ágyba vittél.
-  Te is akartad!
-  Akartam, de nem úgy, hogy utána egy őrült tininek érezzem magam, aki együtt volt a kedvencével, de az lerázza, azzal, hogy ez ennyi volt. Amikor csókoltál elhittem, hogy fontos vagyok neked.
-  Az vagy! – fújtatott egyet. Ismételten azt éreztem, hogy el kell őt hagynom, vagyis el kell menekülnöm előle, hogy tiszta fejjel át tudjam gondolni a kapcsolatunkat. Ha nem is fogok elutazni, de egyelőre a találkozásainkat minimálisra fogom csökkenteni, hogy ne essek csábításba, ha meglátom. Rövidesen, valóban megékeztünk a szálló mélygarázsába, ahol gyorsan léptem ki a kocsiból, hogy a továbbiakban ne keljen vele beszélnem.
A liftből kilépve egyenesen a szobába siettem, ahol már két nagy bőrönd „álldogált” az előszobában.
-  Amy? – szólítottam szobatársam, ám válasz nem érkezett. Hasonlóan Amy-hez, én is összecsomagoltam, és indulásra készen álltam. Épp indultam a konyhába, hogy segítsek a többieknek pakolni, amikor Louis jött velem szembe.  
-  Azt tudod, hogy tegnap este ki akartalak nyírni?
-  Sajnálom, Maddei! Niall azt mondta, hogy nagyon fontos. – tette fel védekezően a kezeit.
-  És, ha Niall azt mondja, hogy ugorj a kútba, te utána ugrasz?
-  Miért? Jó buli. Legalább meg tudtátok beszélni, amit szeretett volna? Még mindig utáljátok a másikat?
-  Nem! Én eddig sem utáltam… - a reggelre gondolva pedig nem tudtam érzelemmentes választ adni.
-  Ugye, nem közömbös neked? – Louis pontosan rálátott a dolgokra. Sem a tagadás, sem pedig a beismerés nem volt jó ötlet.
-  Mint fiú tetszik nekem, és az is, amikor tud kedves lenni, de ennyi. – lángolt az arcom, és mellkasomon pár piros folt is megjelent.
-  Nem tartozik rám a szerelmi életed, és semmi közöm hozzá, de látom, hogy szenvedsz. Niall az oka?
-  Nem! – vágtam rá határozottan. Van nekem más bajom is, mint Niall Horannal foglalkozni.
-  Minden estre érdekes volt, hogy Ni külön miattad bérelt ki egy házat, mert itt nem tudott veled beszélni. – rajzolt macskakörmöket a levegőbe. – Na, jó! Semmi közöm hozzá! Megyek is! A repülőn találkozunk! – simogatta meg karom szárát, és tovább is állt.

Kezdenek bonyolódni a dolgok. Ni talán erre utalt,amikor arról tartott kiselőadást, hogy meg akar védeni. Nem szégyell engem, csupán úgy gondolja, hogy senkinek sem kell tudni a magán életéről, még a barátainak sem. Nem kell válaszolgatni azokra a kérdésekre, amelyek a barátnőjéről szólnak, nem kell kimagyaráznia magát, ha szomorú, mert épp összevesztek, nem kell arról beszélni, aki nem is létezik. Ez persze az egyik oldalról sértő, de a másik részről egyet értek Ni-vel. Talán túl hamar ítélkeztem felette ismét, mert nem értettem meg őt…

4 megjegyzés:

  1. Waaaa.. Imádom <3 összejöhetnének már. Siess a kovivel <3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám!
      Már nem is kérek elnézést a kései válaszért :) Köszönöm <3

      Törlés
  2. Csodálatos volt. És úristen, Niall már megint olyan kis undok volt. Komolyan megijedtem, hogy beigazolódik az az aprócska sejtésem, miszerint csak ki akarja használni Maddiet. De utána elmondta, hogy mi is van valójában. Örülök neki, hogy őszinte volt. Legalábbis gondolom az volt. Kíváncsi vagyok, hogyan is alakul majd viharos kapcsolatuk. Meg kell mondanom, az eleje nagyon romantikus volt és általad azt hiszen új is ez a fajta jelenet. Eddig ilyet nem olvashattam tőled. De tetszett. Izgatottan várom a folytatást! ❤

    VálaszTörlés
  3. Vivim!
    Bevallom féltem ettől a résztől, sőt mindegyik ilyen résztől félek, hogy ne fogalmazzak csúnyán, ne legyen benne minden és hihető is legyen, így elég nehéz, de csak sikerült. Örülök, hogy tetszett neked! <3

    VálaszTörlés