2016. szeptember 10., szombat

27. Fejezet: "Ég veled!"

Sziasztok Tündérek!
Remélem mindenkinek kellemesen telt a sulikezdés, és mindenki meg van elégedve az órarendjével. A továbbiakban kívánok sok kitartást! Íme, meg is hoztam a folytatást! Kellemes olvasást! Puszi <3

Nem futottam, hiszen nem bírtam volna, csak gyorsan lépkedtem, hogy minél távolabb kerüljek a fiútól, aki semmibe véve engem, és az érzéseimet törte össze az így is darabokban lévő szívemet. Sokkal jobban fájt, mint azt gondoltam volna. Elvesztettem őt, és ő is elveszített engem.
Meneteltem előre a nyüzsgő, esti utcán, ahol a lámpák fénye méterenként tompán megvilágította a könnyekkel áztatott arcomat. A piszkos kötényem a nyakamban lógott, az emberek helyenként rám bámultak, és furcsán méregettek, amiért még feszültebb lettem. Úgy éreztem, hogy egész világ összeesküdött ellenem, hogy mindenki tudja mi történt velem. Több millió sajgó szívű lány lehet rajtam kívül a Földön ugyan ezekben a pillanatokban, akik ugyan azt a fájdalmat, és ürességet érezhetik, mint én, de egyikükben sem lehet sajnálat a volt barátjuk iránt. Én sajnálom Niallt, mert elveszett. Elveszett egy világban, ha ki szeretne innen jutni, meg kell önmagát találnia. Ez nem ő, aki titkos telefonokat bonyolít más háta mögött, aki egy kapcsolatból csap át egy másikba…
-  Maddie! Várj meg! – kiabálta nevemet, jelezve, hogy utánam jött, de nem érdekelt. Meg sem mozdítottam fejemet, hogy hátranézzek, csak akkor, amikor egy erős fogást éreztem bal karomon.
-  Au! – szisszentem föl érintésén, amely arra késztetett, hogy akaratom ellenére is, de szembe nézzek vele. Egy kék baseball sapkát húzott fejére, hogy álcázza magát a kíváncsi szemek elől. Amikor közelebb lépett, vagy két lépést, és rám emelte az eddig földet szegező szemeit, azokban fájdalmat, és megbánást láttam.
-  Bocsánat! Nem akartam, hogy fájjon! – engedte el karomat, majd megsimogatta szorítása helyét.


-  Nem akartad, hogy fájjon? Most épp mi? – húzódtam hátrébb tőle. – A karom, vagy az, hogy arra kellettem neked? Tudod, én ezt soha nem tettem volna meg veled, mert szerettelek, és azt hiszem, csak hittem azt, hogy talán te is így érzel irántam. Hülye voltam, bedőltem neked, de ne aggódj! Nem fogom szétzilálni a kapcsolatodat Reginával, sőt támogatni foglak benneteket. – nem kiabáltam, nem emeltem fel a hangom, csak csendben, a magam módján köszöntem el tőle.
-  Maddie! Én...
-  Nem kell semmit mondanod! Sajnállak Niall, sajnálom azt is, ami köztünk volt...
-  Kerestelek, hívtalak, de nem voltál elérhető.
-  Ennyi? Kerestél? Ég veled! – búcsúztam ridegen. Ismételten háttal álltam neki, vettem egy nagy levegőt, és tovább haladtam az utcán, miközben tekintetét végig éreztem magamon.
Az apartman ajtajához érve kiakasztottam nyakamból a maszatos kötényem, és oda sem figyelve a recepciós szavaira szálltam be a liftbe. Ettől már csak jobb lehet, győzködtem a belső énemet. Napról napra, vagy talán hétről hétre, de jobban fogom magam érezni, elfeledve Niall Horant.
A szobámba érve bedőltem az ágyba, de nem rendeztem melodrámát. Nem törtem ki hangos zokogásban, nem akartam kiugrani az ablakon, egyszerűen csak békét kerestem a lelkemnek. Behunytam szemhájaimat, és felidéztem a régi otthont, a nagyiékat, a vidéki házukat, amely oldalán borostyán futott, a nagy lócát, ami az épület előtt árválkodott, a rózsabokrokat, és azok csodás színeit. Ha szomorú voltam, a nagymamám mindig vágott nekem egy szálat a kertből, én pedig beleszippantva szirmai közé mosolyra húztam számat.
Kinyitva szemeimet újra a rideg valóság fogadott, tudatosult bennem újra-és újra, hogy Niall már nincs mellettem, ami boldogságom maradt az a cukrászat volt.
Amy megállíthatatlanul hívogatott, így ki is kapcsoltam a mobilomat. Rájöttem, hogy ő és Ian is végignézték az incidensüket Niallel, és most kérdések millió cikáznak a fejükben. Még nem tudom, hogy milyen magyarázattal fogok nekik szolgálni, de semmiképp sem árulhatom azt el, hogy mi valaha is szerettük egymást.
Gondterhelten álltam be a zuhanykabinba, és fordítottam el a csap kallantyúját, mire a fejem fölött lévő zuhanyrózsából meleg víz „futott” fáradt testemre.
Az egész napos tünet mentességem is eddig tartott. Mellkasi fájdalom, köhögés, és kisebb légszomj tört rám, amik miatt gyorsan abba is hagytam tevékenységemet. Magamra tekertem egy törülközőt, és a csap felé hajoltam, hogy némi vizet a szervezetembe juttatva csillapítsam köhögésem. Megijedtem, mert nem volt mellettem senki, aki esetleg segíteni tudott volna, ha baj van. Rettegve az éjszakától és a haláltól nem mertem magamban maradni, így a legjobb megoldást választottam.
***
-  Szia! – ácsorogtam szégyellősen az ajtóba.
-  Helló, Cukorfalat!
-  Rém vicces! Kac-kac… - vigyorogtam.
-  A frászt hoztad rám, amikor telefonáltál. Jaj! Gyere be!
-  Sajnálom, Liam! Köszönöm! Nincs semmi baj, csupán kicsit rosszul éreztem magam.
-  Horan miatt vagy ki? – csukta be mögöttünk a nyílászárót. – Mit csinált veled? Elég nagy port kevertél a pofonnal a berkekben…
-  Nem akarok róla beszélni! – csattantam föl, mire Liam megszeppenve nézett rám. Nem volt elég, hogy magamban tartsam az ír fiú iránt táplált érzelmeimet, de még a betegségem tünetit is lepleznem kellett. – Nem szeretnélek zavarni…
-  Nem zavarsz! Ha nem akarsz beszélgetni, akkor nem zargatlak. – vezetett be a hálószobájába, ami kétszer nagyobb volt, mint az, amit én vettem ki. Hatalmas franciaágy terült el a szoba közepén, a falra mozi vászon méretű televízió volt erősítve, mini italbár, és külön gardrób szolgálta a vendég kényelmét, a pazar kilátásról és külön erkélyről nem is beszélve.
-  Ez gyönyörű! – tekergettem a nyakam, hogy mindent alaposan szemügyre tudjak venni.
-  Nyugodtan aludj itt, nekem megfelel a kanapé is.
-  Nem-nem! Nem szeretnélek kitúrni…
-  Sehonnét sem túrsz ki, vita lezárva! Szép álmokat! Ha baj van, itt leszek!
-  Köszönöm, Liam! Neked is szép álmokat! – intettem, majd magamra is hagyott.
Ha néhány órára is, de sikerült álomra hajtanom a fejem, azonban meg sem várva a pirkadatot pattantak fel szemhéjaim. Már nem fájt sehol sem, a tünetek elmúltak, ám nem szabadultam meg tőlük, hiszen bármikor előbukkanhatnak a legváratlanabb helyzetekben is. Kissé émelyegtem, és szédültem is, amikor kikászálódtam a hatalmas fekhelyemről, amit betudtam a tucatnyi pirulának, amivel minden nap mérgeznem kell magam.
Még jócskán virradt, amikor kinéztem a méretes üvegablakokon. Aludni már nem tudtam, ezért bevetettem az ágyat, rendbe szedtem magam, és távozni akartam, de valamiért mégis a maradás mellett döntöttem. Az idő nagyon lassan haladt. Akár hányszor az órára pillantottam, percmutatója csak egy helyben állt.
Pár pillanatnak tűnt, hogy lehunytam szemeimet, azonban, amikor újra kinyitottam azokat erős fényt érzékeltek pupilláim. Jócskán elbóbiskoltam, így gyorsan összeszedve holmimat siettem, hogy Liamet ne zavarjam a továbbiakban. Előre jelezve jöttömet, kopogtam az ajtó túl oldalán, de semmi válasz nem érkezett. Félénken, de kinyitottam a nyílászárót, ám Liamnek hűlt helyét sem találtam. El szerettem volna tőle búcsúzni, és még egyszer megköszönni azt, hogy befogadott, így egy papír cetlit keresve táskámban írtam neki néhány sort, amit a dohányzóasztal szélére helyeztem. Mostanra leülepedett bennem minden, még megemészteni nem sikerült, de minden erőmmel azon leszek, hogy túllépjek Niallön. Letettem róla, hogy én az életben, még egyszer, valaha is szerelmes legyek. A szerelem csak tönkretesz, belülről felemészt, mint valami betegség. Betegesen vágyódsz a másik iránt, ha szerelmes vagy nem eszel, nem alszol, nem tudsz reális döntést hozni, mert csak is a másikon jár az agyad, csak is rajta gondolkodsz. Sajnos engem is megfertőzött ez a kór, ledöntött a lábamról, de talpra kell belőle állnom. Ez ellen nincs gyógyszer, nincsenek kezelések, csupán az idő van, ami talán enyhülést hozhat.
Hiába tudtam, hogy nincs senki velem egy légtérben, mégis lábujjhegyen osontam ki a folyosóra. Az emelet teljesen üres volt, csak a lámpák sárga fényei villództak. „Hazamenni” már nem lett volna elég időm, így egyenes a konyhába készültem. Megnyomtam a lift hívógombját, és a szerkezet meg is érkezett pár másodperc múlva. Félve léptem be a kis térbe, hátam mögött pedig már be is záródtak a felvonó ajtói. Egy újabb gomb megnyomása után, már lefelé tartottam, miközben a négyszögletű „doboz” falára szerelt tükörben néztem fáradt, karikás szemeimet, és beesett arcomat. Hiába a némi smink, még így is rossz volt rám nézni. Betegnek tűntem, ami számomra nem volt újdonság, azonban a környezetemben ezt nem tudják. Magamon mélázva nem vettem észre, hogy a lift megállt, majd csak akkor, amikor fém bejárata kinyílt, a tükörben pedig megláttam őt és Harry-t. Ahogy ők, én is meglepődtem találkozásunkon.
-  Jó reggelt, Maddei! – Harry ölelt át, miközben virgonc fürtjei cirógatták nyakamat.
-  Jó reggelt! – viszonoztam ölelését. – Nincs még túl korán?
-  De, nagyon is korán van, azonban formában kell tartanunk magunkat. – utalt sportos viseletükre. Niall feszülten hallgatta könnyed csevejünket, de el-el kaptam pillantásait.
- Kicsit meglepődtem, hogy találkoztunk…
-  Igen, Liamnél voltam. – vallottam be az igazat, és vártam Ni reakcióját, ami el maradt. Amint kimondtam, meg is bántam, hiszen, ha Ninek el fog durranni az agya, be fog Liamnek olvasni, ami katasztrófa lenne.
-  Oh, értem már! – húzta kaján vigyorra száját.
-  Ne kombinálj!
-  Nem mondtam semmit. – tette fel védekezően a kezeit.
-  De gondoltál valamit…
-  Még mindig fasírtban vagytok? – mutatott Nire, majd rám. Semlegesen tekintettem az oldalt álló fiúra, aki eddig mélyen hallgatott. Szerencsére a felvonó a legjobb pillanatban érkezett meg a földszintre, amiből minél előbb menekülni akartam.
-  Reggelinél találkozunk! – búcsúztam Harry-től.
-  Ne süss finomat, mert akkor feleslegesen dolgozunk.
-  Nem ígérhetek semmit! – váltak el útjaink a nagy aulában. Pár lépés után hátranéztem, hogy visszafordult e a szöszke, és megnyugvással tapasztaltam, hogy igen. Valamiért azt éreztem, hogy ez még nem lejátszott ügy az ő részéről, szegény Liamet sajnáltam, akit én kevertem bele a dolgokba a tudtomon kívül. Valószínűleg Niall azt hiheti, hogy direkt féltékennyé akarom tenni az egyik legkedvesebb barátjával, ami eszem ágában sem állt, de most nagyon így fest a helyzet. 
Egy-két ember lézengett csak a szálloda konyháján, amikor megérkeztem. Az elszeparált részlegünk viszonylag kicsinek volt mondható, ám mi csak egy stábot etettünk, még a szálloda több száz embert lát el egy nap alatt. Sosem döntöm el előre, hogy mit fogok készíteni, hanem az adott pillanatban gondolom ki, ami most sem volt másképp. Reggelinél még nincs sok dolgunk, ilyenkor már inkább bőven az ebéd utáni desszerten dolgozhatunk.  A mai napra, a menüt is figyelembe véve karamellás és fügés galettét fogunk készíteni, ami egy pite féle. Az alapanyagok előkészítése után neki is láttam a tészta összedolgozásának, hogy mire Amy és Ian megérkeznek már legyen egy alapunk.
A karamellhez a cukrot egy lábasba öntöttem és lassú tűzön kezdtem olvasztani. Nincs ahhoz fogható, amikor a cukornak kiválnak aromái, és nem csak az ízét érzed, hanem már az illatát is.
-  Az agyamra akarsz menni? Tudod, hogy hányszor hívtalak? – Amy hangjára felkaptam a fejem, és abbahagytam a karamella kevergetését. – Befejeztem veled Maddie!
-  Ne, Amy! Sajnálom! Magányra vágytam…
-  Hányszor szeretnéd még ezt eljátszani?
-  Tudom, hogy aggódsz értem, én pedig ezt természetesnek veszem, de tudod, már el is felejtettem milyen az, amikor kíváncsiak rám. – mondtam bűnbánóan.
-  Később megbeszéljük! – zárta rövidre mondandóját, és ő is nekikezdett teendőinek. Szótlanul dolgoztunk egymás mellett, ami megrémített. Nem akarom Amy-t elveszíteni, csak erre tudtam gondolni.
-  Erre is képes vagy a bosszú érdekében? Nem szégyelled magad? – rontott elő Niall a semmiből. Annyira megijedtem, hogy „megfagytam” még mozdulni sem mertem, csak álltam jeges tekintetét, amelyből mély düh sugárzott. Mint egy fagyott jégvirág az ablaküvegen, figyeled, csodálod, ám nem látsz át rajta, majd ha csak felolvasztod. A felszín alatt, rá kell jönnöm, hogy mit is rejteget Niall szíve. 

6 megjegyzés:

  1. Így abba hagyni ajj...imádom <3 Hamar kovit. <3<3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám! <3
      Imádlak! Köszönöm! Puszi <3

      Törlés
  2. Profi vagy ezekben a hirtelen, àm de idegörlő befejezèsekben😂😂
    Siess! 💖
    * A lehető legnagyobb virtuàlis ölelèès*💕💕

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Már kitanultam a 1,5 év alatt, amit itt töltöttem. Ölellek én is! Puszi <3

      Törlés
  3. Bonyodalom után bonyodalom. Szépen beolvasott Maddie Niallnek. De őszintén? Meg is érdemelte. Ügyesen beletiport Madd lelkivilágába. Még akkor is, ha nem volt igazán szándékos, de ki tudja?! Így a végén azért megesett a szívem a mi szőke hercegünkön. 😞 Most igazán féltékeny lett ő drágasága. Úgy érzem nagy veszekedés közeledik. Hatalmas izgalommal várom a folytatást! ❤ 😍
    Nekem hétfőn fog kezdődni az egyetem. Most leszek elsőéves, szóval izgatottan várom. Az órarendben nem túl laza, de majd megszokom. 😊 Te még mindig dolgozol vagy suli? Bármelyik is kitartást hozzá! 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Valamiért mindig jók a megérzéseid a történettel kapcsolatban, ám ettől azt hiszem, hogy túlon-túl is kiszámítható a történet :D Maddie végre kezébe vette az élete irányítását, és nem hagyja, hogy játszadozzanak vele, mert valljuk be, hogy elég problémája van így is szegénynek.
      Én dolgozom feszt, neked pedig hatalmas lelkierőt a sulihoz, nem is olyan egyszerű, mint amilyennek képzeljük az egyetemi éveket :) Puszillak <3

      Törlés