2016. augusztus 30., kedd

26. Fejezet: "Még mindig szeretem"

Sziasztok Tündérek!
Elnézést kérek, amiért késésben vagy a résszel, de itt is a folytatás! Mindenkinek jó évkezdést kívánok, és kitartást a sulihoz! :) Puszi <3

Megtörten ültem le a kanapé karfájára, és minden erőmmel azon voltam, hogy elfelejtsem a hallottakat, és mindent, ami volt köztünk Niallel. Egyszerűen képtelen lennék benne újra megbízni, bár biztosra vettem, hogy minden erejével azon fog lenni, hogy valahogyan kimagyarázza magát nálam. Megfogadtam, hogy nem fog érdekelni bármit is mondd, nem fog számítani, hogy milyen kisfiúsan fog rám nézni. Utálnom kellene, jobban, mint, amikor megismerkedtünk, vagy, amikor félt az érzéseitől velem kapcsolatban, de még mindig ugyan úgy szeretem, mint egy másodperce. Nem tudom mit kellene tennem, egyenlőre egy hatalmas univerzum tátong a fejemben, és kérdések milliói cikáznak át rajta, de, ami folyamatosan ismétlődik az a miért szócska. Miért mondta, hogy szeret? Miért akart velem lenni? Miért csókolt meg? Miért tagadott le?Miért alázott porrá? Miért csinálta ezt, amikor jól tudja, hogy beteg vagyok? Miért akart velem lefeküdni? Semmiben sem voltam biztos vele kapcsolatban, csak abban, amit én érzek iránta. Lehet, őrült vagyok, sőt egyenesen buta is, de mindezek ellenére én hittem abban, hogy nem szeretett volna megbántani, nem akart nekem fájdalmat okozni. Furcsa megérzés, és általában nem is szoktak beválni ezek a megérzések, így valószínűleg ez is csak egy olyan dolog, amelyben reménykedem, de hamisak lesznek a feltételezéseim. Éreztem, hogy az arcom lángra kapott, így, hogy lehűtsem magam a fürdőbe indultam. Gondoltam megöblítem orcáimat egy kis hideg vízzel, amely, ha nem is ad megnyugvást lehűti forrongó belsőmet.
Alig, hogy megnyitottam a csapot, hallottam, hogy az kis asztalon hangosan zenélni kezdett a telefonom. Természetesen láttam magam előtt, hogy Ni próbál kétségbeesetten elérni. Először fel sem akartam venni, de már csak azért is felvettem, hogy hozzávágjam azt, ami felgyülemlett bennem távozása óta.
-  Mi van? Hm? Mit akarsz még tőlem? Esetleg megrugdosni, hogy még jobban fájjon?
-  Halló? Regina Hill vagyok! Jó telefonszámot hívtam? Maddie…
-  Regina? Szia! – ha étel lett volna a számban bizonyára fulladoztam volna benne meglepődöttségemben.
-  Minden rendben? Csak, mert az előbb…
-  Igen…bocsánat! A volt barátom nem érti meg, hogy vége van. – hazudtam, mert semmiképp sem engedhettem, hogy kiderüljön az igazság.
-  És én miért nem tudok erről a barátról? – kérdezte humorosan, bár én ebben aligha láttam jelen állapotban humort.
-  Régi, és hosszú történet. – mondtam mindezt úgy, hogy közben csak Niall járt a fejemben.  
-  Sajnálom! Szeretted őt? – „Még mindig szeretem” - gondoltam magamban.
-  Persze! Számomra ő volt az igazi, aki miatt minden reggel felébredtem, akinek a mosolya átsegített a nehéz időkön… Na, de hagyjuk is!
-  Maddie, ha egymásnak vagytok teremtve, vissza fogtok találni a másikhoz!
-  Gondolod?
-  Nem, tudom! – jelentette ki határozottan, ami olyan hihetően hangzott, hogy szinte már igaznak véltem. Ne haragudj, hogy ismét zavarlak, hogy eltűnök, majd újra „becsengetek.”
-  Ugyan!
-  El szerettem volna mondani, hogy mindent köszönök, és azzal is el szerettem volna dicsekedni, hogy Niall körülbelül egy 15 perce telefonált, és meg is beszéltünk egy randit. Én olyan boldog vagyok! – csak hallgatni tudtam azokat a szavakat, amelyeket Gina örömmel ecsetelt, ám felfogni képtelen voltam. Az után a beszélgetés után, még ezt is megteszi, még ehhez is van képe, túl sok egyszerre. Éreztem, hogy a szívem összeszorul, mint, amikor egy narancsból próbálják kifacsarni az utolsó cseppeket. Forgott velem a világ, émelyegtem. - Madd? Halló? Ott vagy még?
-  Igen… nagyon örülök! – préseltem ki magamból ezt a három szót.
-  Azt hittem, hogy jobban fogsz örülni. – csalódottság csengett hangjában.
-  Oh, én örülök, de tényleg! – igyekeztem vidáman hozzáállni, de akaratom ellenére is hamiskásan rekedt volt hangom.
-  Köszönöm, hogy biztattál, hogy mellettem voltál!
-  Te is mellettem voltál, amikor beteg voltam.
-  Remélem, hogy minél hamarébb viszont foglak látni, és, hogy újra megkóstolhatom az isteni édességeidet.
-  Remélem én is! Ha nem haragszol meg, mennem kell! – próbáltam lezárni a hívást, mert egy nagy gombóc egyre jobban növekedett a torkomban, amit csak egy kiadós, nagy sírás oszlathatott el.
-  Jaj, bocsánat, hogy feltartalak! Biztosan sok a dolgod. Akkor a mihamarabbi viszont látásig! Puszillak!
-  Puszi! – bontottam is a vonalat. Egyre csak azt vettem észre, hogy a testem remeg, majd rázkódik. Szememből csak úgy záporoztak a „krokodil” könnyek, mintha csak az eső esett volna odakint. Homályosan, de láttam, hogy sok SMS, és nem fogadott hívás volt mobilom memóriájában. Ahogy rányomtam a nem fogadott hívásokra, a legtöbbje Amy-től érkezett, biztos az este miatt.


Ha eddig azt hittem, hogy voltam mélyponton, az nem az volt, a mélypont most érkezett el az életemben, amikor semmi sem akar sikerülni. Akiről úgy tudtam, hogy szeret, becsapott, kihasznált, az egészségem úgy, ahogy van kuka, a barátaim boldogok, amiért nekem is boldognak kellene lennem, ám ebbe a boldogságba nem tagadom, van egy kis féltékenység is. Miért nem lehetek egészséges? Miért ilyen rögös a nekem kijelölt út? Mit tettem, ami miatt ezt át kell élnem? Már megint azok a fránya kérdések, amik nem hagynak nyugodni, addig biztos nem, amíg legalább egyre nem találok magyarázatot.
Legszívesebben hazamentem volna, és mindent magam mögött hagytam volna, ám sosem voltam az a menekülős fajta. Szembe akartam nézni a gondjaimmal, és békében lezárni életemnek ezt a fejezetét, ami otthon nem biztos, hogy sikerülne. Ott lenne Izzie, aki folyton nyaggatna, persze csupa szeretetből, és aggódásból. Itt kell maradnom, vagyis tovább dolgoznom Amy-vel, és a többekkel, aztán, majd lesz, ami lesz.
Hosszú tépelődés után, rendbe szedtem magamat, és, mint egy magabiztos nő hagytam el szállásomat, hogy ismét beálljak a munkába, bár már elkéstem, de sosem árt, ha van még pluszban két segítő kéz. Taxit fogva utaztam el, ahhoz a szállodához, ahonnét tegnap olyan sietősen távoztam. Hazugság lett volna azt állítanom, hogy nem izgultam, és nem izzadt a tenyerem. A tervem az volt, hogy feltűnés nélkül belibbenek a szárnyas ajtón, majd beosonok a konyhai részbe, először is megkeresem Saráh-t, aztán az ő áldásával újra a pultom mögött állhatok. A való életben természetesen nem minden úgy zajlik, mint azt fejben elképzeljük. A feltűnés nélküliség már abban a pillanatban köddé vált, amikor a recepciós rám uszított két biztonsági őrt, arra hivatkozva, hogy még nem látott a szállodában, és biztosan nem vagyok vendég, mert neki remek az arcfelismerő képessége. Feleslegesen mondtam a magamét, hogy nem vagyok bűnöző, nem akarok robbantani, sem elrabolni senkit, csupán a konyhát kerestem. Nem tudtam őket meggyőzni, így kénytelen voltam Saráh-t is belekeverni a dologba. Közöltem, hogy ő a főnököm, és vele állok szerződésben. El sem hintettem a nevét, a recepciós már telefonált is. Kis idő elteltével Sarah érkezett meg köreinkbe, és tekintetéből ítélve nem értette az egész szituációt.
-  Maddie? – kerekedtek ki szemei. – Mi folyik itt? Miért rángatnak ki a munkából azzal, hogy egy nem kívánatos személy azt állítja, hogy a főnöke vagyok?
-  Üdvözlöm, Sarah! Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen szituációba hoztam, de önt kerestem, amikor…
-  Ismeri a hölgyet? – kérdezte tőle a jobbomon álló nagydarab fickó.
-  Igen, az alkalmazottam! – állt ki Sarah mellettem.
-  Gyere Maddie, a többit megbeszéljük hátul! Köszönöm, uraim! – fordított hátat, és visszafelé lépkedett arról, amerről jött. Mikor éreztem, hogy nem fog le senki sem, én is utána indultam. - Elmondanád, hogy mi volt ez az egész? Miért nem telefonáltál? Ez nem átjáró ház!
-  Én csak dolgozni szerettem volna…
-  Ez nem így működik! – emelte magasabbra a hangját. – Szótlanul eltűnsz, mikor nyomatékosítottam benned, hogy nem mehetsz sehová sem, és így jössz vissza is, egy szó nélkül. Nem ezt gondoltam volna rólad, amikor Liam ajánlott téged. Azt hittem, hogy megbízható vagy, és lehet rád számítani. Ügyes vagy, ezt el kell ismernem, de, ha nem tudsz csapatban dolgozni, akkor semmi keresni valód köztünk! – halkan mondta, ellentmondást nem tűrően. Megijedtem, még az is jobb lett volna, ha kiabált volna.
-  Bocsánat! Ezek szerint ki vagyok rúgva? – nem vágta rá azt, hogy igen, de azt sem, hogy nem. – Kérem, ne küldjön haza! – még sosem könyörögtem senkinek sem munkáért, de ez volt az egyetlen esélyem, mert, ha haza kellene mennem, ott belebolondulnék a gondolataimba. Már magamban jót is nevettem szerencsétlenségemen, mert úgy gondoltam, hogy olyan peches embert, mint én, még nem hordott a hátán a Föld. Az érme másik oldalán viszont rám sütött a Nap, mert csodás barátokat szereztem, nem éhezem, van hol laknom, és ezekért a dolgokért hálásnak kell lennem.
-  Madelaine! Három okból szeretném, hogyha maradnál: Liam miatt, nagyon jól, és finoman dolgozol, az utolsó pedig az, hogy megkedveltelek. Ha nem lenne tehetséged, akkor elbocsájtanálak, de remek visszajelzések érkeztek abban az időszakban, amikor nálunk voltál, így szeretném, ha maradnál. Azonban nem akarok többször olyat hallani, hogy elutaztál, kérdéses, hogy visszajössz e, és stb.
-  Köszönöm, és értettem! – szívem szerint körbe táncoltam volna örömömben. – Be is állhatok dolgozni?
-  Nézz be, hogy hol tartanak, kérdezd meg, hogy kell e még segítség, ha nem akkor holnap! Apropó! Van hol laknod? Vagy egyáltalán mikor érkeztél?
-  Van, igen! De megyek is! Köszönöm! – sittem, mint, akit üldöznek. A konyha ajtót széttárva kellemes illatok csapták meg kifinomult szaglójárataimat. Mindenki tette a dolgát, így észre sem vették, hogy én is jelen vagyok. A cukrászpult felé araszolva Amy marcipánt gyúrt, még Ian pár desszertet díszített, félénken, de megtaláltam hangomat, hogy köszönjek nekik.
-  Helló! – szóltam, mire mind a ketten felkapták a fejüket.
-  Istenem, Maddie! – zárt Ian a karjaiba, és őszintén, nagyon is jól esett közelsége.
-  Visszajöttem! – mosolyogtam.
-  Hiányoztál! – mondta lágyan.
-  Te, vagy is ti is hiányoztatok nekem! – javítottam gyorsan magam.
-  Nagyon aggódtam, és sajnálom, hogy az este csak úgy „elhagytalak!” – ölelt át Amy is.
-  Dolgod volt, én pedig kicsit be vagyok rozsdásodva a sport terén. – lankadt le mosolyom, mert az állóképességemmel nem lenne semmi baj, ha nem lenne a szívemmel probléma.
-  Egyébként, hogy-hogy itt vagy? Nem, mintha zavarna…
-  Úgy, hogy dolgozom! Kérhetek egy kötényt?
-  Dolgozol? Tegnap…
-  Igen, majd befejezzük valamikor azt a beszélgetést, de most ide koncentráljunk! – hiányzott már kicsit a parancsolgatás.
-  Oké! – Ian feltartott kezekkel jelezte, hogy nem kíván hozzáfűzni semmit a témához, így folytattam azt, amit már ők elkezdtek. Ebédhez készülvén egy könnyed poharas desszertet készítettünk sok gyümölccsel. A két segédem úgy tette a feladatait, mintha el sem mentem volna pár hétre. Az összetartó munka meghozta az eredményét, hiszen igen rövid idő alatt sikerült végeznünk a több, mint száz darab édességgel. Bánatot éreztem legfőképpen, de örömmel vegyülve jelent meg ez a bánat a szívemben. Jó volt újra fakanalat fogni a kezemben, habosra keverni a tejszínt, ezáltal valahogyan, de visszatért belém egy kis élet.
Az étkezés közeledtével nem számoltam a fiúk megjelenésével, mert Amy úgy tudta, hogy messzire mentek felvenni egy interjút, így nem is idegeskedtem azon, hogy találkozom Niallel. Szép sorban haladt az étkezés, Ian hol ki, hol be szaladt a teli, és a kiürült poharakkal, és fogadta a dicsérő szavakat. Én inkább kivontam magam ez alól a munka alól, de, amikor láttam, hogy már nem bírja kivettem a kezéből a felszolgáló tálcát, és én magam szervíroztam. Nem ment olyan gyorsan, mint a két kollégámnak, vagy a futkározó pincéreknek, de mindenki megkapta a maga adagját. Ahogy telt az idő, minden teher lekerült rólam, nem aggódtam, hogy szembe kell vele néznem, ami így is történt.
Elpakolás után kezdődhetett minden elölről immáron a vacsorához.
***
Fáradtan álltam az ajtó túl oldalán, ahonnét az étkező embereket figyeltem, főleg azt, hogy milyen reakciókat vált ki belőlük az eléjük helyezett finomság. Sosem lehetek elég hálás Saráh-nak, amiért engedett dolgozni, és nem kellett magamban tépelődnöm. Már épp fordultam volna vissza, amikor Liam és Niall kacarászva érkeztek meg az étkezőbe. Ott helyben elöntött minden düh, és dacosan, nem törődve senkivel, és semmivel, álltam meg Ni előtt, de még mielőtt bármit is szólhatott volna, adtam neki egy nagy pofont az emberek szeme láttára, majd elsiettem a helyről.


8 megjegyzés:

  1. Uuu nagyon jó imádom ������
    Remlem vegul minden jolesz
    Puszi: Juciiii4����

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Juci! <3
      Nagyon köszönöm! Ki fog derülni! Puszillak <3

      Törlés
  2. Oké Bri... Oké... Oké... Na most... ebben a részben megutáltam Ginát, Amyt, Iant, megszerettem Maddie-t, Nie-ről nem nyilatkozom:DD Elég vegyes érzéseim vannak, de nem rossz értelemben :) Most megint vááááárhatok egy csomót:/
    Egyébként a kedvenc részem lett, főleg a fogalmazás terén, mert nem tudom, mi van veled, de ebben a részben gyönyörűen írtál... :) Igazi tehetség vagy, Brigi! <3
    Millió Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Semmi sincs velem, talán csak a betegség okozta nálam ezt a fogalmazást, de én nem vettem észre, hogy másképpen írtam volna, mint szoktam :D Igazi tehetség? Ugyan! Maximum lelkes amatőrnek mondanám magam :) Na, végre! Megszeretted Maddie-t! :D Csókoltatlak! <3

      Törlés
  3. Eddig sem volt a kedvenc szereplőm Gina, de most már végképp nem...
    Sarah-t viszont megkedveltetted velem. :33
    Remélem Niall és Maddie között minden rendbe fog jönni.😊
    Siess!💕
    *A lehető leghatalmasabb virtuális ölelééés.💘💌

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Valahogy gondoltam már a történet elején, hogy sokan nem fogtok Ginával szimpatizálni, pedig szegény nem tett semmi rosszat :) Minden ki fog derülni a következő részekben, már csak egy kis kitartás kell :) Puszillak <3

      Törlés
  4. Ez komoly? Niall hogy lehet ilyen szemét? Ekkora bunkóságot. Nagyon sajnálom Maddiet. Pedig megérdemelné, hogy valaki szeresse, hogy szeretve legyen. Hatalmas izgalommal várom a folytatást! ❤ Remélem minél hamarabb olvashatom. 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Niall nem mindig az akinek szeretenénk, hogy legyen, és ez talán így is van jól, hiszen nem lehet mindig kis angyal, Maddie pedig végre bevállalós lett a kezdeti szeppent karakterhez képest :) Sietek a folytatással! Puszilak <3

      Törlés