2016. július 25., hétfő

21. Fejezet: "Úristen, te beleszerettél!"

Sziasztok Tündérek!
Elnézést a csúszásért! Hoztam is a folytatást! Jó olvasást! :) Puszi <3

Hosszú percekig öleltük, és csókoltuk egymást, de minden csodának egyszer csak vége szakad. Egymásnak döntöttük homlokainkat, éreztem bőrömön, hogy milyen hevesen szedi a levegőt. Tarkóját cirógattam, hogy megnyugtassam.
-  Olyan nagy ez a ruha, hogy át sem érlek. – próbált magához szorítani, amennyire csak tudott.
-  Úgy érted meg kellene tőle szabadulnom?
-  Látod, pontosan erre gondoltam.
-  Rendben! Ha ki tudod fűzni, akkor lehet egy kívánságod. – viccelődtem vele, mert képtelenségnek tartottam, hogy ezt a ruhát, a konzulensen kívül, bárki is le tudja rólam hámozni.
-  Csak egy? Hármat szokás felajánlani.
-  Ne alkudozz! – utasítottam.
-  Igen is kisasszony! – hátat fordítottam neki, és félre húztam a hajam.
-  Mit kapok, ha kész vagyok egy percen belül? – suttogott fülembe.
-  Egy nagy nyaklevest, ha még sokáig beszélgetsz. – pusziltam arcon.
-  Nem vagy te olyan szívtelen. – csókolgatta nyakamat.
-  Honnan tudod? Lehet valami boszorkány voltam előző életemben.
-  Még lehet igaz is!
-  Hogy? – hangom egy papagájéval vetekedett.
-  Szeretsz kotyvasztani… 
-  Egyszer téged is megfőzlek, szóval vigyázz!
-  Szeretlek! – fordított újra magával szembe, hogy szemeimbe tudjon nézni.
-  Mi? Micsoda? Ne beszélj butaságokat! – hadartam, miközben bele is pirultam az egyetlen szóba, amely a legszebb a világon. – Gyűlöltél…
-  Sosem gyűlöltelek, soha! – csókolt meg keményen.
-  Most már talán ideje visszamennünk a többiekhez. – ziláltan szakadtam el tőle, nem tudtam rá nézni, csak gyorsan kikerültem, szinte feltéptem az ajtó kilincsét, majd zavartan kisiettem a várakozó Izzie-hez, Patrickhez és Liamhez. – Bocsánat! – csak ennyit tudtam mondani a kíváncsiskodó szempároknak. – Carrie, most már le szeretném venni a ruhát! – szóltam oda a szintén meglepett konzulensnek. Niall csendben ballagott el mellettünk, ahogy én sietős léptekkel igyekeztem vissza a próbaszobába, hogy végre újra magamon tudhassam kényelmes, utca öltözékem, és minél hamarébb elhagyjuk ezt a helyet. Mikor átöltöztem, és léptem volna ki a nyílászárón Izzie-be ütköztem, aki még mindig egy habos-babos ruhát viselt. Nem akartam senkivel sem beszélni a történekről, még magam is azon voltam, hogy elfelejtsem. Nem tudom mi történt velem, hiszen minden tökéletes volt. Talán megijedtem, túl korai még az, hogy ő csak kijelentse, hogy szeret azok után… Nem tudom képes leszek e valaha feldolgozni azt, ahogy bánt velem, ahogy megalázott. Tudom, hogy csak jót akart, hogy meg akart kímélni, de életem legnagyobb lelki bántásait tőle szenvedtem el. Ezért is hihetetlen tőle azt hallani, hogy szeret. Én is szeretem, mert szeretem, de még nem merem kimondani, mert félek. Mi van, ha újra az a fiú lesz, aki ott kötött belém, ahol csak tudott, megcsal, kigúnyol? Belepusztulnék a szégyenbe, de főleg abba, hogy hittem benne, szerettem.
-  Maddie, haragszom rád, de nagyon köszönöm! Bárcsak az életben mindenki kapna maga mellé egy ilyen barátot, mint te vagy nekem.
-  Ti összetartoztok, és ez volt a legkevesebb, amit megtehettem értetek. És igen, valami magyarázatra számítasz most tőlem, de ha őszinte akarok lenni, még én sem tudom mi volt ez az egész. Sajnálom, hogy elrontottam a próbát, így a végére, de egyáltalán nem számítottam a fiúk érkezésére.
-  Jól van, semmi baj! Nem faggatlak, majd ha te is szeretnéd elmondod, csak azt akartam, hogy én itt vagyok veled, és mindig is melletted leszek.
-  Köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem! Kint vannak még a srácok?
-  Nem, amint te bejöttél, ők el is köszöntek.
-  Liam sem maradt? – szomorodtam el, mert azt hittem, hogy végre átölelhetem. Izzie csak megrázta a fejét. Igyekeztem póker arcot vágni, de elszomorodtam.
-  Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hármasban ebédelni, mint régen. Mit szólsz hozzá? – Iz megpróbálta bevetni minden olyan trükkjét, amely valamikor még használt, amikor szomorú voltam.
-  Ühüm, ez jó ötlet! – mondtam, már-már lehangolóan.
-  Akkor, gyorsan átöltözöm én is!
-  De, még nincs meg a ruhád!
-  Nem baj, majd meg lesz! Amúgy sem szeretem elkapkodni a dolgokat, hiszen ismersz.  – Iz olyan egyszerűséggel kezelte ezt a ruha témát, mintha már lenne legalább otthon vagy öt darab esküvői gönc, amit fel tudna venni.
-  Biztosan? Mert soha nem bocsájtom meg magamnak, ha ruha nélkül maradsz az esküvőd napjára.
-  Madd! Hagyd abba! Meg lesz a ruha, de én pedig azt nem szeretném, ha a koszorúslányom nem érezné jól magát a nagy napomon. – Iz itt befejezettnek tekintette a beszélgetést. Még ő öltözködött, addig kimentem Pat-hez, akivel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Elnézve őt csak Niallre tudtam gondolni, arra, hogy minden perc, amit vele tölthetek az az én boldogságom, az én örömöm, ha pedig nincs mellettem elveszek, egyedül érzem magam, még akkor is, amikor tudom, hogy sok barátra számíthatok. Egész életemben az agyam döntött, mindig megfontoltan, és racionálisan gondolkodtam, kerültem a sérelmeket, a konfliktusokat, a beszélgetéseket, de valahogy a szívem mindig mást akart, és mindig cserben hagytam őt. Amikor feleszméltem gondolataim közül már egy csendes kis étteremben ültünk a belvárosban, Iz a menükártyát nézte, még Patrick le sem vette róla a szemét.
-  Hazafelé bemehetnénk a boltba? –törtem meg a csendet.
-  Persze! – jött a válasz barátnőmtől.
-  Mit szeretnél venni?
-  Csak egy pár dolgot, ami ahhoz a süteményhez kell, amit már napok óta ki akarok próbálni. Régen nem sütöttem semmit, és muszáj szinten tartanom a képességeimet.
-  Szívesen segítek benne!- ajánlkozott Iz.
-  Nem-nem ez még csak a próbasütés, így inkább egyedül szeretném kipróbálni.
-  De, megkóstolni megkóstolhatjuk, ugye? – Patrick egyből a hasára gondolt.
-  Hát hogyne!
-  Édesem, kérlek menj, és rendelj nekem egy nagy adag hasábburgonyát! – fél szemmel láttam, hogy Pat értetlenül nézi Izzie-t, aki kedvesen megbökte párját, hogy jelezze, kettesben kíván velem maradni.
-  Már hozom is! – pattant fel Pat az asztalunktól.
-  Mit szeretnél tudni? – tettem le magam elé diplomatikusan az étlapot.
-  Mi volt ez az egész? Niall olyan arccal távozott, mint akinek a foga fájna. Van vagy volt valami köztetek? Vagy még mindig harcoltok egymással? – mérlegelnem kellett, hogy fel fedjem e neki a teljese igazságot, vagy hazudjak megint valamit, ami egy időre el fogja csitítani a kedélyeket.
-  Mondjuk azt, hogy békülési stádiumba léptünk.
-  Ezt kifejtenéd? Mert nem egészen értem.
-  Már beszélgetünk, nem sértegetjük a másikat, még az is lehet, hogy barátok leszünk a végén.
-  Úristen, te beleszerettél! – kiáltott fel Izzie, aki akarta, aki nem az hallhatta körülöttünk.
-  Halkabban! – csitítottam. – Mindenki minket néz. Kijelentésedre válaszolva pedig, nem szerettem bele.
-  Maddie, nem tudsz hazudni! Látom a csillogást a szemedben, amit rég nem láttam.
-  Most boldog vagy? Igen, szeretem őt, jobban is mint kellene! – hagytam magára barátnőmet. Nem szeretem, ha így faggatózik, mert annak biztosan az a vége, hogy ha nem is akarsz neki valamit elmondani, de elmondod. Perzselő arccal sétálgattam a városban, bevásároltam, miközben kezdtem magam újfent rosszul érezni. Fájt a hasam, hányingerem is volt, és kisebb légszomj tört rám. Magamban már elkönyveltem, hogy ödéma alakult ki a tüdőmben, azért történik mind ez, de új tünet volt a hasi fájdalom. Haza akartam menni, lepihenni, és várni, hogy elmúlik magától a szúró érzés.
***
Hanyatt fekve ágyamon a plafont bámultam, közben pedig szorítottam hasam, hogy ne fájjon úgy. Az idő haladtával Iz és Pat is megérkeztek, kerestek is, de még mindig duzzogva elutasítottam őket. Figyelmen kívül hagyva mindet, elhatároztam, hogy igen is, meg fogom sütni a süteményt, nem engedek a betegségnek, amely napról-napra ostromolja testemet. Kényelmetlen volt minden mozdulatot megtennem, összeszorítottam a fogaimat, és a konyhába araszoltam. A görcsök összehúzták egész bensőmet, felsikítottam volna legszívesebben, de erősnek kellett maradnom. Mindent szépen rendezetten előszedtem a tészta elkészítéséhez, felkötöttem kötényem, és neki is álltam összeállítani az összetevőket. Már épp a nyújtásnál tartottam, amikor a házi csengő vendég érkezését jelezte. Kiáltottam Izzie-nek, hogy menjen nyisson ajtót, de nem hallhatta, mert nem válaszolt, ezért én lisztesen, izzadtan mentem a bejárathoz, és tártam szélesre azt.
-  Szia, szép hölgy! – Ian ácsorgott előttem, rózsával a kezében.
-  Szia! Hát te? – nem épp illő módon köszöntöttem, de kicsit meglepett megjelenésével.
-  Épp indulok vissza, gondoltam még elköszönök. – nyújtotta át a virágot.
-  Köszönöm, ez nagyon kedves! Behívnálak, de jelenleg egy csatatér a lakás… - remek kifogást találtam arra, hogy egy hosszú beszélgetésből kihúzzam magam, és, hogy elfedjem előle mennyire is pocsékul vagyok.
-  Semmi baj! Látom nagyon benne vagy valamiben.
-  Igen, egy új specialitáson dolgozom.
-  Biztosan nagyon finom lesz. Egyébként jól vagy? Minden rendben? Mit mondhatok a többieknek?
-  Jobban már nem is lehetnék! – mosolyogtam, és tréfálkoztam, miközben valami egyáltalán nem stimmelt velem.
-  Ha bármi van, csak hívj, itt leszek azonnal! – adott két puszit, majd beszállt az autóba, és már ott sem volt. Kissé irigykedve néztem a kocsi után. Én is ilyen szabad szeretnék lenni, utazgatni, nem akarok beteg lenni. Csalódottan hajtottam be az ajtót, és tértem vissza ahhoz, ami még megmaradt nekem. A rózsát lágyan lehelyeztem a pultra magam mellé. Alig ért a kezem a nyújtófához, a csengő ismét megszólalt, de szerencsére ezt már Izzie is hallotta, így szaladt is ajtót nyitni.
-  Madd!
-  Mondtam Iz, hogy nem akarok beszélgetni. – fel sem néztem a lisztfelhőből.
-  Pedig én szeretnék veled beszélni. – a hangra viszont felemeltem a fejem, amely olyan kedves volt számomra, mint egy kislánynak a kedvenc plüssmackója.
-  Niall? Hogy találtál meg? Nem épp a legalkalmasabb pillanatban jöttél.
-  Akkor, talán én megyek is! – fordult Iz sarkon.
-  Milyen finomság készül? – kíváncsiskodott.
-  Oh, ez semmiség, csak próbálkozom. – helyeztem a tepsibe a nyers anyagot, amikor két nagy tenyér karolta hasamat, hátam pedig egy erős mellkasnak ütközött.
-  Sajnálom! – duruzsolt fülembe.
-  Mit? Nekem kellene inkább bocsánatot kérnem. Gondolkodtam azon, amit mondtál. – tettem egy 180 fokos fordulatot, így láthattam tengerkék szemeit.
-  És?
-  És arra jutottam, hogy én is szeretlek! Csak féltem…
-  Komolyan? – ölelt magához, amitől a hasam újra felkavarodott, amire felszisszentem.
-  Madd?
-  Semmi baj! Jól vagyok!
-  Megcsókolhatlak?
-  Ez meg milyen kérdés?
-  Nem szeretném, ha fájna bármi is… 
-  Nem te okoztad az előbb. – érintettem övének ajkam.
-  Szeretlek! – morogta csókunkba.
-  Én is szeretlek! – tettem fejem vállára. Önző vagyok, hogy szeretem, hogy magam mellett tartom, de boldog vagyok ebben a pillanatban is, és amíg élek nem is vágyom másra.   

                                                

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Evim! <3
      Ne sírj! Tudod, hogy nem akarlak megsiratni :) Puszi <3

      Törlés
  2. Úristen!😍😍
    IMÁDOM, IMÁDOM, IMÁDOOOOM!😍😍😍💚
    Siess!💓

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Én pedig téged imádlak! Köszönöm! <3

      Törlés
  3. AWWWWWW...Imádom😍😍😍💚 Siess a kövivel.😍💚
    xxx Kinga💚

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám! <3
      Awww köszönöm! Sietek! Puszi! <3

      Törlés
  4. Nem tudom abbahagyni a sírást. Szeretik egymást. Miért kell betegnek lennie? Miért ilyen gonosz az élet? De legalább most boldogak együtt, és ez a lgfontosabb. A boldogság, a szeretet.
    Puszi,
    Veronika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Veronika! <3
      Jajj, úgy tűnik mindenkit megsirattattam :) Az élet egy különös és kiszámíthatatlan játék, amit meg kell tanulni játszani. Teljesen egyetértek veled, aki szeretni tud, az boldog is tud lenni! :) Puszi

      Törlés
  5. Ahhw. Milyen csodás volt, ahogyan Niall szerelmet vallott. Sajnáltam Maddiet. Megértem, hogy úgy reagált. Teljesen érthető volt. Elválás és aztán melepetésként érkezik is a mi szőke kékszemű lovagunk, hogy bocsánatot kérjen. Kész főnyeremény! Imádom, hogy Maddie önző. Az élet rövid. Néha muszáj önzőnek lennünk. Hajrá Naddie! ❤

    VálaszTörlés
  6. Vivim! <3
    Niall ebben a történetben hol ilyen hol olyan, itt nem csak a kedves énjét ismerjük meg, hanem, amikor nála is betelik a pohár, vagy éppen nem tetszik neki valami :) Maddie helyében pedig én is önző lennék, és szerintem az emberek többsége is, mert mindenki vágyik a szeretetre még ha tudjuk hogy közel is van a vég. Forza Naddie! <3

    VálaszTörlés