2016. július 10., vasárnap

19. Fejezet: "Sok boldogságot nektek!"

Sziasztok Tündérek! 
Újabb folytatás érkezett, ezen a szép vasárnap estén! Jó olvasást kívánok! :) <3

Nehezen, de sikerült álomra hajtanom fejem Niallnek köszönhetően. Azonban gondolataim közül nem tudtam száműzni a rémképeket, amiket megjósoltam magamnak. Mikor kiderült betegségem megfogadtam, hogy nem lesznek barátaim, szerelmem, senkim, akiknek fájdalmat okoznék azzal, hogy meghalok, de az élet másképp rendelkezett terveim felett. Barátokat, szerelmet küldött az utamba, hogy legyen kik miatt élnem, hogy hiányozzak, ha már nem leszek, és addig is aggódjanak értem. Sosem gondoltam volna, hogy lesz még ki miatt felébrednem, azok után, hogy minden reggel úgy ébredtem csak legyen már vége ennek az egésznek. Iz unszolására talán a családomat is visszakaphatom. Semmit sem szeretnék jobban, mint újra édesanyám karjaiban lenni, mint kiskoromban, és apukám dörmögő hangjára elaludni.
***
Este elfelejtettem elhúzni sötétítő függönyömet ablakomon, ezért a Nap meleg sugarai játszadoztak bőrömön. Sokkalta jobban éreztem magam, mint az este folyamán, bár némi félelem megmaradt bennem, az álom után. Felülve az ágyban megnyújtóztattam végtagjaimat, majd a konyhába indultam, ahonnét már hangokat hallottam. Amikor megálltam a főzőhelység ajtófélfájánál, elfigyeltem, hogy Iz és Patrick hogyan kapnak hajba valamin, majd pár perccel később édesen, csókok között kérnek elnézést a másiktól. Nana természetesen végig asszisztálja az ilyenfajta veszekedéseket, nagy szemekkel figyeli, hogy már megint mi történik, ám, amikor látja, hogy szent a béke fogja magát, és komótosan kioson a helységből.
-  Jó reggelt! – köszöntem kedvenc szerelmespáromnak, amire egyből szétváltak ajkaik, és kissé zavarban köszöntek vissza.
-  Szia, Madd! Nagyon korán van még! – jegyezte meg barátnőm, hogy lehetnék más helyen is.
-  Szia, Maddie! És, szia, Maddie! Megyek dolgozni! – kapott fel Pat egy szelet kenyeret az asztalról, csókot lehelt Iz homlokára, és már ott sem volt.
-  Nekem is mindjárt indulnom kell! – szürcsölte gyorsabban kávéját. – Tudtál aludni? 
-  Igen, nehezen, de sikerült elaludnom. – arról nem számoltam be, hogy Niall is közre játszott benne. – Sajnálom, ha megzavartam valamit.
-  Nem zavartál meg semmit, tudod, szoktunk veszekedni, de ki is békülünk, megbocsájtunk a másiknak, mert szeretjük egymást. Ő őrültnek nevez, én pedig őt lükének, de ez így van rendjén.
-  Örülök, hogy boldog vagy, és alig várom már az esküvőt.
-  Erről jut eszembe. Még itthon vagy, muszáj eljönnöd velem megnézni a ruhákat, amiket kinéztem magamnak.
-  Mindegy melyiket választod, mert az összesben gyönyörű lennél.
-  Aranyos vagy! Holnapra vettem is ki szabadnapot, bár Grace nagyon húzta a száját miatta.
-  Hogy-hogy? – nyúltam be a hűtőbe egy joghurtért.
-  Egy hete érkezett egy nagyobb megrendelés, amihez, csak ma tudunk nekikezdeni, úgyhogy ma valószínűleg későn fogok hazaérni. Nem nézi jó szemmel, hogy késében leszünk miattam.
-  Tudod, hogy milyen fontos neki minden egyes vendég.
-  Tudom, de ő pedig tekintettel lehetne arra, hogy hamarosan férjhez megyek. Na, mindegy is! Megyek, mielőtt elkések! Ha, bármi baj van, csak hívj! – dobta be kávéscsészéjét a mosogatóba, felvette táskáját a vállára, intett, és ki is lépett az ajtón. Újfent kettesben maradtam Nanával, aki már megszokta a folytonos jövés - menést a házban. A joghurt elfogyasztása után Nana is megkapta reggelijét, majd a fürdőbe csoszogtam, hogy felfrissítsem magam. Nem felejtettem el az Iannek ígért sétát, így miután végeztem teendőimmel, a szekrényem elé álltam, és csak bámultam ruhatáram.
-  Ez nem jó! Ez sem! És ez sem! – pakoltam kifelé, miközben párosítottam a darabokat. Nem randira készülök, csak egy sétára a parkban, az egyik barátommal, tudatosítottam magamban a tényeket, így mindent vissza is pakoltam. Egy világosabb kék színű farmert kerestem elő, hozzá egy fehér pólót, és egy fekete zakókabátot arra az estre, ha hűvös lenne kint az idő. Hogy teljenek az órák elmosogattam, Nanát elvittem sétálni, kilakkoztam a körmeimet, miközben az én édes Manómon merengtem. Feszülten vártam az estét, mert tudtam, hogy akkor újra beszélhetek vele.
Ahogy a teraszon üldögéltem, a Napot az égen egyre inkább elhomályosították a gomoly felhők, amik szép számban gyűltek össze a város felett. Hideg fuvallat járta át a környéket, amelyből nem sokkal később nagy szél kerekedett, tépázva a virágok szirmait, és a fák lombkoronáit. Az ég dörögni kezdett, ezért fogtam Nanát, és visszavonultunk a ház biztonságába. Egészen kicsi korom óta feszélyeznek a nagyobb viharok, így, amikor észlelem egy-egy kiadósabb esőzés közeledtét nem indulok sehová. Már magamban elkönyveltem, hogy Ian nem jön, hiszen ilyen időben biztosan nem lesz a sétából semmi, de ekkor meghallottam a csengőnk hangját. Nagy léptekkel indultam meg kinyitni a bejárati ajtót, ahol Ian mosolygott rám.
-  Jöttem, ahogy megígértem! Szia, Maddie! – köszöntött két puszival.
-  Szia! Azt hittem, hogy nem indulsz el ilyen időben.
-  Ugyan, ez csak egy kis eső. – felvillant egy ponton az ég, majd nagy dörgés kísérte azt. Nekem sem kellett több, megfogtam Ian karját, és behúztam az előtérbe, hogy gyorsan be tudjam csukni a nyílászárót. – Ennyire sietünk? – nevetett az előttem ácsorgó fiú.
-  Bocsánat, csak kissé félős vagyok, ha viharról van szó.
-  Gyere te félős! – zárt karjaiba. Nem mondom, hogy rosszul esett közeledése, de jobban örültem volna, ha más állna a helyén. Az eső hangos, kopogó hangjára elengedett öleléséből, majd a nappaliba vezettem. Világos kék szemei jégkristályként csillogtak, amikor rám tekintett.
-  Oh, de rossz házigazda vagyok! Add ide a kabátod, felakasztom! Esetleg megkínálhatlak valami frissítővel?
-  Köszönöm, egy pohár vizet elfogadnék!
-  Máris hozom! Szerinted lesz valami a délutánból? – kiabáltam már a hűtő előtt állva.
-  Hát, ha nem áll el akkor a séta kilőve, de csak feltaláljuk magunkat bent is.
-  Ugye tudod, hogy ez nagyon kétértelmű volt? – adtam kezébe a teli poharat.
-  Csak te gondolsz rosszra. – nevetett.
-  Mert te okot adsz rá. – vágtam vissza. – Egyébként már egy ideje meg szerettem volna neked köszönni, hogy mellettem állsz, úgy is, hogy nem olyan régóta ismerjük egymást, hogy aggódsz értem, pedig semmi okod nem lenne rá, hogy törődsz velem, pedig meg sem érdemlem.
-  Furcsa lány vagy, furcsa, de mégis különleges. A személyiséged elvarázsol mindenkit, és nem lehet téged nem szeretni.
-  Más lányoknak is így szoktál bókolni?
-  Te vagy az első, akinek ilyen szépeket mondok.
-  Hiszi a piszi.
-  Van is egy B tervem, hogy mit csináljunk.
-  Csupa fül vagyok!
-  Mit szólnál hozzá, ha főznénk valamit?
-  Na, ez nem is olyan rossz gondolat! – dicsértem meg.
-  Körülnézünk, hogy mi van itthon, és összedobunk valamit. – csapta össze tenyereit. Megmutattam neki a kamrát, a hűtőt, ő pedig össze is szedte, amire szüksége lesz. - Rántott sajt, áfonyamártással és sült burgonyával?
-  Tökéletes lesz! – a krumpli meghámozását kaptam feladatként, amihez le is ültem az asztalhoz, majd nekifogtam a kolompérok megtisztításának. Munka közben sosem szerettem beszélgetni, ez most sem történt másképp. Csendben járt a keze mind a kettőnknek, de én gondolatokban nem voltam jelen. Csak néztem a kint ömlő esőt, hogy hogyan hömpölyög az utcán, és közben azon tűnődtem bárcsak itt lenne velem a szőke fiú. Hogyan ölelne magához, milyen édes dolgokat suttogna fülembe, milyen lenne érintése. Szinte már orromban éreztem parfümjének illatát, olyan valóságosnak tűnt jelenléte számomra. Nem ismerem úgy, mint a tenyeremet, de mégis hiányzik. Emlékeimben kutatva utána, az is bevillant, hogy megfogadtam, hogy felkeresem anyuékat az Iannel való találkozás után, de ebben az esőben még a rossz kutyát is kár kiverni tartja a mondás, ezért ezt a tervem el kellett halasztani, aminek kicsit örültem is. Még lelkileg készülöm kell a beszélgetésre, ami rám vár velük.


-  Maddie? Merre találom a sót?
-  Hogy mi? – fordultam felé, bambán.
-  Azt kérdeztem, hogy hol tartjátok a sót.
-  Ott van a polcon, a kis üvegcsében. – mutattam felfelé.
-  Valami baj van? – ült le velem szembe. Kisebb oxigénhiány tört rám újfent, de próbáltam nem leleplezni magam Ian előtt.
-  Csak elkalandoztam. – szuszogtam. – Adnál egy kis vizet? – köhögtem.
-  Persze! elővett egy tiszta poharat a konyhaszekrényről, majd vizet engedett bele. – Tessék!
-  Köszönöm!
-  Szeretnéd, hogy elmenjek?
-  Nem, maradj, kérlek!
-  De biztosan minden rendben?
-  Igen, jól vagyok! – mosolyogtam, miközben olyan volt a tüdőm, mintha száz kést forgatnának benne.
-  Akkor, befejezzük a vacsit?
-  Még szép!
***
Nagyon jól sikerült, amit alkottunk, a kedvem is jobb lett, és levegőt is tökéletesen kaptam. Jót beszélgettük, sokat nevettünk evés közben, sőt még abba is belementem, hogy Ian lőjön egy közös selfie-t.
Este hét órát mutatott a mobilom kijelzője, amikor Ian úgy döntött, hogy ideje haza indulnia. Közben az eső is csendesedett, de Iz és Pat még nem érkeztek meg a munkából, nem akartam, ám muszáj volt elengednem Iant. Elkezdtem rettegni az elmúlt időben attól, hogy bármikor rosszul lehetek, és, ha nincs mellettem senki, akár bele is halhatok abba, hogy nem kapok levegőt. Nem mondtam még ezt Izzie-nek, mert ismerve azon nyomban kivenné az összes szabadságát, és velem töltené az idejét, de lehet egy idő után ez elkerülhetetlen lesz.
Fáradtan tettem a mosogatóba a piszkos tányérokat és edényeket, amikor telefonom csengőhangja jelezte, hogy hívásom van. Boldogan vettem kezembe a készüléket.
-  Igen, tessék!
-  Madelaine Willows-al szertnék beszélni!
-  Milyen ügyben?
-  El szeretném neki mondani, hogy nagyon hiányzik, csak is miatta ébredtem hajnalban…
-  Ez esetben szép jó reggelt Manó! – vigyorogtam.
-  Már becenevem is van?
-  Igen, mert tudod, én vagyok a te Százszorszéped, te pedig az én Manóm.
-  És, miért pont Manó? – szegénykém hangja annyira rekedt volt, mint, aki torokgyulladással küszködik.
-  Mert úgy nézel ki.
-  Dinka vagy!
-  Te pedig bolond!
-  Szeretném, ha itt lennél velem. Liam és a többiek is hiányolnak, de most látom, hogy nem unatkozol, van társaságod.
-  Ezt honnan veszed?
-  Ian barátod épp most posztolt képet a közösségi hálóra. – fröcsögött hangja az indulattól.
-  Csak nem féltékeny vagy?
-  Hogy került egyáltalán oda?
-  Ne Ianről beszéljünk, légy szíves.
-  Már el is ment a kedvem a beszélgetéstől…
-  Ne durcáskodj már, mint egy óvodás! Ian a barátom, és eljött meglátogatni.
-  Igen, én pedig most jöttem le a falvédőről. Ha ő kell neked mondd meg, és békén hagylak! Nagyon egy húron pendültök.
-  Ha nem viselkedtél volna velem úgy, mint egy lufival, akkor talán nem ő lenne az, akiben megbízom…
-  Azt hittem azt már tisztáztuk…
-  Igen, de én nem tudom csak úgy elfelejteni.
-  Sok boldogságot nektek! – hangzott el a végszó, ami a telefonhívásunk végét is jelentette. Nem sírni akartam, hanem valamit, vagy valakit jól elkalapálni. Annyira kis buta, mikor nagyon jól tudja, hogy miatta a barátságomat tettem kockára Reginával. Szeretem őt, de valahol mélyen mindig is bennem marad az, amiket mondott, és, ahogyan mondta. 

8 megjegyzés:

  1. Awww.<3 Elképesztően jó rész.<3 Manó...<3 Siess a kövivel.:) <3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám! <3
      Nagyon szépen köszönöm! Sietek! <3

      Törlés
  2. Nyem...Nyem... Nie de hülye vagy! De Madd, te is! Fuu már most látom mennyit fogok idegbetegeskedni a történet miatt... 😂😂
    Millió puszi 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Evci, tudod csak relax :D Csókoltatlak! <3

      Törlés
  3. Jajj...nagyon jó rész lett.😙😙
    Nagyon várom már a kövit.
    xx Csilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csilla :)
      Nagyon szépen köszönöm! Örülök, hogy tetszik! Puszi <3

      Törlés
  4. Ajaj, vihar a Paradicsomban... Lehetséges, hogy a féltékeny Niall még cukibb? Na jó, talán túl elfogult vagyok. 😁 Bízom benne, hogy minél hamarabb kibékülnek. Remélem addig nem csinál valami butaságot Niall. Izgatottan várom a folytatást! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Biztos vagyok benne, hogy mind a ketten elfogultak vagyunk vele kapcsolatban :) Sietek a folytatással! Puszi <3

      Törlés