2016. július 3., vasárnap

18. Fejezet: "Énekelj nekem valamit!"

Sziasztok Tündérek!
A nagy kánikula után hoztam is a folytatást! Jó olvasást! :) <3

Iz kérdései elől, még időben a szobámba menekültem, ahol újra az ágyra vetettem magam, és ismét a plafon repedéseit kezdtem el nézegetni. Kintről hallottam, ahogy Izzie vizet engedett, és pakolni kezdett, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy takarítani kezdett, ami rá is fért a lakásra. Fel akartam kelni, hogy segítsek neki, de testem fáradtsága arra késztetett, hogy a puha matracon maradjak. Egy kis idő elteltével megszűnt a folytonos matató hang, majd halk kopogás szűrődött be a kis zugomba.
-  Maddie? Bejöhetek? – kukucskált be hozzám barátnőm.
-  Nem azért, de, ha akarnálak sem tudnálak kint tartani. Egyébként nem úgy volt, hogy sütni fogunk?
-  Ez igaz! De úgy volt, csak gondoltam szerettél volna egy kicsit lazítani. – csukta be maga után az ajtót. – Nem akarlak zaklatni, majd mesélsz róla, ha szeretnél, de valami nem hagy nyugodni.
-  Beteg vagy? De persze a világért sem szeretném, hogy magadban tartasd. – próbáltam elviccelni a dolgot.
-  Nem ismerlek olyan rég óta, és azt is tudom, hogy nem a legjobb a kapcsolatod velük. de ők mégis csak a szüleid, és szerintem szeretnének támogatni ebben a nehéz időszakban.
-  Iz, neked ez honnan buggyant elő?
-  Az mindegy!
-  Nem mindegy!
-  Mindenkinek hagyod, hogy aggódjon érted, hogy szeressen, a saját szüleidet pedig kizárod az életedből.
-  Azért nem mindenkinek… csupán öt ember.
-  Hívd fel őket, kérlek! Tudniuk kell, hogy mi történik veled. Az egyik lányuk már elhagyta őket, te adj nekik még egy esélyt.
-  Izzie, fáradt vagyok! – menekülni akartam ebből a beszélgetésből, mert a szívem legmélyén éreztem, hogy igaza van, de még küzdeni akartam ellene.
-  Hagylak pihenni! Csak ígérd meg, hogy gondolkodsz rajta.
-  Rendben, megígérem! – Iz, amilyen hamar jött, olyan gyorsan távozott is, arra késztetve engem, hogy a lelkiismeretem ne tudjon nyugodni. Akárhogyan is váltunk el, akármi is történt, ők mindig az anyukám és az apukám maradnak. Ha Niallnek tudtam adni még egy esélyt, akkor ez csak természetes a szüleimnek.
***
Két órával később egyedül voltam otthon a lakásban, mert Izzie és Pat elmentek a barátaikkal szórakozni. Nehezen győztem meg barátnőmet, hogy el leszek egyedül is, nem kell félteni, menjenek csak nyugodtan, de ahogy ismerem őt, biztosan rábízott a szomszédokra, hogy nézzenek át hozzám. Estefelé járt az idő, már néhány csillag is előbukkant az égen, és a Hold kifli alakjai is feltűnt a horizonton. Nana a szőnyegen szunyókált, úgy éreztem magam, mintha valami nyári táborba csöppentem volna. Nehezemre esett kikelni az ágyból, de a hasam korgása jelezte, hogy ideje meglátogatnom a hűtőszekrényt, és valami élelem után néznem. Fáradtan csoszogtam el a konyháig, ahol ránézve az étkezőasztalra egy kis papír cetli fogadott: „Van kaja a sütőben, melegítsd meg! Hívj, ha bármi van! Iz” Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküle. Az étel megmelegítése után semmi kedvem nem volt magamban üldögélni egy üres asztalnál, így a nappaliba mentem, hogy legalább a tévé szóljon, amíg eszem. Nyúltam is a távirányítóért, de egy újabb cetlibe ütköztem, egy nagyon ismerős könyvön:”Remélem, jól döntesz” A tésztát le is tettem magam mellé, és kezembe vettem a nagy bőrborítású könyvet, hogy szemügyre vegyem. Itt-ott már kopott volt, és a borítás is meg volt már töredezve. Ahogy felnyitottam, rögtön tudtam, hogy mit is tartok a kezemben. A nagymamám ajándéka volt jó pár évvel ez előttről születésnapomra, egy családi fotóalbum. Szóval, Iz megtalálta a nagy pakolgatása közben, és ezért volt a lelkemre beszélés. Rengeteg kép volt rólam, és a testvéremről benne babakorunkból, és egyre kevesebb fotó készült, ahogy teltek az évek. Az egyik fotón megakadt a szemem, és csak meredten néztem azt. Anyu és apu két oldalról fogtak, és mind a ketten egyszerre nyomtak puszit az arcomra. Olyan boldognak tűntek még ezeken a felvételeken, de az idő vasfoga őket sem kímélte. Én nem utálom a szüleimet, szeretem őket, de nem értem, hogy miért nem lehet békésen elválni a másiktól, amikor tudják, hogy már nem fog működni. Felnőttünk, én, és a tesóm is, már miattunk sem kell együtt maradniuk. Persze a legboldogabb akkor lennék, ha megtudnák oldani a problémáikat, de a béke érdekében néha áldozatokat kell hozni. Mindegy, hogy mi volt ezelőtt, csak a most számít, és jelenleg azt érzem, hogy szükségem van rájuk… Istenem, bárcsak Vicky is mellettem lenne, vagy valami életjelet adna magáról, ha nem is nekem, de a nagyinak, hogy jól van. Bármit megtennék, hogy őt visszakapjam.
Eldöntöttem, hogy holnap meg fogom őket látogatni, és elmesélem nekik a bajomat. Ha már Vikcy nem hajlandó velük szóba állni, legalább én legyek őszinte. Tisztában vagyok vele, hogy milyen szívfájdalmat fogok nekik okozni, de igaza volt Iznek, hogy el kell mondanom.
***
*Álom*
-  Meg fogok halni…
-  Nem fogsz, mert nem hagyhatsz itt! – Harry simogatta a kezem kórházi ágyam mellett, miközben Niall homlokom csókolgatta, Louis és Liam beesett arccal támasztották a fekhelyem. Amy, Ian, Izzie, Grace is a szobában voltak velem.
-  Mindannyiótoknak meg szeretnék köszönni mindent, amit tőletek kaptam. Köszönöm, hogy a barátaim voltatok, majd azért néha-néha lenézek rátok oda föntről. Ne nézzetek rám ilyen szomorúan, és főleg ne sírjatok! – mosolyogtam rájuk kicserepesedett ajkammal.
-  Madd, nem halhatsz meg! Nem érdekel, de a fiamnak szüksége van a dadájára és a tortás nénire. – küzdött Louis a könnyeivel.
- Átadnál neki egy puszit a nevemben? Ő volt az én kis hercegem, és bearanyozta minden napomat.
-  Tortakirálynő… - szipogott Liam.
-  Nagyon vigyázz rájuk, helyettem is!
-  Én odaadnám a szívem, hogy megmentselek… - fakadt ki Niall.
-  Már nekem adtad azt. Szeretlek, ezt soha ne feledd! – a kilincs pattanó hangja jelezte, hogy többen lettünk a helységben. Amikor pedig megláttam kik is az új látogatók hangos örömsírásban törtem ki, mert hosszú idő után újra láthattam magam tükör nélkül, két felmenőnk kíséretében.
-  Maddie, annyira sajnálom! – hullott keblemre ikertestvérem.
-  Vicky, itt vagy! – pusziltam, ahol értem.
- Soha többé nem megyek sehová! – zokogott. Alig kaptam őt vissza, egyre távolabb kerültem a szeretteimtől, egyre halkabb lett minden, majd hirtelen egy szürkés ködben találtam magam…
*Álom vége*
Riadtan, vizesen tértem magamhoz. Ez csak egy rossz álom volt, ziháltam. Még nem akarok búcsúzni, még nem akarok itt hagyni senkit, kíváncsi vagyok az életem folytatására. Dobogó szívvel, és remegő végtagokkal araszoltam ki a fürdőbe, hogy leöblítsem arcom, és igyak egy pohár vizet. Persze Iz egyből felébredt a fényre, és a hangokra.
-  Rosszul vagy? – állt álmosan mögöttem, amíg én a csap felett tevékenykedtem.
-  Minden rendben, csak rosszat álmodtam. Mikor értetek haza?
-  Már megijedtem. Nemrég érkeztünk csak meg, de, ha nincs baj én visszamegyek aludni, mert holnap munka van.
-  Menj csak, bocsánat, amiért felébresztettelek!
-  Még nem is aludtam igazán.
-  Iz, ne haragudj rám, hogy úgy kiakadtam, amikor a tortáról beszéltünk.
-  Eddig nem akartam erről beszélni, nem akartalak háborgatni, gondoltam majd beszélsz róla, ha szeretnél, de meg kell kérdeznem, hogy mire lehet számítani? Nem szeretném, hogy bármi bajod is legyen…
-   Nem ígérhetem meg, hogy nem lesz rosszabb a helyzet, de azt igen, hogy küzdeni fogok. Egyenlőre szinten próbálják tartani, de valamiért folyamatosan rosszak az eredményeim. Utolsó esetben egy szívátültetés segítene, de erre nincs sok esély, így élvezem az életet, amíg lehet. Nem lesz könnyű, és nem bírnám elviselni, ha egy vérköpködő beteg emberként emlékeznétek rám, mert az nem én voltam életemben.
-  Ne mondj nekem ilyeneket! – dörzsölte meg szemeit könnyeitől.
-  Még itt vagyok, és boldogítalak! – öleltem át.
-  Ajánlom, hogy még sokáig tartsd meg ezt a jó szokásodat!
-  Megpróbálom!
-  Most már tényleg megyek! – araszolt kifelé a fürdőből.
-  Jó éjt Iz!
-  Jó éjt! – köszöntünk el egymástól, ám egyáltalán nem voltam nyugodt. Ezek után nehezen ment volna a visszaalvás, ezért elővéve egy könyvet a polcról kiültem a verandára. Akármennyire is szerettem volna, a történet nem kötött le annyira, hogy ne gondoljak a történtekre. Már minden módszer az eszembe jutott, hogy túltegyem magam ezen a rémes emléken, amikor rájöttem, hogy mire is vágyom igazán, inkább kire. Pár perc sem telt bele, már a mobilom tartottam a kezemben. Az időbe bele sem gondoltam, csak telefonáltam. Idegesen doboltam lábammal, már azt hittem nem veszi fel, amikor lihegve beleszólt. 


-  Halló! Liam Payne!
-  Szia, Maddie vagyok! Bocsánat, ha megzavartalak… és bocsánat, hogy mindig téged kereslek, de tudnád adni Niallt?
-  Esetleg megadjam a telefonszámát? – nevetett fel.
-  Az jó lenne.
-  Mit csinált már megint? Bánt, vagy zaklat? Mert akkor velem gyűlik meg a baja.
-  Semmit, ne aggódj! –diktálta le telefonszámát.
-  Hogy vagy cukrászok gyöngye?
-  Köszönöm, úgy látszik, hogy alakulok.
-  Akkor, hamarosan újra felszedhetek pár kilót?
-  Igen, remélem… Egyébként mit csinálsz, hogy így veszed a levegőt? Veled mi újság?
-  Én megvagyok. Próbáltunk és elég sokat szaladgáltam. Kisasszony önnek különben nem kellene aludni? Arrafelé elég későre járhat az idő. Most fel tehetném a kérdést, hogy mit szeretnél te Nialltől az éjszaka közepén, de inkább nem teszem.
-  Kellene, igen, de nem tudok, és nagy álmatlanságomban jutott valami eszembe, amit meg akarok vele beszélni. – magyaráztam ki magam.
-  Na, akkor el is köszönök tőled, hogy beszélhess a Szőkével. Jó éjt Maddie!
-  Szép napot Liam! – bontottuk is a vonalat, és már tárcsáztam is azt a számot, amit Li megadott nekem. Erősen szorítottam mobilom, a tenyerem izzadt, még pulzusom az egekbe szökött, de hangját meghallva minden aggodalmam elszállt.
-  Igen? Niall Horan! – szólt édesen.
-  Maddie vagyok! – suttogtam.
-  Százszorszépem, szia! Ennyire hiányoztam?
-  Tudunk beszélni? Látod, betartottam az ígéretem, igaz, hogy nem te hívtál…
-  Valami baj van? – hangjából azonnal aggodalmat szűrtem ki.
-  Csak hallani akartam a hangod, mert igazság szerint rosszat álmodtam, ami miatt nem tudok megnyugodni, és valljuk be azért elég messze volt, amikor azt mondtad, hogy ma hívni fogsz.
-  Nyugodj meg, nincs miért aggódnod! Gondolj szép dolgokra, amelyek elterelik a figyelmed a rosszról.
-  Például egy nagy adag bekevert tészta?
-  Ha téged ez boldoggá tesz, igen.
-  És, ha rád gondolok? –hecceltem, amitől már is jobb kedvem támadt.
-  Csak egyszer kerülj újra a karjaimba, össze-vissza foglak puszilgatni.
-  Ugye ezt az eszmecserét nem hallja senki körülötted?
-  Senki, ne aggódj! – nevetett.
-  Beszéltél már azóta Ginával?
-  Madd, miért kell elrontani a meghitt perceinket? Ő már a múltam, te pedig a jövőm vagy, persze ha te is szeretnéd, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogom feladni az ostromodat. – jövő, bárcsak lenne rá lehetőségem, merengtem. - Maddie? Ha-hó?
-  Igen, bocsánat, csak altató hangja van a hangodnak.
-  Akkor, aludj Cukor!
-  Ne tedd le még! – kérleltem. - Énekelj nekem valamit!
-  Énekeljek? Mit szeretnél hallani?
-  Lepj meg!
-  „…You can listen to my voice and sing along. I want to write you a song…I want to write you a song... – éneke lelkemig hatolt.
-  Köszönöm!
-  Pihenj Édes! Még kereslek ma, ahogy megígértem.
-  Szép napot neked!
-  Neked pedig szép álmokat Maddie! – feketült el a mobilom kijelzője. Ráhajtottam fejem a párnámra és Niall mosolya lebegett előttem. Nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni a következő találkozásunkkor, lehet szégyellni fogom magam előtte, de le kell győznöm magamban ezt az érzést, ha újra érezni akarom csókját ajkaimon.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, imádom. Siess a kövivel.<3 <3
    xxx Kinga <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kingám! <3
      Nagy örülök neki, és nagyon köszönöm! <3

      Törlés
  2. HÍÍÍÍÍ!!! 😍😍😍😍😍😍😍
    Nem találom a szavakat, annyira eszméletlenül édes a párosuk, hogy whuu... :333
    Nie-től egyszerűen elolvadok! 😍😍
    És nagyon remélem, hogy Maddie meg fog gyógyulni, mert huuu, akkor nem tudom mit csinálok veled 😱😡😠
    Imádom, egyáltalán nem lett szar, ahogy te mondtad... És utálom ezt mondani, de beelőzte a Tündéri Kapocs-ot 😉
    Millió puszi! 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Jíí azt hittem sosem élem ezt meg, de sikerült! :D Pedig szereted a Dyles blogomat is :D Szóval persze még neked sem árulok el semmit, mindent meg fogsz tudni időben :D Nos, nagyon köszönök mindent! <3 Pussszz

      Törlés
  3. Annyira csodálatosak, Maddie és Niall. Imádtam a mogorva és bunkó Niallt, de mindig is ez lesz a favorit! 😁 Milyen édes: "Százszorszépem". Imádnivaló! Nagyon várom, hogy további mesebeli pillanatokban részesülhessek! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Ahw de cuki vagy! Nagyon köszönöm! Puszillak! <3

      Törlés