2016. június 12., vasárnap

15. Fejezet: "Nem szerethetlek..."

Sziasztok Tündérek!
Folytatását hoztam a történetnek, remélem tetszik majd nektek! :) Puszi <3

Hűvös érzelmekkel tekintettem szemeibe, ahogy elsétált mellettem, ám igyekeztem leplezni boldogságomat, amiért ismét megadta nekem azt a sors, hogy kettesben tölthetek vele egy kis időt.
-  Miről szerettél volna csevegni? – állt meg velem szemben, megtartva a két méteres távolságot kettőnk között.
-  Még kérdezed? – fakadtam ki. Ő pedig úgy tett, mintha ártatlan lenne bármiről is legyen szó.
-  Tudnom kellene valamiről? – játszotta az eszét, holott nagyon is jól tudta miről kell beszélgetnünk.
-   Ne játszd a hülyét! – emeltem feljebb a hangom. – Neked az miért jó, hogy játszol más érzéseivel? Élvezed is vagy csak nem találsz jobb elfoglaltságot?
-  Kezdem elveszíteni a fonalat. Miről hadoválsz? – tartotta magát eddigi nyugalmához.
-  Regina? Emlékszel még rá? Szeret téged, te pedig elárultad őt, és magaddal rántottál engem is. Mi volt az a csók? Miért kellett? Ha egy ember utálja a másikat, nem így mutatja neki ki.
-  Azt hittem, hogy te is élvezted. – vigyorgott. Szívem szerint egy újabb pofonnal jutalmaztam volna.  
-  Chö… nem pazarlom drága időmet egy olyan emberre, mint te. Ha megbocsájtasz, akkor dolgom van. – invitáltam kifelé, de a figyelmét nem kerülhette el bőröndöm.
-  Elmész? – váltott hangsúlyt, és némi csodálkozás ült ki arcára.
-  Igen! Valami problémád van vele?
-  Nincs. De hát miért utazol el? – hihetetlen milyen gyorsan tud személyiséget váltani. Az előbb egy „nemtörődöm, engem nem érdekel semmi és senki” laza srácot játszott, most pedig egy megszeppent kisfiút.
-  Miért? Remélem ezt a kérdést csak viccnek szántad. A kiváltó oka itt áll előttem. – mutattam rá, és táskámhoz sétáltam, hogy kihúzzam azt az előtérbe.
-  Nem szeretném, hogy elmenj.
-  Igen, tudom, mert akkor nem lenne kinek a vérét szívni. – vettem semmibe kijelentését, miközben a megpakolt csomagomat igyekeztem kijuttatni a szobából.
-  Nem mehetsz csak így el! – ismételgette magát, amit egyáltalán nem vettem komolyan.
-  Mégis hogyan kéne elmennem? Nem hinném, hogy hiányozni fogok neked. Ott van Regina, imád téged, inkább azon legyél, hogy megbocsájtson. – ki akartam kerülni, de elém állt, ajkaink szinte súrolták egymást. Eleinte utáltam őt a pökhendi viselkedéséért, de most egészen más ember magasodott fölém, mint akkor a buliban.
-  Engedj, kérlek! – szinte könyörögtem neki.
-  Bocsánatot kérek a reggeli csókért, bocsánatot kérek mindenért, főleg a viselkedésemért.
-  Ugyan, felejtsük el, már megszoktam tőled. – gúnyolódtam.
-  Én komolyan beszélek Maddie. – a hazugság szikráját kerestem szemeiben, de nem véltem felfedezni. Egyszerűen nem tudtam neki elhinni, hogy igazat mondd, hogy tényleg nem akarja, hogy elmenjek.
-  Miért kellene neked hinnem? Ahol csak tudtál megbántottál rövid ismeretségünk alatt. Soha nem volt egy kedves szavad hozzám, aztán reggel a semmiből megcsókolsz, és azt várod, hogy most higgyek neked. Nem értelek téged Niall. Van egy gyönyörű barátnőd, akit csak úgy elhajtasz… szerintem az az igazi Niall, akit a koncerteken, videókon látni, és nem az, akit előttem próbálsz játszani. A mai napig keresem a választ arra, hogy nekem miért egy másik éned mutatod, mit tettem ellened, amiért folyton meg kell szólnod.
-  Azért, mert tudtam, hogy te más vagy… nem voltam annyira részeg Jeff bulijában, mint amilyennek mutattam magam. Nagyon is tisztában voltam a dolgokkal, úgy tűntél fel az életemben, mint egy pillangó, aki sokáig megbújt valahol, majd mikor idejét érezte, megrebegtette szárnyait. Akkor eldöntöttem, hogy utálni próbállak, még ha tisztában is voltam vele, hogy néha elég kemény szavak hagyták el a számat. Fenn állt a lehetősége, hogy soha többé nem látlak az életben, de, amikor megtudtam, hogy Sarah valakit keres tárcsáztam is Liamet, hogy beszéljen Sarah-val az érdekedben. A közelemben akartalak tudni, és nem beléd szeretni, mert nem tudtam volna elviselni, ha valami bajod is esik miattam. – a pillanat hevében megcsókoltam. Annyi kérdés cikázott a fejemben, amit rá szerettem volna zúdítani, de nem akartam elszakadni ajkaitól, amelyek zamatosak voltak, mint egy édes görögdinnye. Sokkal jobban kívántam őt, mint azt előzetesen gondoltam, és szívből reméltem, hogy ő is ugyan így érez. Ahogy oldalamon megemelte felsőm, egyből Regina arca merengett fel előttem. Rögtön meg is szakítottam minden kontaktust a szőke fiúval.


-  Állj, állj! – hátráltam tőle, mert a közelében elvesztem az eszem.
-  Valami baj van? Rosszat tettem? – lépett közelebb felém.
-  Ez meg mi volt? – tudatosult bennem cselekedetünk. – Hiszen én utállak… - győzködtem magamat.
-  Az előbb nem úgy tűnt. – mosolygott zavarodottságomon.
-  Nem szerethetlek… - halkult el hangom.
-  Én viszont úgy érzem, hogy szeretlek.
-  Ez valami kandi kamera? Mikor jönnek elő? – nézegettem körbe. Megyek! – jelentettem ki, majd mint a szél suhantam el az ajtóig. Ott magamhoz vettem bőröndöm, és már el is hagytam a szobát. Túl sok volt, ami az imént történt, meg kell emésztenem a dolgokat, ami itt nem menne, az már biztos. Feldúltan siettem a lifthez, ami a napokban mumusommá vált, de jelen estben ez zavart a legkevésbé. Minél távolabb szerettem volna érezni magam tőle, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni. Lent, a hotel bejáratánál fogtam egy taxit, majd a reptérre fuvaroztattam magam. Adott estben azt se bántam volna, ha kómába kerülök, úgy legalább megszabadultam volna terheimtől. Nem szerethetem Niallt, mert nem lennék képes neki fájdalmat okozni azzal, hogy szenvedni lásson.
Mindet a hátam mögött hagyva szálltam fel a repülőgépre, nem számoltam semmiféle következménnyel, csak az lebegett előttem, hogy hamarosan láthatom a „családomat.”
***
Telefonhívások tömkelege fogadott, amikor átszállásra került sor. Amy és Ian felváltva hívogattak. Tejesen kiment a fejemből, hogy legalább egy levelet írtam volna nekik távozásomról, ezt bepótolva üzenetben kértem elnézést, és tudattam őket arról, hogy minden rendben velem. A hívások között tekergetve Liam neve is egyre gyakrabban szerepelt, ám olyan érzésem volt, hogy Niall szeretett volna elérni. Ki kell őt vernem a fejemből, és elfelejteni mindent, ami vele kapcsolatos. Még Ausztráliában eszemben volt, hogy üzenjek Izzie-nek jövetelemről, de Niall annyira elvette az eszem, hogy nem tettem meg, így ezt a hibámat is hamar pótoltam. Sok kérdőjel érkezett válaszként, amire azt válaszoltam, hogy nem viccelek, öt és fél óra múlva otthon tudhatnak.
A következő járaton, már alig bírtam a fenekemen megülni. Izgatott voltam a hazatérésem miatt. A Niallel történtek sem szegték kedvem, mindazonáltal nem volt szabad elfelejtenem, hogy miért is jöttem haza egy szó nélkül.
A percek nem akartak telni, ahogy kitekintettem a gép ablakán. Furcsa mód este indultam és éjszakába is fogok megérkezni. A csillagok mesésen ragyogtak az égbolton távolabb tekintve, a felhők pedig hömpölyögtek mellettünk.
Szeret? Azt mondta, hogy szeret, a saját szájából hallottam ezt az egy szót, ami hihetetlen. De hát miért, és hogyan szeretne, mikor nem is ismer? Ez olyan dolog, hogy szembejön velem az utcán egy helyes fiú, sőt még rám is mosolyog, és egyből csak arra tudok gondolni, hogy ő lesz a férjem. Fejben már meg is van az esküvői ruhám, a házunk, a gyerekeink nevei… Már csak Regina miatt sem szerethet. Szegény lány teljes szívéből szereti, miközben nekem is a barátommá vált, egyikünk sem teheti meg vele, hogy így hátba szúrja. Biztos vagyok abban, hogy Regina soha az életben nem bocsájtana meg nekem azért, amiért elárultam, hogy sunyi módon, a tudtomon kívül, de elvettem tőle élete szerelmét. Aztán ott vannak a fiúk, akiket szintén nem szándékozok megbántani. Párszor el-elbóbiskoltam, ahogy a helyzetemen merengtem. Lassan Esperanza is lehetne a nevem, mert annyi minden történik velem, mint egy spanyol szappanopera főhősnőjével. Álmomban felidéztem csókunkat, amely sokkal szenvedélyesebb volt, mint az első. Amikor megcsókoltam, tudtam, hogy meg fogom bánni, de ez abban a pillanatban nem érdekelt.
Pár órával később zötykölődésre ébredtem, majd egy légi utaskísérő rázott fel, hogy landoltunk Londonban. Örömömben legszívesebben megölelgettem volna. Magamhoz kaptam kézipoggyászom, majd nagy léptekkel hagytam el a gép testét, hogy megöleljem barátnőmet. Nem is kellett sokáig keresnem a tömegben, egyből kiszúrtam szőke haját.
-  Maddie! –mint egy őrült rohant felém, és, amikor beért átölelt. – De hiányoztál! –tört belőle elő a sírás.
-  Sh, ne sírj! Semmi baj, itthon vagyok! – súgtam neki, miközben intettem a minket figyelő Patricknek.
-  Hogy vagy? Hadd nézzelek! Hová szépülsz? – törölgette arcát.
-  Annyira aranyos vagy, ha tudtam volna, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem, hamarabb is jövök. És ti, hogy vagytok?
-  Élünk és virulunk. Na, de gyere! Szedjük össze a bőröndöd, és menjünk haza! Otthon pedig kérek élménybeszámolót. – terelgetett Izzie a kijárat felé. Ekkor döntöttem el, hogy nem fogom elmondani a valós okát annak, hogy hazajöttem. Van neki is elég problémája az esküvővel, és nem akarom, hogy még miattam is aggódjon.
Hazafelé tartva Iz mindenféléről csacsogott. Például már kinézett egy ruhát, és szeretné, ha elmennék vele majd megnézni, mert sokat számít a véleményem számára. Aztán a cukrászda eseményeiről is tett némi említést, amelyet igyekeztem nagy odafigyeléssel hallgatni, de a fáradtság és a hosszú út kivették minden erőmet.
Ahogy a házhoz értünk, nálam is eltörött a mécses, potyogtam könnyeim. Izzie, amint kinyitotta az ajtót, kirontott onnan az én kis aranyszínű spánielem, fel az ölembe. Nyalogatott ott, ahol ért, nem törődött azzal, hogy mit tettem vele.
-  Az első két nap nagyon nyüszített és hiányolt, amikor elmentél. Folyton a szobádban keresett, az ágyadban is aludt, de...
-  De nem voltam itt… - sírtam tovább. – Vajon meg tud nekem egyszer bocsájtani?
-  Visszajöttél hozzá. Nálad jobban senki nem szerethet egy kutyát sem. – simította meg Nana fejét barátnőm.
-  Madd, bevittem a szobádba a csomagokat. – tájékoztatott Pat.
-  Igazán, nagyon köszönöm! – hálálkodtam neki, amíg beljebb lépkedtem a kicsiny lakásban.
-  Éhes vagy? Kérsz valamit enni? – ültette le Iz a konyhában.
-  Nem, köszönöm! Ettem a repülőn. Itt semmi sem változott. – néztem körbe. - Kicsit nagyobb lett a kosz mióta elutaztam. – csipkelődtem Izzel.
-  Látod milyen jó, hogy itt vagy? Holnap neki is állhatsz takarítani.
-  Patrick nézd meg nekem kérlek, hogy mikor indul a következő járat visszafelé. – viccelődtem, holott nem igazán voltam boldog legbelül.
-  Na! Mesélj, milyen volt? Mit csináltatok?
-  Édesem, szerintem ne nyaggasd Maddie-t, majd holnap. Biztosan kimerítő volt a sok repülés. – szólalt fel Patrick nem csak az én, hanem a saját érdekében is, mert mind a ketten nagyon jól tudjuk, ha Iz beindul nincs megállás.
-  Igazad van! – szomorodott el.
-  Ha nem baj, le is fekszem aludni. Köszönöm, hogy kijöttetek értem! Jó éjt! – küldtem feléjük egy cuppanós puszit, majd be is vonultam szobámba. Nana, úgy, mint régen mellém kucorodott, és bágyadtan nézte, ahogy arcomon végigfolytak könnycseppjeim. Vajon ő most mit csinálhat a világ másik végén? Rám gondol? Vagy még a koncert hatása alatt van? Mindegy is, eddig azt hajtogattam magamnak, hogy milyen jó lesz, ha nem leszek mellette, el fogom felejteni, de a tudat, hogy nem tudom pár szobával arrébb elérni, nem látom az étkezések alkalmával felemészt. Azt hittem, hogy nem fog hiányozni senki, de tévedtem. Nem fog reggel Amy horkolása ébreszteni, nem fog rám Ian tündöklő mosolyával várni, Liam nem üdvözöl két puszival, Harry nem ölel át, Louis nem viccelődik és Niall nem igéz meg ismét csodás szemeivel.


6 megjegyzés:

  1. Hinnnnye, ez de cuki volt! :333 Atyaéééég, Niall Horan, ismételten levett a lábamról <3
    Van valami a levegőben... ;)
    Imádom, amúgy, csak hogy elmondjam húszmilliomodszor is... <3
    Millió Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Niall Horan úgy vett le a lábaimról, hogy én írtam a fejezetet, na erre varrjál gombot :D Köszönöm, imádlak! <3

      Törlés
  2. Először is bocsánatot szeretnék kérni, hogy eltűntem! Nagyon sajnálom, de az utóbbi heteim nagyon húzósak. Érettségizem, így főként arra koncentráltam.
    Másodszor pedig woow. Szó sincs arról, hogy ne lenne izgalmas a sztori szerintem. A múltkori rész is elképesztő volt. De a mai. Huh. Azt hiszem az egyik legjobb! Komolyan! Én meg is könnyeztem Niall monológját. Olyan édes volt, hogy konkrétan szerelmet vallott Maddienek. 😍 Egyszerűen imádtam! Maddie pedig most jó nagy bajban van, ez egyszer biztos. Annyira kíváncsi vagyok, hogyan is fog alakulni a kapcsolatuk. Egyáltalán van jövője a betegség miatt, vagy sem? Biztos vagyok benne, hogy kiderül! ❤

    Ígérem a 'Tündéri kapocs' sztoriról sem feledkezem meg. Még szép, hogy nem! 😉 Nekem már az eleje nagyon bejött, szóval folytatását ki nem hagynám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Semmi baj, és sok szeretettel gratulálok neked! :) Köszönöm megint ezt a megjegyzést, ami nagyon sok löketet ad nekem a folytatáshoz. Minden ki fog derülni persze idejében :)
      A Tündéri kapocs című blogomba is szombaton került fel új rész, remélem tetszett :) Még egyszer nagyon hálás vagyok neked ezért a hosszú bejegyzésért, és, hogy időt szakítasz a pötyögésemre :) <3

      Törlés
  3. Ez a rész is csodálatos lett de nagyon.
    Nagyon jól írsz és imádom a történetet.
    Remélem hogy sokáig folytatod még az írást.😊😊😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves 4ever1D! :)
      Nagyon szépen köszönöm neked, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik!
      Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, de amíg rajtam múlik biztosan írni fogok :)

      Törlés