2016. május 22., vasárnap

12. Fejezet: "Ön kórházban van"

Sziasztok Tündérek! 
Itt is volnék a folytatással, amihez jó olvasást kívánok! :) Puszi <3

Nagy csattogással huppantam le ágyamra, majd kezeimbe temettem arcom. Egyre rosszabb a helyzet körülöttem. Békét kerestem, azt hittem, a levegőváltozás jót fog tenni, de nem. Egyedül a cukrászkarrierem az, ami megmaradt nekem, és amiben jó vagyok. Iant valószínűleg eltoltam magamtól az előző kijelentésemmel, Niall ugyan olyan bunkó maradt a szememben, mint eddig, Regina pedig kellemes csalódást okozott a kifinomult modorával, amit felém mutatott, de ettől még nem leszünk örök barátnők. Kezdek magamban egyre jobban kételkedni, hogy jó döntést hoztam, amikor elvállaltam ezt a munkát. Tudom, mire van szükségem az pedig az idő, nem holmi szerelem, amely biztosan véget érne, amikor a turné. Ian lehetne álmaim pasija is, de túl jó, hogy igaz legyen. Niall nagyon közel jár hozzá, ha visszavenne egy kicsit az arcából, talán el is foglalhatná a szívem, de egyelőre ugyan olyan fiú, mint a többi, akikkel eddig dolgom volt. Remélem, Regina nem csak arra kell neki, majd mikor már megunta eldobja, mint egy koszos rongyot.
-  Maddie? Te vagy az? – Amy a haját törölgetve lépett ki a fürdőből.
-  Mégis kit vártál? – éreztem, hogy robbanni fog nálam a bomba, de nem akartam, hogy Amy igya meg a levét annak, ami velem zajlik. – Ne haragudj, de nem várlak meg! – valóban, ahogy voltam izzadtan, fáradtan, egy kis lenge ruhában rohamoztam meg a konyhát. Szaggatottam kapkodtam a levegőt, ahogy siettem, nem gondoltam, hogy bármi bajom is lehetne a mai nap után, de tévedtem. Rémes mellkas fájdalom tört rám, a melleimhez kaptam kezem, és összegörnyedtem a liftben. Levegő után kapkodtam, de nem jutott oxigén a tüdőmbe. Tekintetem a kijelzőre tévedt, amely visszafelé számolt, ahogy a szerkezet lefelé haladt. Elfogott egy rettegett érzés, talán az én időm is pontosan így pereg lefelé? Halott leszek, amikor a felvonó jelezni fogja, hogy a földszintre értünk?
Nem volt szabad még inkább terhelnem magam, ezért valami jóra kellett gondolnom, amely megnyugtatja háborgó belsőmet. Egyből Nana és az otthoniak ötlöttek be, de nem sokat segített, hogy láttam őket magam előtt. Érezni akartam valakit magam mellett, jelen estben bárki megfelelt volna a célnak. Ezen tűnődve, nyílt is az ajtó, de megbántam, ami pár másodperce hagyta el a számat. Niall kivételt képezett a mindenki szó alól. Ő lett volna az utolsó ember, akitől segítséget kérek, ha bármi bajom van, és azt látta, hogy gyenge vagyok. Szerintem ezek után még inkább azon lesz, hogy kikészítsen.
-  Maddie! Jól vagy? – aggodalom futott végig arcán, én pedig el is felejtettem mi bajom van, mert szent meggyőződésem volt, hogy magamra fog hagyni, segítség nélkül.
-  Úgy nézek ki, mint, aki jól van? – kérdeztem vissza gúnyosan, de éreztem, hogy kezd elhagyni az erőm, ezért nem próbáltam minél szarkasztikusabb lenni vele. Gyorsabban és kisebb levegővételekkel akartam segíteni magamon, de nem hozta meg a kellő hatást ez a módszer. Kezét tarkóm alá tette, igyekezett megtartani a fejem. Még magamnál voltam, olyan állapotban, ahol tudod, hogy hozzád érnek, beszélnek hozzád, de az elméd teljesen kikapcsol, mintha nem akarna többé működni. Egyre több ember gyűlt körénk, Niallt kirángatták a tömegből a biztonságiak, akárhogyan is ellenkezett. Egy mozifilm főhősnőjének éreztem magam, hirtelen annyi szempár szegeződött rám. Fullasztó volt a környezet, az emberek csak kapkodtak körülöttem, valaki beszélt is hozzám, ám egy idő után a szervezetem feladta az ébrenléttel a harcot, sötétségbe borult minden körülöttem.
***
Körül sem kellett néznem, amikor kinyitottam szemeimet. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy egy kórházban fekszem. A klóros fertőtlenítő szaga járta be orrjárataimat, fülemet pedig egy csipogó hang bántotta. Arcomat egy oxigén maszk takarta, még bal karomból egy cső lógott ki. Ha Izzie így meglátna, biztosan jól fenéken rugdosna, ezért nem szabad róla még tudomást sem szereznie, hogy már ebben az országban is meglátogattam egy egészségügyi intézményt, ráadásul nem allergia miatt.
Miután kicsit magamhoz tértem, megnyomtam a nővérhívó gombot, amely hatására egyből mellettem is teremt egy ápolónő.
-  Willows kisasszony, jó reggelt! Hogy érzi magát? – ellenőrizte az életjeleimet és a bekötött infúziómat.
-  Az esti desszert? Mi lett vele? Ki készítette el? – tisztult elmém és rá kellett jönnöm, hogy az este nekem még dolgom lett volna.
-  Nyugodjon meg! Ön kórházban van. Az este súlyos légzési nehézséggel szállították be hozzánk. Néhány barátja itt van önnel, azt a felvilágosítást kaptam, hogy nincs köztük hozzátartozó. Sajnos így meg kell várni, amíg a doktor úr megvizsgálja, és megengedi a látogatást.
-  Ön szerint kiengednek ma? – nyúltam maszkomért, hogy levegyem, ám testem kimerült volt.
-  Ezt nem tudom megmondani, minden attól függ, hogy mit fog mondani az orvos. – jött a csöppet sem megnyugtató válasz.
-  Még annyit áruljon el, hogy van a kint ülők között egy szőke, zselézett hajú fiú, kék szemekkel?
-  Nincs hölgyem! Pihenjen, nemsokára visszajövök a doktor úrral. – tette kezét vállamra, majd elhagyta a szobámat. Csalódottságot éreztem egy félmosoly kíséretében. Mit vártam? Itt fog ülni mellettem, a kezem szorítva? Igen, ezt kellett volna tennie, de még itt sincs… Lehet, hogy a rózsaszín köd a tegnapi napon leszállt elém? Miért gondolok rá folyamatosan? Kiakaszt, a tudta nélkül, de eléri nálam, hogy akarjam őt.
Körbetekintve egy szál magam árválkodtam a kis kórteremben, amely barátságos benyomást keltett, ellentétben a többi kórházzal, ahol eddig megfordultam. A falak nem a megszokott fehér színt kapták, hanem halványsárgást, ami a sárga rózsa elhervadó szirmaihoz hasonlított.
-  Miss Madelaine Willows? – egy idősebb, őszes hajú és szakállú férfi állt az ágyam végében.
-  Igen, én vagyok!
-  Üdvözlöm! dr. Jonathan McMillen vagyok! Én kezeltem az este folyamán, amikor behozták. Tud róla, hogy súlyo...
-  Ne is folytassa! Igen, tudok róla. – szakítottam félbe, mielőtt hosszú monológba kezdett volna.
-  Rendben! Tüdővizenyő alakult ki önnél a betegség következtében, amit vízhajtóval és oxigénnel kezeltünk. Nagy szerencséje van, hogy időben bekerült és nem állt be önnél a hypoxia állapota. Meg kell kérdeznem, hogy milyen gyógyszereket szed? Valamint, gyakran szokott jelentkezni önnél oxigénhiány?
-  Régebben nagyon ritka volt, de manapság egy-két nap kimaradással előfordul. – vallottam be az igazat, mert rájöttem, hogy egyáltalán nem gyerekjáték, ami velem történt. Gyorsan felsoroltam a piruláim nevét is, amit a nővér bőszen jegyzetelt.
-  Értem! Nem szeretném elkeseríteni…
-  Akkor ne is tegye, kérem! Minden nap minden egyes percében tudom, hogy mi vár rám, ahogy azzal is tisztában voltam, hogy hamarosan nem csak a lábaim fognak bedagadni… Hazamehetek doktor úr?
-  Tekintve, hogy a vízhajtó tette a dolgát, és nem volt már tünete az éjszaka folyamán hazaengedem, de nyomatékosan kérem, hogy pihenjen. Ágynyugalomra van szüksége, különben megint találkozni fogunk.
-  Megértettem!
-  Amint kész a zárójelentése el is mehet! További minden jót! – búcsúzott.
-  Önnek is, és nagyon köszönöm!
-  Behívhatom a barátait? – a nővér végre abbahagyta a kórlapom megírását.
-  Igen, köszönöm! – ahogy újra magamban lettem, villámgyorsan megcsipkodtam orcáimat, hogy ne egy viaszbábút lássanak. Ugyan kik vannak itt? Gondolkozásra azonban nem sok időm maradt, mert halk kopogás után nyílt is az ajtóm.
-   Maddie, szia! – Amy jött be először, aki igyekezett minél halkabb lenni.
-   Jól ránk ijesztettél! – Ian topogott a sarkában.
-  Sziasztok! – köszöntem erőtlenül. – Örülök, hogy itt vagytok!
-  Oh, ezt a csokrot a fiúk küldték. Azt üzenték, hogy adjuk át, hogy mihamarabbi gyógyulást kívánnak. – nyújtott felém Ian egy igen impozáns virágkölteményt.
-  De aranyosak! – szippantottam be a liliomokból áradó bódító illatot.
-  Hamar híred ment a szállóban, Sarah is tudomást szerzett róla, ő bármelyik perecben megérkezhet. – informált Amy.  
-  Niall érdeklődött az állapotod felől folyamatosan este, nagyon megijedt, hogy úgy látott téged. – folytatta Ian. Szívem melengette, hogy bár nem tudom, miért viselkedik velem annyira lekezelően, de csak nem vagyok egy láthatatlan személy a szemében.
-  Mily meglepő… - harapdostam az ajkam, tettettem felé a sértődöttet.
-  Na, hagyjuk Niallt! Mi baj volt? Nem árultak el nekünk semmit. – kíváncsiskodott szobatársam. Azt gondoltam, ha otthon a legjobb barátnőmnek nem árultam el betegségem, akkor nekik miért tenném.
-  Befulladtam… van egy nagyobb mértékű allergiás asztmám, ami miatt be szoktam fulladni. Talán a változás, az itteni levegő nem tett jót nekem és sok energiámat leszívta az, hogy beilleszkedjek közétek. Hazugság, hazugságot követ…
-  Istenem… nagyon sajnállak! – szorította meg kezem Am, majd Iantől is megkaptam pár szánakozó pillantást.
-  De már sokkal jobban vagyok, a doki azt mondta, hogyha kész a zárójelentésem haza is mehetek.
-  Ez remek hír! – lihegve lépett be Sarah az ajtón. – Maddie végre a saját szememmel látlak! Már olyanokkal ijesztgettek, hogy el voltál kékülve. Hogy vagy? Természetesen annyi pihenőt kapsz, amennyit csak szeretnél.
-  Köszönöm, már sokkal jobb a helyzet, mint tegnap volt. És azt is köszönöm, hogy befáradt hozzám.
-  Ez igazán semmiség! Az a lényeg, hogy nincs komolyabb gond.
-  Igen-igen. Remélem nem okoztam túl nagy galibát az este azzal, hogy nem voltam a konyhában.
-  Semmi baj nem volt, megoldottuk! – nyugtatott meg Sarah, azonban munkatársaim arckifejezése mást árult el.
***
Kórházi papírjaimat kikapva, Amy-vel, Iannel és főnökasszonyommal hagytuk el az intézményt. Óriási fáradtság lett úrrá rajtam az autóban, be-be csuktam szemeimet, ám elaludni nem szerettem volna. Mint, aki több évet feküdt volna egy helyben, annyira-nehezemre esett a mozgás.
Megérkezve a szállodába, és meglátva a liftet szorongás fogott el. Nem akartam beszállni, de nem éreztem annyi erőt magamban, hogy lépcsőzve tegyem meg az utat szobámig.
Végül Ian ölben vitt fel ágyamba, amit valamikor, valahogyan meg fogok neki hálálni.
Fél óra magány után azonban újabb látogatóm akadt Liam személyében. Meghatott, hogy sok tennivalója ellenére is időt szakított rám, és meglátogatott. Fogalma sem volt róla, hogy mi történhetett velem azok alapján, amit Niall elmesélt neki. Kis idő elteltével Louis, Harry is Regina is érdeklődött, hogy létem felől. Tényleg mindenkinek csak azt tudtam elmondani, hogy kutya bajom sincs. Természetesen szívből megköszöntem a fiúk részéről a virágcsokrot, amellyel jobbulást kívántak, nagyon-nagy szívük van valóban. Az este végégig
Gina gondjaira lettem bízva, aki örömmel vállalta azt, hogy velem marad. Niall remek lányt választott maga mellé, már csak azt remélem, hogy nem fogja elszúrni vele a dolgot. Kicsit irigykedve tekintettem a modell lányra, akiért szinte odavannak a férfiak, Niallt is el tudta csábítani, ezek mellett elragadó személyisége van. Mindent megtett értem, úgy, hogy egy napja tudtam csak meg a nevét.
Épp egy akciófilm közepén tartottunk, amikor újfent kopogtattak. Gina már pattant is, és szaladt megnézni, hogy ki lehet az, akinek eszébe jutottam.
-  Jól van! – hallottam csak Gina hangját, majd ott állt előttem életnagyságban Niall. Láthatóan békés szándékkal érkezett, már csak a fehér zászlót kellett volna magával hoznia. Még mostanra sem döntöttem el vele kapcsoltban, hogy ő lesz életem megmentője, vagy inkább az az ember, aki a sötétség felé taszít.

10 megjegyzés:

  1. Ez kegyetlenség!
    Itt abbahagyni?!
    Pont, amikor kezdtem egyre jobban izgatott lenni?
    Nagyon de nagyon imádom!💕💋

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Tudom-tudom, szeretek hatásos lenni :) Én meg téged imádlak! Millió puszi <3

      Törlés
  2. Nagyon gonosz vagy, ugye tudsz róla??
    De azért imádlak! <3 Meg a történetet is imádom <3 Most olyan imádós hangulatban vagyok... :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Megbeszéltük mi ezt, és nem is vagyok gonosz :) Szerinted csak a vége miatt, de nem :) Én is imádlak! Puszi <3

      Törlés
  3. Szia!
    Frenetikus volt!:)
    Koszonom szepen, hogy ezt a reszt is olvashattam!
    Jo ejszakat!
    Szep hetet!

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tina! <3
      Nagyon szépen köszönöm, és én köszönöm, hogy elolvastad! :) Viszont kívánok neked jó hetet! Puszi

      Törlés
  4. Hjaj Maddie. Megint rosszul lett... 😞 És persze miért aggódik először, a sütikért! 😂
    Gina annyira szerethető. Nagyon kedvelem a karakterét. De miért Niall oldalán? 😖
    Niall, a kőszívű herceg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Mindig olyan jókat szoktam mosolyogni a kommentjeiden :) Remélem Maddie karaktere is szerethető, valamint a többieké is :) Annyit elárulok, hogy nem mindenki marad ilyen kedves, mint most :) Niall pedig valóban a kőszívű herceg, akinek meg kell lágyítani a szívét :) Puszi <3

      Törlés
  5. Elnézést, hogy egy ideje nem írtam, levegőt venni sem volt időm, de mindegyik részt olvastam attól. Arra mindig lesz időm. Egyszerűen imádom, ahogy írsz. A történet életre kel olvasás közben. Minden mondattal egyre jobban szeretem. Várom a következőt.
    Puszi,
    Veronika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan kedves Veronika, ne mentegetőzz! :) Köszönöm, hogy sűrű teendőid ellenére is velem tartottál, és köszönöm a sok pozitív visszajelzést! :) Puszi

      Törlés