2016. május 15., vasárnap

11. Fejezet: "Hős konyhatündérünk és apródja..."

Sziasztok Tündérek! 
Meghoztam a folytatást, igazából fogalmam sincs hogyan sikerült, mert beteg is vagyok, és nemrég lett csak kész a rész. Remélem azért tetszik majd nektek! :) Puszi <3

A konyha fehér falai nyomasztóan hatottak rám, kicsinek éreztem a teret, mintha összeszűkölt volna a világ körülöttem. Nem értettem a történéseket, nem is akartam, csak minél gyorsabban össze szerettem volna magam szedni, hogy árulkodó jelek nélkül álljak újra a munkához. Nincsen semmi baj! Nincsen semmi baj! Csitítottam belsőm. Azt éreztem, hogy nem akarom Niallt és azt a lányt újra együtt látni, nem akarom, hogy egymás mellet legyenek. De miért is foglalkoztat ennyire Niall szerelmi élete, amikor utálom őt? Kit akarok áltatni azonban? Csak mondogatom, hogy utálom, de ez hazugság. Nem tudom őt utálni bármennyire is szeretném, aminek csak egyetlen oka lehet, méghozzá az, hogy megtanultam az emberek szeméből olvasni, főleg azóta, amióta diagnosztizálták betegségem. Lehet, hogy kívülről folyamatosan sérteget, de melegség árad szemeiből, amitől megnyugszom. Kristálytiszta pupilláiban a gyűlölet egy szem magvát sem látom, amikor rám néz, ám annál inkább csalódottságot és szeretetet.  Egyre biztosabb számomra az, hogy lát bennem valakit, akit egykor szeretett, vagy közel állt hozzá és ezzel a személlyel azonosít engem.
-  Minden rendben? – Avril aggódóan nézett rám, miközben kezét hátamra helyezte.
-  Igen, persze! – törtem a fejem, hogy milyen hazugságot találjak ki számára, de elhagyott a fantáziám.
-  Nem úgy nézel ki pedig, mint, aki nagyon rendben lenne… sápadt vagy és tiszta libabőr a karod.
-  Hidd el, hogy jól vagyok! – szóltam rá erélyesen, amit abban a másodpercben meg is bántam, ahogy kiejtettem. – Sajnálom! Köszönöm, de nincs miért aggódnod. Kicsit nagyobb itt a pörgés, mint anno a cukrászdában volt, Londonban. Nagy rajtam a nyomás, hogy bizonyítsak, hogy ne okozzak csalódást legfőképpen magamnak.
-  Ezt mindenki átéli, amikor bekerül ide. Emlékszem én még rosszabb passzban voltam, mint te az első heteimben. Folyamatosan bizonyítási vágyam volt, amíg rá nem jöttem, hogy nincs értelme folyton törnöm magam, mert nem véletlenül kerültem ide. Meg van a tehetségem, a képzettségem, számomra ez egy elismerés.
-  Köszönöm Av! Igyekszem összekaparni magam, de most koncentráljunk a déli desszertre. – húztam ki magam és vettem egy nagyobb lélegzetet.
-  Ez a beszéd! A fiúknak nincs semmilyen kívánsága. – nézett bele a rendelésekbe. – De Regina, cukor és szénhidrátmentes almás pitét kért.
-  Regina? – furcsállóan néztem rá, mert eddig ezt a nevet még nem hallottam.
-  Tudod, ő Niall kedvese. Az a hosszú, barna hajú lány. – ezt meghallván kisebb hidegrázás futott végig testemen kedvese ismételgettem a szót.
-  Oh, igen! Volt szerencsém látni őt az imént. Nagyon szép és bájos teremtés. – érzéstelenül próbáltam véleményt mondani róla.
-  Valóban. Én is csak annyit tudok, hogy Regina a neve, modellként dolgozik és nemrég vannak csak együtt Niallel.
-  Értem! Inkább dolgozzunk, mert semmi közünk a magánéletükhöz. - túl akartam lenne a beszélgetésünkön.
***
A főző és sütőhelységben eltöltött kimerítő órák után csak az ágyamban akartam magam érezni, bedugni a fülembe a fülhallgatómat, és átadni magam egy másik világnak. Utazásom óta még nem telt úgy nap, hogy ne gondoltam volna az otthoniakra, a vicces pillanatokra, Nana gombszemeire. Telefonomon több száz képet őrizgetek az emlékekről, amikor készültek sejtelmem sem volt milyen fontosak is lesznek idővel. Fáradtan nyújtóztattam meg magam a fekhelyemen, szemhéjamat lecsukva pedig otthon is éreztem magam. Az idilli pillanatot egy sirály vad kopácsolása szakította meg. Csőrével minden áron be akart törni a szobába. Mérgelődve keltem fel, hogy elhajtsam nyugalmam megzavaróját, ám amikor kitekintettem az ablakon, itt tartózkodásunk alatt egyszer sem láttam még ilyen szépnek az óceánt. Kíváncsi voltam, hogy él-e még Ian ajánlata arról, hogy körbevezet a környéken, ha lesz kedvem és lesz időnk. Elérkezettnek tartottam az időpontot, hogy megejtsük azt a sétát.
Habozás nélkül vágtam ki szobánk ajtaját, majd a lifthez léptem, hogy az egy emelettel felettünk lévő fiút kérdőre vonjam. Izgatottam kopogtam nyílászárója előtt, majd lépteket hallottam, és kinyílt előttem az ajtó. Egy mezítelen felsőtestű fiatalember, hosszú farmernadrágban állt a küszöb túloldalán. Kissé kínosan éreztem magam jelenlétében, pillantásaimat ide-oda kapkodtam kockás hasizmairól. Jobb kezével barna, kócos hajába túrt, még mogyoróbarna szemeit le sem vette rólam.
-  Szia! Iant keresem! itt van? – tértem egyből a lényegre.
-  Pedig már azt hittem, hogy egy ilyen szép lány hozzám jött. Peter Kinsley! Ian szobatársa vagyok. – nyújtotta kezét.
-  Maddie Willows! – mosolyogtam, miközben kezet ráztunk.
-  Örvendek! Visszatérve Ianre, azt mondta, hogy lemegy az edzőterembe.
-  Aham! Nagyon köszönöm, további szép napot! – biccentettem felé, majd újra használatba vettem a felvonó szerkezetét.
Lent csak páran tartózkodtak a „kínzókamrában” nekem bőségesen elég volt, hogy megláttam a gépeket, még inkább tudatosult bennem, hogy messziről elkerüljem az ilyen helyeket. Ian fekvőtámaszokat végezett, amikor mellésétáltam. Pólója alól láttam izzadt karizmait kikandikálni, ahogy meglátta lábaim rám emelte tekintetét, és abba is hagyta tevékenységét.
-  Maddie! Micsoda kellemes meglepetés. Jobban vagy már?
-  Szia! Miért kérded?
-   Láttam, hogy reggel kicsit rossz passzban voltál. – porolta le kezeit.
-   Jaj, igen! Av sokat segített.
-  Ha beszélgetni szeretnél, állok én is rendelkezésedre, bár nem tudom, mennyire fogadsz el egy fiú barátot.
-  Most igazán jól jönne egy. Említetted, hogy szívesen körbesétálsz velem a környéken. Azért jöttem, hogy megkérdezzem, áll még ez a kijelentésed? Szívesen járnék egyet, mert kezdem kissé unalmasnak érezni, hogy a szálloda „foglyai” vagyunk.
-  Már mehetünk is! – csapta össze tenyereit. - Mit szólnál, ha lemennénk a közeli partra?
-  15 perc múlva a halban?
-  Megbeszéltük!
***
Örömömben legszívesebben ugráltam volna, ahogy felértem hálóhelységünkbe. Amy telefonált, így nem akartam zavarni, írtam neki egy cetlit, hogy elmentem, de hamarosan érkezem. Megkerestem bőröndömben a bikinimet és egy kis nyári ruhát, majd a fürdőbe vonulva felöltöttem azokat.        Hajamat kontyba kötöttem, napszemüveget fejem tetejére tettem, elővettem egy nagyobb táskát, amit magammal hoztam az útra, és elhelyeztem benne az elengedhetetlen dolgaimat. Felvettem sarumat és indulásra készen is voltam. A megbeszélt időpontban már a recepciónál várakoztam. Ez nem randi, véstem az eszembe ezt a dolgot. Ian boldogan lépett ki a lift ajtajából, majd megindult felém. Egy lazább hawaii mintás fürdőnadrágot viselt, ujjatlan, fehér trikóval, törülközőjét lezseren vállára dobta, fekete napszemüvegén pedig meg-megcsillant a fény.
-  Madd, csodásan festesz! A fehér köpeny is nagyon jól áll, de bevallom így az igazi. – dicsért meg, amibe belepirultam.
-  Nem is tudtam, hogy tudsz ilyen is lenni.
-  Ezek szerint tetszik az, amit látsz. – tudja, annyira tudja, hogy jól néz ki.
-  Még mielőtt elszállsz itt magadtól, mint egy lufi, el is indulhatnánk. – ragadtam karon.
Először egy nagy piac mellett haladtunk el, ahol volt minden. Vettem is pár ajándéktárgyat, majd tovább menetelve egy fagylaltozó előtt álltunk meg, amely helyen csalogatták a vendégeket, és az édesszájúakat a különböző színezésű krémek, valamint ízek. Mint cukrász nem hagyhattam ki ezt a páratlan lehetőséget, és megállapítottam, hogy fantasztikus zamatok találkoznak, fantasztikus módon. A fagyit egy padon ülve majszoltuk el. A sirályok és más madarak megtöltötték a kikötőket, ám felettünk is sok egyed siklott az égen. Remekül éreztem magam, ami meglepő volt számomra. Végre éltem, szabad voltam.
A hűsítő nyalánkságot követően autóba ültünk, és egy kevesebb, mint 20 perces út után végre homokot éreztem a talpaim alatt, felnézve pedig elém tárult a hatalmas vízözön. A tenger sós és iszapos illata ült bele orrjárataimba. A emberek többsége napozott, a gyerekek homokvárat építettek, sokan kedvüket lelték a szörfözésben, de akadtak olyanok is, akik a nagy meleg ellenére a futást választották. A partot egy egész lakónegyed veszi körül, szállodákkal, apartmanokkal és lakóházakkal egyaránt, néhány helyen egészen a sziklákon állnak az épületek. Csodás, valóban csodás, de a szívemhez még mindig közelebb áll Anglia.


-  Ha lejjebb megyünk, lehet láthatunk bálnákat is.
-  Komolyan? – hitetlenkedtem.
-  Az állatvilág igen színes errefelé, igaz, hogy messzebb, az embereket jól kikerülve, de látni lehet őket. Ami a legjobb, hogy delfinek is szoktak hozzájuk társulni. – élvezettel mesélt, ebből arra következtettem, hogy neki már volt része olyan hatalmas élményben, hogy megfigyelhetett testközelből ilyen csodálatos állatokat.
-  Egyelőre keressünk valami helyet, ahová lepakolhatunk. – a sok ember úgy festett messziről, mintha egy hangyabolyba csöppentünk volna bele.
-  Támogatom!
Néhány perc elteltével egy család mellé szegődtünk, lehúztam magamról kis ruhámat, és semmit sem várva szaladtam be a vízbe. Langyos volt az óceán hőmérséklete, de nem vette el kedvem attól, hogy megfürösszem benne testem. Ian védelmezően jött utánam, de megnyugtattam, hogy akármennyire is hihetetlen tudok úszni. Gyengéden karolta derekam, de nekem nem volt merszem a nyakába kapaszkodni, hiába nem ért le a lábam. Féltem, hogy félreértené a szituációt.
-  Hogy érzed magad? – kérdezte meg egy kis idő elteltével. Már el is felejtettem Niallt, és mindent, ami nyomasztott, így hazugság nélkül tudtam neki válaszolni.
-  Mesésen!
-  Örülök ne… - kapott el bennünket egy nagyobb hullám, ami miatt mind a ketten víz alá kerültünk.
-  Erről nem szóltál… - köhögtem fel a még torkomban lévő vizet.
-  Ezután jobban fogok figyelni. – törölte le arcáról a vízcseppeket kezeivel.
A nap további részében személyesen Iantől vettem szörfleckéket, napoztunk, egyszerűen jól éreztük magunkat. Szerettem volna, ha semmi nem rontja el a jó kedvem, de hamarosan vissza kell állnunk a munkába, ezért siettettem is Iant, hogy mihamarabb induljunk vissza a hotelünkbe, bár nem kívánt egyetlen porcikám sem visszatérni a valóságba.
Végigmosolyogtam az egész délutánt, ám a szálloda aulájában lebiggyedtek ajkaim. Előttünk szállt be ugyanis a liftbe Niall és Regina. Láthatóan nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, mire összeszorult a gyomrom. Hiába volt számomra megerőltető a lépcsőzés, inkább azt választottam, mert véletlenül sem akartam őket ismét látni. Gondoltam, hogy így biztosan elkerüljük a szerelmespárt. Ian nem értette miért a nehezebb út mellett döntöttem, de csak annyit feleltem neki, hogy egy kis láberősítés senkinek sem árt.
-  Hős konyhatündérünk és apródja… - jött Niall gúnyolódó hangja a lépcső legtetejéről. Mit keresnek itt? Regina szótlanul állt mellette, kivárta mi fog történni, vagy egyszerűen Niall még nem avatta be abba, hogy nem bír elviselni.
-  Hé, haver, állj le! – kelt Ian védelmemre.
-  Szívem, hadd mutassam be neked Maddie-t! – emlékszik a nevemre, csak ez járt a fejemben.
-  Csodálkozom, hogy megjegyezted a nevem. – meg sem vártam, hogy Gina valamit is tudjon mondani. Farkasszemet néztem a szőke sráccal, aki csak egy pillanatra emelte le rólam pillantását, amíg végigmérte vonalaimat.
-  Maddie, szia! Regina Hill vagyok! – mutatkozott be. Érdekes mód rendkívül kedvesnek találtam, főleg Niallhöz képest.
-  Hát ti? Niall már vagy fél órája várunk! – Harry ért mellénk, és dorgálta le a kötözködő fiút.
-  Bocs, haver! Összefutottunk ezzel a csodás párral. – mutatott rám és Ianre.
-  Mi nem vagyunk egy pár! – háborodtam fel, láthatóan Ian szomorúságára. Nem voltam képes tovább ott maradni, hálát adtam az égnek, hogy pár méterre volt a szobám. Nem tudom, hogy képzelődtem e, de azt éreztem, hogy Niall direkt játszik velem. A legfőbb kérdés pedig az maradt számomra, hogy miért várt, vagy vártak be minket, amikor Ni tudta, hogy sietnie kell. 

8 megjegyzés:

  1. Elöszőr is...
    Nagyon de nagyon sajnálom, hogy így eltűntem!😒
    Másodszor...
    Ian nagyon szimpi!😄
    Meg persze Peter is!😄
    Elképzeltem, ahogy Maddie előtt áll félmeztelenül!😍😍
    Ahh💕💕
    És meglepő módon, még Regina is!😱
    Siess!💞
    *A lehető legnagyobb virtuális ölelés drága!💋💋*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Ugyan, semmi baj!
      Még alakulnak a karakterek, de nagyon örülök, hogy eddig mindenki szimpatikus :) Sietek! Sok puszi <3

      Törlés
  2. Egyre jobban fúrja az oldalam, hogy Ni mit is gondol valójában Maddieről. Na de majd kiderül. 😉 Ian, írtó cuki. Milyen édi volt már, hogy Maddie védelmébe kelt. 😊 Regina eddig szimpatikusnak tűnik. De majd látjuk... 😄
    Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy ismét csodás részt alkottál meg! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Nagyon szépen köszönöm! :) Valóban minden ki fog derülni időben, még egy kicsit kell rá várni :) Puszi <3

      Törlés
  3. Szia!
    Elosszor is mihamarabbi jobbulást!
    Imádtam a részt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tina! <3
      Nagyon köszönöm, már sokkal jobban vagyok! Nagyon örülök nekik! Puszi

      Törlés
  4. Brigim, csodásat alkottál, mint mindig! :)
    Nem... Ian-t nem kedvelem.. egyszerűen csak nem, pedig semmit nem tett szerencsétlen, de ez van:D De az a kocka hasú Peter gyerek már most szimpi, meglepő módon még Regina is ;)
    Jobbulást, majd írok! <3
    Puszi:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Evim! <3
      Nagyon köszönöm! <3
      Tudom Evi logika az, hogy Iant nem kedveled :) Azon viszont csodálkozom, hogy Regina szimpatikus neked :) Puszi <3

      Törlés