2016. április 10., vasárnap

6. Fejezet: "Igent kellene mondanom?"

Sziasztok Tündérek! 
Hoztam is a folytatást! Nagyon köszönök minden kommentet és biztatást! <3

Görccsel a gyomromban értem haza, ahol Nana be is töltötte szívem össze bugyrát szeretetével. Mérhetetlenül fáradt voltam, de ismerve magam tudtam, hogy csak azon gondolkodnék alvás helyett, hogy milyen döntést hozzak, mit mondjak Iznek, így le sem pakolva a konyhába mentem, kivettem a hűtőből egy behűtött ízesített sört, majd a házunk mögötti lugasunkba ültem. Ha most nem változtatok talán nem lesz rá több lehetőségem. Nem is az utazás tenne boldoggá, hanem az a tudat, hogy talán megtalálom Vicky-t, talán visszakaphatom, ha egyáltalán még emlékszik rám. Egy testvérnek az lenne a feladata, hogy melletted álljon, amikor mások elfordultak tőled, hogy szeressen, amikor nem áll melletted más, hogy megnevettessen, amikor szomorúnak lát, átkaroljon, és azt mondja, hogy rendben lesz minden, elaltasson, mikor nem jön álom a szemeidre. Néha nagyon fájt, hogy nincs velem, irigykedve szemléltem testvérpárokat, akik mindent megtettek volna a másikért, de szeretem, mert ő az egyetlen testvérem, az én kicsi húgom.
***
Iz kipihenten, vidáman szaladt be otthonunkba, kijelentette, hogy többé a kórház közelébe sem akar menni, amit meg is értettünk. Táskáját Patrick hozta utánunk, még mi kényelemes elhelyezkedünk a kanapén, bekapcsolva a televíziót. Kérte, hogy meséljek neki mi minden történt itthon, valamint bent a munkahelyen, de még nem álltam rá készen, hogy beszámoljak neki Sarah ajánlatáról, próbáltam csak a megrendelésekről hadoválni.
-  Olyan jó, hogy végre itthon vagy! – veregettem meg combját.
-  „Mindenhol jó, de a legjobb itthon” tartja a mondás.
-  Ez így van, akárhányszor érek haza, így érzek.
-  Fogytál? Az arcod nagyon beesett. Eszel te rendesen? Biztosan túlterhelted magad még nem voltam itthon.
-  Még híztam is. – füllentettem. A kombinálást elkerülve meg sem említettem, hogy Liamel iszogattam, mert úgy is az sülne ki az egészből, hogy alakulnak a dolgok, ami egyáltalán nem igaz.
-  Híztál te a kutya fülét… Csont és bőr vagy. Hogy van az allergiád?
-  Megvan… Nem volt rohamom egy ideje. – zártam le a dolgot ennyivel. Nem mondhattam azt neki, hogy: ne aggódj, de az orvosom szerint nincs már sok hátra.
-  Na, ez nagyon jó hír.
-  Igen. – félszegen mosolyogtam, mert tudtam, hogy nincs allergiám és nem lesz semmi sem rendben. – Holnap már be is jössz velem, vagy pihensz még egy kicsit?
-  Megyek! Egy percet sem bírnék fekvéssel tölteni.
-  Van egy klassz megrendelésem, egy kismamának sütünk és még nincs kész teljesen a torta, holnap befejezhetnénk, ha gondolod.
-  Izgalmasan hangzik.
-  Nem vagy éhes? Főzök egy kis levest. – ajánlkoztam.
-  Madd, mit sumákolsz? Annyira látszik rajtad, hogy valami nyomja a lelked, hogy azt csak a vak nem látja.
-  Egyszer túl kell rajta esnem… - mondtam magamnak, mint neki.
-  Min kell túlesned? – fürkészte arcomat.
-  Iz, lehet meg fogsz rám haragudni, vagy meg is utálsz, bár még nem döntöttem, beszélni szerettem volna veled. – vettem egy nagy levegőt. – Előző nap felkeresett egy étteremvezető, aki hírességek étkeztetésével szokott foglalkozni, hogy lenne egy álláslehetősége a számomra egy turnén, ahol cukrászként dolgoznék, de közben utaznék. Nem mondtam még neked, csak akartam, csak készültem, de el szeretnék innen menni, bejárni a világot, új emberekkel találkozni, és megtalálni Vicky-t. Biztosan hideg vizes zuhanyként jött ez neked, eddig te tartottál itt és a cukrászda, a munkám, de többre vágyom.
-  Hm… valamit sejtettem. Nem haragszom, köszönöm, hogy fontos neked a véleményem és miattam ne maradj, a cukrászda miatt sem, mert mi itt leszünk, ha visszajössz.
-  Igent kellene mondanom? Olyan nehéz… - piszkáltam körmeimet.
-  Mióta csak megismertelek egy lányt látok, akinek ugyan az a napi tevékenysége, nem mosolyog csak, ha muszáj, nem beszél feleslegesen, nem jár el itthonról… szerintem fogadd el, jót fog tenni a változás.
-  És mi van, ha mégsem? Mi van, ha belebukom ebbe az egészbe?
-  Nem történik semmi, nem kell mindig tökéletesnek lenned.
-  Mondja ezt az, aki napi több órát áll a tükör előtt.
-  Tudod, hogy értem…
-  Igen, tudom. Nehéz lesz titeket itt hagyni, de akármi is van az esküvőtökre hazajövök, még ha a világ másik felén leszek is.
-  Hiányozni fogsz! Nanával mi lesz.
-  A szívem megszakad, de ha ti nem fogtok róla gondoskodni, akkor  menhelyre adom, hogy találjanak számára új gazdát. – ezen a ponton nem bírtam tovább, ránéztem az aranyszínű szőrgombócomra, aki felemelt fejjel hallgatott, mert tudta, hogy róla van szó. A szám lefelé ívelt, még szememből sós könnyek törtek elő. Gombszemeivel csak nézett minket, bízik bennem, hogy én nem vagyok egy olyanfajta ember, aki kidobná őt, remélem, egyszer méltó leszek a szeretetére.
-  Nana a mi kis családunk része, így még szép, hogy itt marad velem és Patrickel.
-  Köszönöm Iz! – borultam nyakába. – Nem éltem volna túl, ha be kellett volna adnom. Szörnyű gazdi vagyok…
-  A legjobb gazdi vagy egy kutyus számára, és ezt Nana is tudja.
-  Egy időre minden meg fog változni, de bízom a jövőben és tudom, hogy tartogat még nekem meglepetéseket.
-  Édesem biztos vagyok  benne, hogy a megfelelő döntést hozod meg, és még annyi szép év vár rád az életben.
-  Köszönöm Izzie! – szorult össze torkom meghallva az éveket.
-  Vigyük el Nanát sétálni, aztán fagyizhatnánk is, ha van kedved.
-  Oké! – lelkesedtem be.
***
Nem sokkal később már bőszen nyalogattuk fagylaltjainkat egy padon ülve, a közeli parkban. Iz maradt a hagyományos ízeknél, azaz csokoládé és citrom, még én egzotikusabb ízeket próbáltam ki: mangó, lime, kivi. Nagyon jól esett, gyermekkorom emlékeit idézte a gombóc torony, a ropogós tölcsérben. Anyukám bőszen törölgette arcom, amikor még kisebb voltam, és össze-vissza kentem magam. Melegség öntötte el bensőm, ahogy ezekre az időkre gondoltam, a felhőtlen játszadozás azonban már a múlté, ez a kőkemény élet, amiért minden nap meg kell harcolni.


Ahogy körbetekintettem tavasz lévén a fák ágain rügyek bukkantak elő, a virágok imitt-amott bimbót fakasztottak, vagy már csodás színeikben pompáztak. A gyér pázsit zöldellni kezdett, arcunkat finoman simogatta a tavaszi szél, és a Nap sugarai.
-  Ugye milyen nyugodt és békés? – zavart meg Iz.
-  Valóban. Egyre távolabb érzem magamtól ezt az utazós dolgot, mert nem tudom elképzelni, hogy ez nélkül meg tudnék lenni. – mutattam körbe. – A séták, az utca, a házak, a cukrászda, ti, Nana ez vagyok én és, ha elmegyek akkor félek, hogy megváltozom.
-  Te lennél az utolsó ember a Földön, akiről el tudom képzelni, hogy valami is megváltoztatja, főleg egy ilyen állás, ahol azt csinálhatod, amit szeretsz. Anyukádék tudnak már róla? – hasított belém a felismerés.
-  Nem, nem hinném, hogy érdekelné is őket. Vicky is elment már egy ideje, de nem nagyon hiányolják, ahogy engem sem. Ők csak saját magukkal vannak elfoglalva, azzal, hogy győzködjék egymást arról ki a jobb. Rég elfelejtették már azt, hogy van két gyermekük is.
-  Biztosan szeretnek benneteket, csak az idő vasfogai nem kímélték őket sem.
-  El akarom hinni, amit mondasz, ebben akarok hinni, de valahogy olyan távolinak tűnik.
-  Hidd el, hogy, ha nem is mutatják, de ti vagytok a mindeneik. – Izzie mindent bevetett, hogy megvigasztaljon.
-  Nagyon hiányoznak, főleg az hiányzik, hogy megöleljem őket és elmondjam nekik, hogy szeretem őket.
-  Bármikor megteheted.
-  Tudom, de nem búsuljunk ennyit, ugye? Holnap beszélek Sarah-val és Grace-szel is, hogy mi legyen a továbbiakban.
Nana még szaladgált egy kicsit körülöttünk, de én egyre inkább vágytam haza, a kis szobámba. Újabb és újabb izzadság cseppek jelentek meg homlokomon, nem sokkal később pedig úgy éreztem magam, mint, aki a zuhany alól szállt ki. Fáradt voltam, szinte csak húztam magam után lábaimat, a levegőt kapkodtam, hogy csillapítsam légszomjam, majd a köhögés is rám tört, ami egyet jelentett a véres váladékkal, ám most csalódnom kellett, mert a festet köpet elmaradt. Alig álltunk fel a padról ismét helyet kellett rajta foglalnom és túlélnem azt a néhány percet még csillapodik rohamom. Izzie-t csak úgy, mint az első alkalommal, sokkolta látványom, de igyekeztem megnyugtatni, hogy nemsokára elmúlik. Nana nyüszítve bújt volna hozzám, de alig bírtam el a súlyát.
-  Istenem, Maddie nem tudlak csak így nézni… biztosan nem tehetek érted semmit? Nálad van a pipád? Hogyan tudnék segíteni? – duruzsolt fülembe barátnőm, de olyan volt számomra, mintha több méterre állt volna tőlem.
-  Mindjárt jobb lesz! – emelkedett le és fel a mellkasom.
-  Így biztosan nem foglak semmilyen útra elengedni! Ki lesz melletted?
-  Iz, már manapság mindenhol van kórház. – vicces volt a szituáció nekem, mert még nekem kellett őt csitítanom.
-  Hívjak orvost?
-  Nem! Csupán kezdjünk el lassan hazafelé sétálni.
-  Ahogy akarod, de esküszöm, ha összeesel nem úszod meg a kórházat.
-  Megértettem! – rácsatoltam Nana nyakörvére a pórázt, majd valóban lassú tempóban szedtük lábainkat. Iz fogott egyik oldalról még másik kezében kutyusom póráza volt. Lakásunka megérkezve elvonultam szobámba és nem törődtem semmivel. Csillapodott rohamom, de már nem ez volt az első alkalom, amikor elgondolkodtam azon, hogy lehet, egyszerűbb lenne már meghalnom, mint így szenvednem még. Ott motoszkált a fejemben az öngyilkosság gondolata, de sosem lennék képes ártani magamnak. Egyszerűen félek a következménytől, viszont ezt az átokverte betegséget sem fogom sokáig elviselni, úgyhogy valamilyen megoldást kell találnom a problémára. Öngyilkosság jó poén, én, aki világ életében vicces volt, szerette az életét ilyen alamuszi dolgon gondolkodik.
*Visszaemlékezés*
- Anyu, anyu! Lehetek hercegnő, vagy királylány?Ők olyan szépek.
- Kincsem az leszel, ami szeretnél, de elárulom, hogy te igenis már egy hercegnő vagy. Nézz csak magadra! A szemeid csillognak a boldogságtól.
- De nekem nincs csodaszép ruhám, sem koronám, akkor hogyan is lehetnék hercegnő?
- Jegyzed meg Madelaine, hogy nem minden a szépség, az is nagyon fontos, hogy mi rejlik a szívedben. – tette kezét mellkasomra.
- Hát… szeretem az állatokat, különösen a nyuszikat, szeretem az almás pitét, a sok szép virágot, a kedvenc babámat, és úgy mindent. – anyukám csak mosolygott.
- Hatalmas szíved van, ami nem minden hercegnőnek adatik meg. Szeretlek Maddie.- ölelt át bársonyos kezeivel.
- Én is szeretlek anyuci. Szerintem a hercegnőknek nincs ilyen anyukájuk.
- Menj Kincsem játszani Vicky-vel! – puszilt arcon, majd mikor azt hitte elfordultam megtörölte szemeit.
*Visszaemlékezés vége*
Ennek a kis hercegnőnek mára már csak nyomai vannak a lelkemben, nagyon hiányzik a családom különösen ezekben a nehéz időkben, amit át kell élnem, de nagyon erősen bízok abban, hogy hamarosan újra együtt lehet mindannyiunk.
El is felejtettem, hogy Liamnek még meg sem köszöntem, hogy beszélt Sarah-val a nevemben, bár először legszívesebben megvertem volna érte, azonban beláttam, hogy a legjobb dolgot tette, amit csak tehetett velem, esélyt adott, hogyha néhány hónapig is, de újra az lehetek, aki voltam.



8 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy elvállalja! Biztosan izgalmas kalandokat tartogatsz a tarsolyodban! 😄 Már-már furdal a kíváncsiság. Csak így tovább! Egyre jobb és jobb lesz a történet! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivim! <3
      Valóban van egy-két ötletem a folytatásra, hogy izgalmassá tegyem a történetet :) Nagyon szépen köszönöm! Puszi <3

      Törlés
  2. Ááá, elfogadja az állást! Nagyon örülök. Már alig várom, hogy mit tervezel. Bár, rettentően aggaszt a betegsége.
    Minden résszel egyre jobban szeretem a történetet. várom a következő részt.
    Puszi,
    Veronika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Veronika! :)
      Nagyon szépen köszönöm, nagyon jó ezt látni! :)
      Puszi <3

      Törlés
  3. Elfogadja az állást! *____* ❤
    Ez a történet egyre jobb és jobb!❤
    Imádom!❤
    Siess!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juditom! <3
      Én meg téged imádlak, nagyon köszönöm! <3

      Törlés
  4. Nagyon szeretem, ahogy írsz ( már az előző történetedet is követtem) és a történet egyszerűen per-fect:) Vár egy meglepetés a blogomon (http://summer-love-till-the-end.blogspot.hu/2016/04/1-dijam.html)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Angie!
      Oh, nagyon aranyos vagy, nagyon köszönöm! :)

      Törlés